szombat, szeptember 23, 2017

Kozma Mónika: a szenátorjelöltség számomra nem egy tisztséget, hanem kőkemény munkát jelent

A jövőt Erdélyben képzeli el, külföldön élt és tanult, 2009-ben költözött haza Erdélybe, Maros megyébe. Családot alapított, és itthon szeretné kamatoztatni azt a tudást, amit külföldi szakmai tapasztalatai során, illetve tanulmányai alatt szerzett. Kozma Mónika jelenleg Péter Ferenc megyei tanácselnök tanácsadója, de dolgozott már Budapesten, Londonban és Bukarestben is, számos környezetvédelmi intézmény élén tevékenykedett. A december 11-i parlamenti választásokon a szövetség színeiben szenátornak indul, úgy gondolja, hogy Maros megye csak akkor lehet erős, ha erős csapattal vág neki ennek megmérettetésnek.

 

1. Mi késztette Önt arra, hogy 2008-ben hazaköltözzön és ott hagyja a budapesti jól fizető munkahelyét? Mitől vonzó egy olyan Erdély, amely nem nyújt olyan anyagi és megélhetőségi lehetőségeket, mint egy nyugat-európai főváros?

– Mindig is erdélyinek vallottam magam, és bárhol éltem vagy dolgoztam, ezen az érzésemen semmi sem változtatott. Elsősorban azért költöztem haza, mert meggyőződésem, hogy Erdélyben van jövő! Azonban ezt a jövőt nekünk kell megálmodnunk és valóra váltanunk. Ez a mi feladatunk! Erdélynek egy olyan gazdasági stabilitásra van szüksége, amely minden állampolgárnak jólétet biztosít. A gazdasági egyensúly megteremtéséhez mindenkire szükség van kicsitől nagyig. Első körben vissza kell térnünk ahhoz az alapgondolathoz, hogy miben vagyunk mi egyediek, mi a mi erősségünk. Ezekre kell építeni, erre kell jövőt tervezni. Például Maros megye gazdasági fellendülésén sokat segítene a turizmus, illetve történelmi örökségünk bemutatása, de ugyancsak ezt a célt szolgálná a külföldi befektetők ide vonzása.

2. Ha a Maros megyei magyar lakosságot nézzük és azt, hogy Ön a harmadik a szövetség megyei szenátori jelöltlistáján, elmondhatjuk, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy bejusson a parlament felsőházába. Mégis vállalja a munkát, és dolgozik… Mi készteti munkára?

– Amikor eldöntöttem, hogy erre vállalkozom és jelöltetem magam, akkor feladatokra és nem funkciókra, tisztségekre vállalkoztam. Ezen feladatokat és vállalásaimat nem attól tettem függővé, hogy befutó vagy nem befutó helyre kerülök. Azt gondolom, hogy Maros megyének erős csapatra van szüksége, történelmi pillanatoknak lehetünk részesei, amikor minden kéz elkel. Elmondhatjuk, hogy egy korszak zárul le éppen, és egy új kezdődik. Ebben az átmenetben mindenkire szükség van, aki konstruktívan gondolkodik a jövőről.

3. Melyek lennének az első intézkedései környezetvédelmi szakemberként egy esetleges szenátori mandátum elnyerése során?

– Románia a hulladékgazdálkodás terén nagyon rosszul áll. A mostani, nem működő hulladék- gazdálkodás helyébe gyakorlatilag egy teljesen új rendszert kell kialakítani. Egy olyan országos integrált rendszerre lenne szükség, amely mindamellett, hogy megoldaná a hulladékgyűjtési és -kezelési problémákat, közben maximálisan tekintetbe venné a környezetvédelmi elveket is és felszámolná az országban mindenhol jelen lévő illegális hulladéklerakókat, amelyre jó megoldás lehet a hulladék feldolgozása és hasznosítása, elsődleges erőforrásként. Ehhez – véleményem szerint – már az iskolai oktatás során tudatosítani kell a gyerekekben a környezettudatos életmódot és meg kell tanítani nekik konkrét hétköznapi helyzetekben alkalmazni a környezetvédelmi elveket. Ez csak többéves stratégia keretében képzelhető el, és társadalmi szemléletváltásra van szükség, nem lehet egyik napról a másikra eredményt elérni. Szükség lenne mind a kerettörvény, mind a vonatkozó végrehajtási szabályok módosítására. Az lenne az első kezdeményezésem, hogy a hulladékgazdálkodásra vonatkozó jogszabályokat ne toldozzuk-foltozzuk, hanem kerettörvényt dolgozzunk ki erre, amelynek megalkotásába a társadalom minden szegmensét vonjuk be. Sokat elmond rólunk az a tény, hogy milyen környezetben élünk. A gazdasági fellendülést is a fenntartható fejlődés elve mentén kell elérni, és élhető környezetet kell biztosítanunk gyermekeinknek is.

Kérdezett: Stefan Renáta