2025. szeptember 29., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Őszi kirándulás

  • 2025-09-29 15:00:00

  • -

A marosvásárhelyi Magányosok Klubja szeptember 23-án Kopacz Imola klubvezető szervezőmunkájának köszönhetően nagyon szép helyekre látogatott el. 

Népes csoporttal indultunk, a klubtagokon kívül szép számban jelentkeztek szimpatizánsok is, Györfi Ildikó és Luka Ildikó hathatós segítségének köszönhetően. A buszt Albert Csaba gépkocsivezető, a Bata szállítási vállalat alkalmazottja vezette, aki már sokadik alkalommal tanúsított türelmet a sok idős résztvevő iránt.

Utunk során klubvezetőnk meglepetésajándékot osztott ki. Első állomásunk Déva vára volt, az első királyi várak egyike, mely később a mindenkori erdélyi vajda vezetése alatt állott. Első okleveles említése 1264-ben történt. A várat a török sohasem ostromolta, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején, 1704-ben a kurucok kezére jutott, majd Csáky András kapitány három hónapi ostrom után adta át a császáriaknak. Déva várának zord börtöneiben nemcsak a korábbi korok politikai és hadi vezetői, mint Ottó magyar király, Dobó István egri hős raboskodtak, ide szállították a már meglett korú, európai porondon elfogadott egyházalapító püspököt, Dávid Ferencet is. Az egyetemes és egyetlen magyar alapítású vallás megálmodóját vallásos meggyőződésének hirdetéséért halálig tartó fogságra ítélték. Az Unitárius Egyház megalapítója és első püspöke a dévai várbörtön foglyaként halt meg 1579. november 15-én, mondta klubvezetőnk.

 Az előző dévai kirándulásunk alkalmával a felvonót épp javították, most a csoport nagy örömére működött. Mindig nagy élményt nyújt, hogy néhány perc alatt felröpít a magasba. Felérve Dendea Mária a Kőműves Kelemen című székely népballadát, Czerán Erzsébet pedig a Déva vára című verset olvasta fel. 

2010-ben a várban átfogó helyreállítási munkálatok kezdődtek el, így most megcsodálhattuk a felújított várat. Fáradhatatlanul megmásztuk a sok-sok lépcsőt, miután szemet gyönyörködtető látványban volt részünk a falakon kívül és belül. 

A kirándulás következő állomása a Nopcsa-kastély volt Szacsalon. A kétszintes, hosszúkás alaprajzú épület 1872 körül épült, tervezőjét a középkori lovagvárak ihlették. Építtetője báró Nopcsa Elek erdélyi udvari kancellár volt. A birtok oldalágon öröklődött Nopcsa László hunyadi főispánra, akiről Jókai Mór a Szegény gazdagok című regény főhősét, Fatia Negrát mintázta, majd a kalandos életű, paleontológusként közismert Nopcsa Ferenc örökölte, ő az első magyar dinoszauruszlelet leírója; hírhedt kalandor volt, nevéhez trónszerzési és repülőgép-eltérítési kísérlet is fűződik, a bécsi udvar titkos ügynöke volt, megírta Albánia néprajzát négy kötetben, tájékoztatott Kopacz Imola. 

A kastély bejáratánál várt ránk Liliana Tolas igazgatónő, aki végigvezetett a sok-sok termen, és a történelmi események nagyon részletes ismeretét bizonyította az előadása. A kastély felújítása tavaly júliusban fejeződött be egy 11,5 millió lejes beruházás révén. Szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a látogatók számára, mi voltunk az első látogató csoport. Csodálatosan felújított termek vártak ránk. Elénk tárult a könyvtár, a tükörterem, a bálterem, a képcsarnok, ahol az eredeti festmények másolata látható Nopcsa Elekről, Nopcsa Lászlóról és Nopcsa Ferencről korhű öltözetben. A kastély eredeti bútorzatának egykori darabjaiból Kornyák Károly asztalos készített el párat. A lépcső eredeti vörös márványból készült, vaskorlátja elegáns vonalú. A kastélyban ragyogó tisztaság, előtte parkosított udvar várja a látogatókat. A Nopcsa-kastély újjászületett, kulturális emlékhellyé alakult, nyitott a látogatók előtt.

Klubvezetőnk beiktatott egy meglepetés-látogatást Őraljaboldogfalva községbe, ahol megtekintettük a XIII. századi református műemlék templomot. A XIV. század elején készült freskóréteg töredékeit Rómer Flóris tárta fel, a bejárattól jobbra megmaradt a leprásokat ápoló Árpád-házi Szent Erzsébet, valamint Szent Pál halálának ábrázolása. 1908-ban Möller István vezetésével teljes műemléki felújítást végeztek rajta, azóta csak részlegesen javítgatják, és állapota mára kritikussá vált. Egy elhivatott ortodox vallású román úr fogadott, rövid előadást tartott, tesz, amit tud, de az anyagi lehetőségek hiánya hátráltatja. 

Hálás köszönet Kopacz Imolának, klubunk vezetőjének, e csodálatos nap megálmodójának. Külön köszönet Kopacz Miklósnak, aki a támogatja klubunk tevékenységét.

Czerán Erzsébet


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató