Furcsa könyvet olvastam
2025-09-29 15:00:00
- Kuszálik Péter
Nem adtam érte pénzt, de ha már hozzám került, hát nekiveselkedtem. Nincs benne impresszum, így a kiadó neve is rejtély. Mással is előfordult már, hogy nem keresett (vagy nem talált) kiadót, ilyenkor annyit szoktak föltüntetni a címnegyedívben: „a szerző kiadása”. Most ez sincs kiírva, de ez eltörpül a nagyobb bajok mellett. Haladjunk sorjában. A könyv szerzője: Franka Tibor (magyarországi újságíró); íródott: 2005. febr. 24. – márc. 31. között; a címe: Gyur(t)csány. A cím magyarázata: Gyur(t)csány is a modern idők ’terméke’, merthogy „az 1950-es évek elején a vezérjelöltek »áruvá« váltak, a politikai kampányok »reklámhadjáratokká«, és mi, a választó polgárok összessége »piaccá«.” Gyurcsány is [gyurmából] gyúrt áru lett. „A politikai és a gazdasági »kézügyesség« avatott mesterei gyúrták össze, érdekeik szerint, bábunak és árunak. (…) Ha elemet tesznek belé, akkor beszél is.” (196. p.) Nagyjából ez a stílus jellemzi a kötetet, 2025-ben olvasva már szelídnek hat. (A kötet korrektorát sem ismerjük, vélhetően nem is volt, ezért jelenhetett meg több alkalommal is „Vass Albert” alakban Wass Albert író neve.)
Emlékeztetőül: Gyurcsány Ferenc (2004. szept. 29-én) Medgyessy Pétert váltotta a miniszterelnöki székben, és a 2006. jún. 9-i választás eredményének köszönhetően ott is maradt, egészen 2009. ápr. 14-ig, amikor át kellett adnia a ’kormányt’ Bajnai Gordonnak (akitől 2010. máj. 29-én Orbán Viktor vette át a hatalmat). Gy. F. 2010-ben saját pártot alapított, de már nem tudott visszaülni a bársonyszékbe; 2025. máj. 8-án pedig kivonult a politikai és a közéletből. (Franka Tibor ’leleplező’ kötete 2005-ben jelent meg, de ez nem befolyásolta a 2006-os választások eredményét, sem Gy. F. karrierjét.)
Néhány érdekesebb dolgot ragadok ki, csak annyit, amennyi a ’keddi adagba’ belefér. A könyv ezzel kezdődik: „Tisztelt Miniszterelnök úr! Köszönöm, hogy reményeim szerint személyesen szentel időt levelem olvasására. [Lehet ’nem személyesen’ is?] Azért zavarom, mert engem kicsit zavar, hogy 1990 óta valamennyi miniszterelnökről írtak könyvet, némelyikről többet is, egyetlen kivétellel. (…) Önről nem írt könyvet senki, legalábbis eddig, és mint említettem, engem ez zavar. [Túl sok a zavar!] Ezért tisztelettel, és állampolgári, sőt, írói érdeklődéstől vezérelve ezúton közlöm elhatározásomat elsőként Önnel, miszerint könyvet írok Magyarország jelenlegi miniszterelnökéről. Szándékom tisztaságát – más könyvírókkal ellentétben – mi sem bizonyítja világosabban, mint bejelentkezésem az Ön titkárságára. Tehát nem a háta mögött, és nem titokban óhajtok zsiványkodni, helyette a vélemény szabadságának, az etikának és a felelősségnek, azaz a demokrácia engem is megillető lehetőségeinek teljes birtokában. (…) kérem, hogy személyesen is szólaljon meg könyvemben, melynek – ha elfogadja kérésemet, ha nem – mindenképpen Ön lesz a főszereplője.” A Foxi Maxin képzett sajtómunkások már az első órán megtanulják, hogy a nyílt zsiványkodás ezerszer jobb a titkoltnál, ezért a könyv tökéletesen idomult a kor elvárásaihoz. Az olvasót nem érte meglepetés: a miniszterelnök sajtósa írta meg a semmitmondó választ, s a kötet gyorsan elkészült. Valamennyi el is fogyott belőle, de az biztos: Gyurcsányt nem ez a kötet buktatta meg. Ezt abból gondolom, hogy a könyvről semmilyen kritikát vagy visszhangot nem találtam az interneten. Mindegy. Franka megírta, Gyurcsány pedig csak akkor lépett le a színpadról, amikor eljött az ideje (húsz év múltán).
Franka kortárs tanúkat kérdezett és hallgatott meg. Egyszerű módszer, az ügyesebb újságírók mélyebbről merítenek az információs forrásokból. Ez is jó, de csak efféle eredményre jutott: „Tanítottuk Ferit, de nem gondoltuk volna, hogy ilyen sokra viszi. Nincs ott a helye, mert amiket mond, arra mi nem vagyunk büszkék. Az iskolában nem csinált se jót, se rosszat. Most viszont árt az országnak.” (30. p.) Hajdani tanárai mondták ezt róla (= néhány korty langyos víz); ennyi még nem elég egy vezető lemondatásához. A kötet utolsó harmadában már nyomósabb érvek, erősebb kritikák is előfordulnak. Például: „»Farkas Árpád, erdélyi költő, visszautasította a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének átvételét«. Indoklás: »a kitüntetést a miniszterelnök előterjesztése alapján ítélik oda, az arra érdemesnek. Én nem vagyok hajlandó kitüntetést elfogadni Gyurcsány Ferenctől, aki az erdélyi magyarokat Magyarország és a magyar állampolgárok kifosztásának szándékával vádolta meg«.” (166. p.) A másik példát már magasabb politikai szintről idézte Franka: „A kádárizmus antiklerikális hagyományait felelevenítve, a pápai audiencián [Gy. F.] bepanaszolta II. János Pálnál a Magyar Katolikus Egyházat, mondván: beavatkozik a magyar belpolitikába. Mondta mindezt akkor, amikor idehaza az MSZP–SZDSZ többségű parlament leszavazta azokat az ellenzéki módosító indítványokat, amelyek kiküszöbölték volna a kormány egyházi intézményeket érintő hátrányos intézkedéseit.” (167. p.)
A végére egy mazsola, Bernard Shaw-tól: „A demokrácia olyan eszköz, amely biztosítja, hogy ne kormányozzanak és ne tájékoztassanak bennünket jobban, mint ahogyan megérdemeljük.” (176. p.) Mörfi kiegészítése: a ’demokrác’ népvezérek mandátuma néhány év alatt lejár, ezért nem is áll módjukban egy-egy problémát jól (= általános örömujjongást generálva) és tartósan megoldani. Ha ne adj’ isten valakinek sikerül több (pl. négy) mandátumot is egymásra halmoznia, akkor elméletileg megvolna az esélye a tökéletes kormányzásnak, de hirtelenjében nem találok rá friss példát.
