2023. december 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Októberben újraindul a Kotta, a Marosvásárhelyi Rádió tehetséggondozó és népszerűsítő műsora, mely közel 10 éve hónapról hónapra erdélyi zenekarokat, előadóművészeket, zenészeket ismertet meg a rádióhallgatókkal és a közönséggel. Nem véletlenül lett a műsor mottója: a Kotta, a mi zenénk! A miénk, mindenkié, hisz a cél felkarolni, teret biztosítani az erdélyi zenekaroknak a bemutatkozásra, akik a koncertélmény mellett egy jó minőségű hang-, illetve képi anyaggal is gazdagodhatnak. 





Az elmúlt évek során több mint 70 együttes mutatkozott be stúdiónkban, műfaji megkötöttség nélkül. Az alternatív, pop, rock, jazz, blues műfajokon túl a klasszikus zene sem maradt ki a Kottából, sőt időről időre a gyerekekre is gondoltunk, hisz számos olyan koncertünk volt, ahol az egészen kicsiké volt a főszerep. A kezdeti időszakhoz képest a műsor is komoly változásokon ment át: nemcsak arculatban, hanem technikai felkészültség és felszereltség szemponttjából is sokat fejlődtünk, természetesen annak érdekében, hogy minél színvonalasabb felvételt tudjunk biztosítani a fellépőinknek. Az utóbbi években már az online térben is nyomatékosan jelen voltunk, így nemcsak a rádió hullámhosszán, hanem a Facebook közösségi oldalon is követhetővé vált az élő koncert, sőt partnerségben az Erdélyi Magyar Televízióval a tévénézők otthonába is eljutott a Kotta híre. 

Továbbra is azt szeretnénk, hogy minél több zenekar megforduljon rádiónk stúdiótermében, ahová a covid-megszorítások után végre közönséget is várunk. Októberben rendhagyó módon rögtön két csapat is vendégünk lesz: 9-én a tizenévesekből álló székelyudvarhelyi DissOrder csap a húrok közé, majd a hónap utolsó vasárnapján, 30-án a kolozsvári FUNKorporation hallható. Koncertjeinkre a belépés továbbra is díjtalan, minden érdeklődőt, zenekedvelőt szeretettel várunk – írja közleményében a Marosvásárhelyi Rádió. 


AGROVILÁG 16 órával korábban

AGROVILÁG 16 órával korábban

Kötni és belekötni 16 órával korábban

Tizenöt éves az Erdély TV 16 órával korábban

Tűzoltók és jótevők 16 órával korábban

4keréken 16 órával korábban

Fiatalok életút-támogatása 16 órával korábban

Férfilélek 16 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató