2026. szeptember 6., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: Auer Christopher gyűjteménye


Összeházasodott a marosvásárhelyi származású, hat éve Magyarországon kézilabdázó Veress-Filep Boglárka Orsolya és az immár vele öt éve párkapcsolatban élő, tatabányi születésű, szintén az anyaországban kézilabdázó Auer Christopher. A lakodalmat a gernyeszegi Teleki-kastély Castle Events rendezvénytermében tartották augusztus 7-én. 

Az utánpótlástól a felnőtt szintig Tatabányán, majd Vecsésen, aztán a Budai Farkasok-Rév csapatában, végül az NB II Északnyugati csoportjában szereplő Komáromi VSK alakulatában védőként és beállósként játszó Auer Christopher az esküvőjük előtt a Népújságnak nyilatkozott néhány szó erejéig egy zárt körű rendezvényen. 

– Tudva, hogy sportoló családból származol – hiszen édesapád válogatott cselgáncsozó volt az unokabátyád a 70-szeres egykori magyar válogatott labdarúgó, Kiprich József, emellett az unokatestvéreid is futballoznak, mi több, apósod, a rigmányi Veres Árpád évekig Nyárádszeredában játszott, testvére, Veress Szabolcs pedig a Szovátai Medve-tó kiváló labdarúgója volt, sőt párod is korosztályos román válogatott kézilabdázó volt és jelenleg is űzi ezt a sportágat –, gyakran téma a sport a családban?

– A kézilabda és egyben a sport mindig is téma nálunk a családban, sőt megfér a két dudás egy csárdában. 

– Mindketten még sportoltok is a hivatásotok mellett, hogyan telik a szabadságotok?

– Jól, mint mindig! Tulajdonképpen feltöltődni jöttünk ide, Erdélybe, ugyanakkor készülünk az esküvőnkre is, amelyet a gernyeszegi Teleki-kastély Castle Events rendezvénytermében tartunk. 

– Sok boldogságot és kitartást kívánok nektek! Hogy megy nektek jelenleg a kézilabda?

– Én a nyáron a Komáromi VSK-tól a szintén NB II-es Vecsési SE-hez igazoltam, ahol még játszottam egykori NB I-es edzőm, Koi Endre hívására, bár 31 évesen már abba akartam hagyni a kézilabdát, és inkább a családi életemre szeretnék koncentrálni. Az is hozzájárult a Vecsésre igazolásomhoz, hogy mivel mi Kőbányán lakunk, így mintegy 20 kilométert kell csak levezessek Vecsésig, amellyel egyéves szerződést kötöttem. 

– Hogyan tovább, hiszen számításodban van, hogy előbb-utóbb abbahagyod a kézilabdát?

– Van edzői oklevelem, D licencem, sőt edzősködtem is egy évig az aktív játékkal párhuzamosan, de az edzősködés nem az én világom. Beállós poszton játszom, talán ezért is elég lobbanékony vagyok, lehet, ezért is a vezetői pozíció jobban illene rám. De mivel én a nővérem férjével pénzügyi szektorban dolgozom, inkább ott látom a jövőmet – emellett nekem közgazdászoklevelem is van –, tehát a jövő számomra nem ígérkezik olyan sötétnek. 

– Hogy érzed magad Erdélyben, Maros megyében?

– Sokkal egyedibb ez a hely itt, mint Magyarország, amely gyönyörű számomra, mert szülőhazám. De minden magyar embernek tanácsolom, hogy bár egyszer látogasson el Erdélybe, látogassa meg az itt élő magyarokat, majd jobban fogja érezni és felfogni magyarságérzetét, mint Magyarországon.


Marosvásárhelyről indult az ifjú ara

A 25 éves Veress-Filep Boglárka Orsolya serdülőként a Marosvásárhelyi Olimpic kézilabdacsapatának volt tagja, majd 14 évesen – már korosztályos román válogatottként – a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiához (NEKA) került, amelynek színeiben bemutatkozott előbb az NB II-ben, majd az NB I-ben is. Bogi a NEKA-tól a budapesti Szent István Sportegyesülethez szerződött, aztán az NB II Északi csoportjában szereplő VS Dunakeszi játékosa lett, ezzel párhuzamosan az egyesületnél 2021 óta edzősködik is, hiszen 2022 júliusában a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szakedzői szakán diplomát szerzett. Veress-Filep Boglárka Orsolya jelenleg az NB II Északkeleti csoportjában szereplő  STAVMAT Füzesabonyi SC erőssége. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató