2021. március 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A nevelés, oktatás, iskola dr. Mezei Sándor életének része, hiszen 34 éve van a pályán.

Dr. Mezei Sándor


Tanév vége közeledtével, érettségi vizsgák idején jobban figyelünk az iskolákra, többek között a marosvásárhelyi Traian Vuia iskolaközpontra, ahova többféle okból látogattunk el: mert nemrég zajlottak le az iskolanapok, mert a tanintézmény tanulói jelentős sikereket értek el különböző versenyeken, s ebben az évben gyarapodik az osztályok száma. Mindezen események alkalmat adtak – dr. Mezei Sándor aligazgató segítségével, aki ebben az iskolában érettségizett 40 évvel ezelőtt – betekinteni a tanintézmény múltbeli és jelenlegi tevékenységébe, életébe.

A nevelés, oktatás, iskola dr. Mezei Sándor életének része, hiszen 34 éve van a pályán, a Traian Vuia iskolaközpont mondhatni a sorsához kötődött, hiszen itt érettségizett 1971-ben, 1990-ben ide tért vissza tanárként, 2010 szeptemberétől pedig az intézmény egyik aligazgatója. Inkább bizakodást, mint nosztalgiát éreztem szavaiban, amikor a visszatérte utáni időszakra emlékezett. – Sokadmagammal most is büszke vagyok a jó választásra. Ez az iskola nyújtani tudta mindazt, amire egy sikeres pályához szükség volt. Miután tanárként visszatértem ide, késztetést éreztem, hogy lelkiismeretesebben dolgozzam, hogy többet tegyek az itt tanuló fiatalokért. A tanulók körében úgy váltam „hírhedtté”, hogy megkövetelem a tudást, következetes vagyok, ugyanakkor igazságos, szeretem a tanítványaimat, úgy érzem, azt viszonozzák is. Vezetőként munkatársaimtól elvárom a törvények betartását, a program ismeretét és betartását, a szaktudás fejlesztését és bizonyos szintű kreativitást, mindezt egy egészséges, jó hangulatú közösségben. Meggyőződésem, hogy csak az anyanyelven történő oktatással lehet magas szintű, maradandó eredményeket elérni. Fontosnak tartjuk tanulóink számára iskolán kívüli tevékenységek szervezését, hiszen csak így kelthetjük fel bennük a hagyomány, népszokások iránti tiszteletet, azok gyakorlását, akár szórakozva is. Sajnos, ebben és főleg a viselkedési normák elsajátításában nem mindig kapjuk meg a szülők, a társadalmi szervezetek támogatását, ez egyes tanulók eredményeiben, viselkedésében mutatkozik meg. Szigorúak vagyunk a nem megfelelően viselkedőkhöz, rendszeresen hiányzókhoz, de megértéssel kezeljük a távolról ingázókat.

– A gazdasági visszaesés érezteti hatását a tevékenységükben?

– Igen, infrastruktúránk karbantartására nincs állami pénz, fejlesztés és beruházás évek óta nem történt, az eszközök és tanszerek többségét önerőből szereztük be, a tanári fizetések közismertek, lehangoló. Ezért úgy vélem, nemsokára szakemberhiánnyal néz majd szembe az oktatás. A pénzhiány mellett az évek óta tartó tanügyi reform során a túl gyakori változások nehéz helyzetbe hozzák a tanárokat, tanulókat egyaránt. Már nevetséges méreteket ölt a tanári és osztályfőnöki portfólió a kifejtett munka bizonyítására, ugyanez történik a tanulókkal is az ismeretek bizonyításakor. Évek óta jelezzük a túl magas heti óraszámot, a tantárgyak tartalmának túlméretezését, az elméleti óraszámok növelését a gyakorlat rovására, az információmennyiség exponenciális növekedését, a valóságtól elrugaszkodott virtuális oktatás előretörését, a tankönyvek krónikus hiányát stb. Nos, ilyen körülmények között vagyunk büszkék alkalomadtán elért eredményeinkre. Múlt évben a távközlési szakon első helyen végzett Lőrincz Zsolt az országos olimpián, az idén Jancsi Anamaria a fodrász, manikűr, pedikűr szakon második lett.

A VIII. osztály után a tanulók számítógépes elosztása, amely a felvételit helyettesíti, hátrányos helyzetbe hozza a szakiskolákat, mert a tanulók sokadik opció alapján kerülnek az osztályokba. A motiváció hiánya erősen befolyásolja eredményeiket, viselkedésüket. E téren iskolánkban kivételt képez az esztétika és az emberi test egészségtana szak, melyre minden évben túljelentkezés volt, csak a legjobbak maradtak, ez megmutatkozott a tanulmányi eredményekben, az érettségi sikerében. Saját szépségszalonunk van, ahol gyakorlatoznak tanulóink, jó a kapcsolatunk a székesfehérvári Árpád szakképző iskolával és az erdőszentgyörgyi Szent György iskolaközponttal.

– A tanárok részt vesznek felnőttképző tanfolyamokon?

– Számos továbbképző tanfolyamon vettünk részt, amelyeket a tanfelügyelőség, a Pedagógusok Háza, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség szervezett. Ezek hatékonyak voltak, mert kicserélhettük tapasztalatainkat, megbeszélhettük nehézségeinket, megoldást kerestünk problémáinkra. Hasznosnak tartom a tavaly lebonyolított tevékenységeket az 5-let című pályázat keretében, amelyet a Marosvásárhelyi Pedagógusok Háza és a Székesfehérvári Felnőttképző Központ szervezett.

Végül elmondanám még, hogy iskolánkban nemrég minden tanerőt próbára tEvő minisztériumi ellenőrzés volt. A megfogalmazott következtetések alapján cáfolhatatlan az a tény, hogy sikereket csakis tökéletes csapatmunkával lehet elérni, amiben tanár is, tanuló is részt kell vegyen, tehetsége és tudása szerint.