2021. május 14., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csibi Attila polgármester köszönetét fejezte ki, amiért a szervezők a templomépítést is támogatják (Fotó: Molnár Artúr/ÖKKFehérvár)


A múlt hét végén a székely bálon gyűjtöttek adományt Székesfehérváron, ebből a bözödújfalusi Összetartozás templomára is jut.
Múlt szombaton rendezték meg Székesfeherváron a III. székely bált. Juhász László szervező, a bál házigazdája néhány héttel ezelőtt megkereste a Bözödújfaluért Egyesületet és Erdőszentgyörgy önkormányzatát azzal, hogy a bál bevételéből a bözödújfalusi Összetartozás templomának felépítését is támogatnák.
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott bálon a közélet, a vállalati szektor és a civil szféra szereplői is részt vettek. Az eddigi gyűjtések bevételéből kétszer jutott Szentegyházának, de Böjte Csaba árváinak is. Idén is három kedvezményezettje van a kezdeményezésnek: a Kárpátaljai Református Egyházkerület idősotthona, a székesfehérvári alap- és középfokú iskolák (ezek könyvtáraiba Erdéllyel és Trianonnal kapcsolatos könyveket vásárolnak) és a bözödújfalusi Összetartozás templomának felépítéséhez is hozzájárulnak. A jótékonysági esten köszöntőt mondott Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a bál fővédnöke, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a rendezvény védnöke és Juhász László házigazda, önkormányzati képviselő. Műsorvezető Berecz István aranysarkantyús táncos volt, a műsorban anyaországi, felvidéki és erdélyi fellépők színvonalas táncos-zenés produkciókat mutattak be.
 
Köszönetet mondtak
Az eseményen Erdőszentgyörgy is képviseltette magát, Csibi Attila Zoltán polgármester mellett Sükösd Árpád, a Bözödújfaluért Egyesület alelnöke is jelen volt, továbbá helyiek színesítették a bál programját, bözödi népdalokkal és néptáncokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. A fellépők között voltak Kincses Olga, Tőkés Lóránt, Barabás Hunor néptáncosok és Lőrincz Hortenzia néptáncművész, a talpalávalót Dresh Mihály Liszt Ferenc-díjas zeneművész húzta.
Csibi Attila Zoltán szerint „jóleső érzés látni, hogy templomépítési törekvésünket ilyen messziről is támogatják, és hogy egy karitatív bál szervezőcsoportja ránk gondolt. Nagyszerű estélyen vettünk részt, remek programokkal, színvonalas műsorral. Ezúton is köszönetet mondok a magam és a Bözödújfaluért Egyesület nevében Juhász László szervezőnek ezért a lehetőségért”.
 
El kellene kezdeni a munkát
Még nem tudni pontosan, mekkora összeget utalnak át a bál bevételéből a bözödújfalusi templom építésére, az összesítés folyamatban van. A templomépítést ugyan sokan felkarolták, de még mindig jelentős összeg hiányzik, amit a továbbiakban is megpróbál a Bözödújfaluért Egyesület különböző adománygyűjtési módokon és lehetőségeken keresztül összegyűjteni. A szervezet továbbra is várja a támogatást, hisz hamarosan el kell kezdeni az alapozást, mivel a tó vízszintje jelentősen megnőtt a csapadékos tavasz miatt – áll az erdőszentgyörgyi önkormányzat által közreadott sajtóközleményben.