2026. november 8., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*A Szalon egy másik részlete (Fotó: Mihai Stoica)


Újra a szabad tematika jegyében szólította az Art Nouveau Galériába a GRA-FO-MEDIA SZALON a műfaj művelőit, ami nyilván a nyolcadszorra megrendezett kiállítás sokféleségét, sokszínűségét is meghatározta. Ez az ország számos kulturális központjából, 11 megyéből benevezett alkotók félszázat megközelítő számát is magyarázza. Ennek oka persze abban a kitartó következetességben is kereshető, amellyel a Képzőművészek Országos Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja ezeket a műfajokra szakosodott közös nagy tárlatokat országos, sőt határon túli nyitással rendezi meg. Jelen esetben a mostani fáradhatatlan kurátorok – Mariana Șerban, Puskai Sarolta, Molnár Krisztina, Ungvári Zrínyi Kata és társaik – felhívására még Lengyelországból, Svédországból is érkeztek képek a seregszemlére. A nagy hírű Székelyföldi Grafikai Biennálé számadataihoz viszonyítva ez elenyésző, de a hasonlítgatás mégis ösztönző, mert jelzi, hogy itt is van esély a további gyarapodásra. Mondjuk éppen azzal, hogy a szomszédos Hargita, illetve a Kovászna megyei grafikusokat, médiaművészeket a vásárhelyi eseményre is határozottabban ide vonzzák. Marosvásárhely művészetkedvelő közönsége mindenképpen nyerhet, ha erősödik a bővítés tendenciája, az eltelt években, évtizedekben ugyanis igazán jelentős grafikus egyéniségek távoztával lettünk szegényebbek. A napokban Datu Victortól kellett elbúcsúznunk, távolabbra visszatekintve pedig tényleg hosszú a grafika jeles elhunytjainak névsora. Haller József, Ion Petru Pop, Major Gizella, Zsigmond Attila, Vass Tamás, Molnár Dénes, Siklódi Zsolt említhető hirtelenjében. Hiányuk érzékelhető, a Szalon anyaga azonban nélkülük is látványos, színvonalas, gazdagon, változatosan idézi meg a korszellemet, sokoldalúan tükrözi a közhangulatot, olykor úgy is, akárha görbe tükörbe tekintenénk. Ez sem lep meg senkit, hiszen tele a világ abszurditásokkal. 

GRA-FO-MEDIA 8. – A kiállítás részlete az Art Nouveau Galériában. A nagy méretű grafika Șerban Mariana alkotása


Fentebb már jeleztük, az idei Szalon nem a Protest színhelye, a tiltakozás kétévente összpontosítja a művészek ilyenszerű megnyilatkozását. De a grafika köztudottan gondolkodó, önelemző, állásfoglalásra, kritikai szemléletre, jobbító szándékra, karakteres attitűdre kihegyezett alkotói terület, a karcos figyelmeztetés jelenléte tehát ezen a kiállításon is nyilvánvaló. Hol realitásokkal konkretizálva, hol filozofikusabban, befelé fordulón, gondolati és érzelmi burokba öltöztetve. A művek létrehozásában alkalmazott grafikai eljárástól függetlenül. Ugyanis, mint minden eddigi ilyen tárlaton, ezen is valamennyi technika, alkotói ötlet, kivitelezési variáns jelen van, akár a sokszorosító, akár az egyedi megoldásokra gondolunk. De idén talán a tradicionális grafikai technikákra, elsősorban a míves metszetekre mondhatjuk azt, hogy alulreprezentáltak. Összességében a vegyes technika és a print dominál, ami magától értetődő, ha a Szalon címét és jellegét meghatározó szó- és fogalomtársításra gondolunk, és nyilván arra, hogy a digitalizálás milyen gyorsan hódít meg mindent mindenhol. Nálunk is. Ilyen vonatkozásban talán még azon is morfondírozhatnánk, hogy a kiállításon több videóművészeti munkára számítottunk. Alapjában véve viszont a laikus nézőt kevésbé érdekli, hogy melyik alkotás miképpen született meg, annál inkább az, hogy a saját problémái, gondjai, bajai, örömei, reményei, világmegváltó elképzelései feltárulnak-e előtte valamiképpen. Vagyis: amit a kiállítás felkínál, az hogyan segíti abban, hogy tisztábban lásson, mennyire telíti érzelmileg, serkenti képzeletét, önvizsgálatát. És elégtétellel érzékelheti, hogy az alkotók is ebben a lelki folyamatban, értelmi, érzelmi egyenletrendszerben keresik a lehetséges megoldást. Ki egyénileg, ki közösségivé tágítva a keretet. Régi bölcsességekből kiindulva, mai, köznapi vagy rendkívüli jelenségekből ihletődve. Lírai finomításokkal hatva, vagy drámai látványkollázzsal, döbbenetes látomásokkal sokkolva a szemlélőket. Többen arra buzdítanak, hogy próbáljunk szembenézni önmagunkkal, legyünk tisztában saját valódi természetünkkel, korlátainkkal, erősségeinkkel, gyengeségeinkkel, mielőtt a világ titkait vagy másokat próbálnánk megérteni. Talán ezért is olyan gyakori a kiállításon az emberiség múltjába visszanyúló, az általánosan ismert, civilizációs tapasztalatok lényegére utaló címadás. Unde malum? (Honnan ered a rossz?), Nosce te ipsum (Ismerd meg önmagad), Compromised Identity (Veszélyeztetett személyazonosság), Helladikus gondolat, Still Here (Még mindig itt), és így tovább. Sok általánosítható tanulsággal szembesít a mostani GRA-FO-MEDIA, de még figyelemre méltóbb, hogy számos kép előtt érezzük: személyre szabott. Ettől válik tartósabbá az összhatás is.

Găină Dorel: Gondolatok arról, ami volt, gondolatok arról, ami lesz 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató