2021. augusztus 5., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A friss Bajnokok Ligája-győztes Chelsea magyar másodedzője úgy véli, hogy a labdarúgás legmagasabb szintjén vannak, ahonnan neki nagyon nehéz lenne egyet-kettőt visszalépni. Az M4 Sportnak nyilatkozva Lőw Zsolt arra a kérdésre reagálva mondta ezt a Manchester City szombat esti legyőzését követően, hogy elérkezettnek látja-e esetleg már az időt, hogy vezetőedzőként is kipróbálja magát.

„Nagyon nehéz döntés ez, hiszen (Thomas) Tuchel oldalán egyre magasabbra, egyre feljebb jutunk. A Paris Saint-Germain edzője lehettem két és fél évig, most a Chelsea-vel Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhettünk. Én azt gondolom, hogy a futballnak a legeslegtetején vagyunk. Egy szenzációs vezetőedzővel dolgozhatok együtt, akivel nemcsak munkakapcsolat, hanem baráti kapcsolat is összeköt. Ez sokkal több annál, mint egy másodedzői poszt. Azért jól meg kell gondolnia az embernek, ha erről a nagyon magas szintről, ahol trófeákat lehet gyűjteni és lehet nyerni, és büszke lehet az emberre egy ország, visszalép-e egyet, vagy visszalép két szintet” – fogalmazott a tréner, aki az előző idényben a PSG-vel BL-döntőig jutott.

A portói 1-0-s BL-diadalt illetően arról beszélt, hogy „kell még pár nap, amíg az emberben ez tényleg leül, és realizálódik, hogy mit is tett, mit is vitt véghez”. Felidézte, négy hónapjuk volt a Chelsea-nél arra, hogy a csapatot átvegyék és belőle egy még ütőképesebb, még jobb együttest formáljanak.

„Elképesztő az út, amin végigmentünk, nagyon gyorsan történt minden. Ez volt a harmincadik mérkőzésünk, amit játszottunk ez alatt a négy hónap alatt” – utalt arra, hogy a PSG-től történt december végi menesztést követően nagyon gyorsan jött a váltás, és január végétől már a londoni klubban dolgoztak. „Nagyon boldogok voltunk, hogy ezt a lehetőséget megkaptuk. Abszolút biztosak voltunk benne, hogy jó helyen járunk, és jó klubhoz jöttünk. De a családot ott kellett hagyni, a Covid-helyzet miatt nagyon nehéz volt a kapcsolattartás” – emlékezett vissza.

Úgy fogalmazott, hogy „harakiriakció volt” januárban belecsöppenni egy ilyen kihívásba, amikor másnap már mérkőzésük volt. „Volt merszünk, volt bátorságunk és energiánk arra, hogy ezen az időszakon átmenjünk, és tudtunk a csapatnak annyit adni az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy teljesen megérdemelten jutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy 73 éves édesapám itt tudott lenni a mérkőzésen, a bátyám is és a feleségem is a két nagyobbik gyerekkel” – folytatta.

A döntőt elemezve azt mondta, érezhető volt a rájuk nehezedő nyomás, hogy mekkora a tétje a mérkőzésnek. „Egy kicsit passzívan kezdtünk, rengeteget passzoltunk visszafelé és keresztbe, nem igazán találtuk még a kaput a Manchester City letámadásánál, de a gólunk abszolút begyakorolt figura, egy szenzációsan végigvitt akció volt. Megérdemelt volt a vezetésünk, nyilvánvalóan utána már jött a City, és kellett hogy jöjjön, és abszolút nyomás alá helyezett bennünket. Nehéz volt kiszabadulni ebből a nyomásból, volt egy-két kontralehetőségünk, de azt gondolom, hogy az 1-0-val megérdemelten nyertünk” – értékelt.

Hozzátette: elsősorban a családja és a barátai miatt örül a győzelemnek, mert rengetegen szurkoltak neki. „Megmondom őszintén, lehet ezt frázisnak tekinteni, de én tényleg nagyon boldog vagyok, hiszen a magyar futball szebb időket is megélt már, átmentünk egy nagyon nehéz időszakon, és most talán újra sikereket élhetünk el” – hangoztatta, hozzátéve, hogy most van egy jó válogatott egy jó edzővel, egy stabil szövetséggel és egy sportot támogató kormánnyal.

„Nagyon kell örülni minden sikernek. Bízom benne, hogy ez lendületet ad sok embernek a munkájához. Remélem, hogy sok magyar büszke most rám”  – mondta.

Fotó: A Chelsea honlapja