2021. október 27., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Címvédőként érkezett és újból nyertesként távozott a labdarúgó Harmónia Kupa idei, immár 8. kiadásáról Marosvásárhely polgármesteri hivatala.

Mint többször is az elmúlt években, a városháza a sajtóválogatottal küzdött meg az elsőbbségért. A két csapat azonos pontszámmal, és egymás elleni 1-1-es döntetlennel zárta a négyes tornát, az önkormányzat a jobb gólkülönbségének köszönhetően nyerte el a kupát.

A mindent eldöntő egymás elleni közvetlen mérkőzés nemcsak szorosra, hanem rendkívül küzdelmesre és látványosra sikeredett. A kapujelenetek egymás után pörögtek, a felek közül bármelyik megszerezhette volna a győzelmet. Az, hogy nem esett több találat, nem a csatárokon múlott; ők mindent megtettek ennek érdekében, ám a két kapus csúcsformában volt. Az önkormányzat hálóőre az egykori A ligás, a 62 évesen is kiváló reflexszel rendelkező Biró Levente csodálatos (és mentő) parádékkal kápráztatta el a nézőket, míg a PRESSingnél magabiztosan védő Szucher Ervinen meg sem látszott a súlyos sérülés okozta szinte egyéves kényszerpihenő. A vezető gólt az újságírók szerezték, amire alig két perc múlva az önkormányzat válaszolt. 

A torna másik két résztvevője, a Nemzeti Színház és a megyei önkormányzat sem játszott alárendelt szerepet. A színészek és műszaki kollégáik az utolsó mérkőzésen még megszerezhették volna az ezüstöt, de kikaptak a sajtósoktól. Az RMDSZ új marosvásárhelyi elnöke, Kovács Levente által vezetett megyei tanács csapata ugyan elveszítette mindhárom mérkőzését, azonban minden ellenfelét megizzasztotta. A pechet a rövid, pontosabban nem létező kispad jelentette. A díjazást követően a megyeieket már a visszavágó gondolata foglalkoztatta: a Kultúrpalota ügyvezetője, Szántó Lóránt megígérte, hogy „ennek lesz majd folytatása, és nem marad minden ennyiben!”

Bár egy-egy forróbb helyzetben akadtak „elszólások”, szikrázó jelenetek és teátrális fetrengések, sem Dumitru Bîrsanu Corduneanu játékvezetőnek, sem az orvosi szolgálatot teljesítő személyzetnek nem akadt dolga. Elvégre a harmóniáról szólt a péntek délutáni minifoci.


Eredmények: Városháza – Nemzeti Színház 3-0, Megyei Tanács – Pressing 0-2, Nemzeti Színház – Megyei Tanács 5-1, Pressing – Városháza 1-1, Megyei Tanács – Városháza 0-5, Nemzeti Színház – Pressing 1-3. 

Táblázat: 1. Városháza 7 pont (9-1-es gólkülönbség), 2. Pressing 7 pont (6-2-es gólkülönbség), 3. Nemzeti Színház 3 pont, 4. Megyei Tanács 0 pont.