Volt egy film, amely annak idején nagy feltűnést keltett a nézőkben és a kritikusokban. A címe Tavaly Marienbadban. Francia eredeti címe: L’Année dernière à Marienbad, egy 1961-ben bemutatott francia film, amelyet Alain Resnais rendezett. A forgatókönyvet Alain Robbe-Grillet írta, aki az ún. új regény (nouveau roman) mozgalom egyik jelentős alakja volt. Ez a film az absztrakt történetvezetéséről, időkezeléséről és álomszerű képi világáról vált híressé — az európai művészfilm egyik kulcsalkotásának tartják. Mondja mesterségesen intelligens segítőtársam, akihez segítségért fordultam. Ám a továbbiakban el kell engednem a kezét kedves barátomnak, és magam útját kéne járnom.
Szóval én az idén voltam Marienbadban. Nem az álomszerűben és nem is a ma Csehországban működő valóságos Marianské Láznéban, hanem a balatonparti Máriafürdőn, amit németesen elneveztem – a konzsenialitás kizárva – Marienbad am Plattenseenek. Lehet, hogy így hívják maguk között az odasereglő német vendégek. Nem tudom, csak felételezem, ugyanis ottlétünkkor, a szezonzárás utáni percekben – szeptember első napjaiban – már csak jobbára német szót és gyermekvisítást lehetett hallani az amúgy csendes, családias magyar tóparti településen. Még nyitva voltak a boltok, de rövidített működési idővel, jártak a vonatok meglehetősen gyakran, erről az állomáson felhangzó bőbeszédű tájékoztató világosított fel minden kedves utast, még hívogató volt a „lángsugarú nyár”, de már a strandok – a fizetősek – beléptető korlátai ernyedten lógtak a levegőben, bárki hozzáférkőzhetett a vízparthoz és magához a fürdéshez ingyenesen. A strand tiszta volt, naponta sepertek, rendeztek, a vízibiciklik és mesterséges óriáshattyúk kölcsönzése folyamatos, lángost sütöttek és úszógumikat, felfújható vízijárműveket árusítottak, a tóparti vendéglőkben jó és sok volt a sör és a pizza – ezek a mi rendeléseinkről árulkodnak –, de már a piacon csak szombaton volt kínálatban bőség, a falevelek egyre pörögtek, az ősz éreztette hatását, a reggel hűvös volt, olykor eleredt az eső, a dél forrón emlékeztetett a volt nyárra, és a napfény délután bágyadtan csillant meg a sebes és intercity vonatok tarkóján.
A Balaton vízszintje nagyon alacsony volt, szinte kilométernyi utat kellett megtenni a sekély, térdig érő vízben, míg az ember a bójákon túl annyira magas vizet talált, melyre ráfeküdve, belecsobbanva úszni lehetett. Számítottunk erre, hiszen a híradók a nyár eleje óta másról sem szóltak, ha a Balatonról készült riport vagy tudósítás. Azt sem felejtették el hozzátenni magyar szokás szerint, hogy ott minden drága, ráadásul a vendéglátósok sirámai sem maradtak el, hogy az idei nyár nem hozta meg a várt haszonnak mind a száz százalékát, és lehet, hogy jövőre ki sem nyitnak.
Ehhez képest élhető és élvezhető a Balcsi. Családias, alapjaiban különbözik a román tengerparttól. A legtöbb fürdőhelyről hiányoznak a mamutszállodák, inkább kis villák, családi házak zsúfolódnak, sőt vannak bennszülöttek is. Városias, de nem nyüzsgő. Nincs manele –ez természetes, sőt így szezon végén már hangos zene sincs. Diszkréten szól a muzsika a vendéglátóhelyeken, nincs rohanás, nem lökdösik az embert, és nem förmednek rád, nem olyan nyilvánvaló a pénz utáni hajsza, a kényelem megfizethető.
Óránként jár vonat a települések között és Budapestig, a sokat szidott MÁV valóságos a fantom CFR-rel szemben. Felkapaszkodva légkondis vagonokba, ahol még nedves kéztörlő-csomagocskák is vártak az ülésen, helyjegyes utazással értük el Keszthelyt. Rendezett, szép város, csudás neobarokk kastéllyal, múzeummal, hatalmas parkkal, csupán a tóra néző kilátást állta el a szocialista tömbházak néhány példánya, pedig Festeticsék éppen ezért választották ezt a kilátóhelyet a kastély számára a Balaton sarkán. Itt tanult a premontreieknél a haza bölcse, Deák Ferenc. Az iskola a főtéren áll. Irigylésre méltó helyzet – vélem.
Megkóstoltuk az ország tortáját, cukormentes változat már nem volt, ellenben találkoztunk egy abszurd felszolgálóval, aki olyan volt, mintha a tavalyi Marienbadból lépett volna ki. Két perc alatt kétszer ugyanazt kérdezte, és nem ismert fel, holott 120 másodperccel korábban már kifaggatott jövetelünkről ugyanazokkal a szavakkal. Gyorsan fizettünk a kedves nővérnek, attól tartva, hogy kétszer kéri majd el az ország tortájának ellenértékét.
Balatonmáriafürdő a déli parton fekszik. Rossz nyelvek szerint a déli parton a legszebb – az északi part látványa.
