2023. december 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elkezdődött az Unidrama fesztivál

E hét hétfőjén elkezdődött Marosvásárhely egyik, szép hagyományokra visszatekintő és a maga nemében igencsak egyedi kulturális fesztiválja.

E hét hétfőjén elkezdődött Marosvásárhely egyik, szép hagyományokra visszatekintő és a maga nemében igencsak egyedi kulturális fesztiválja. Az Unidrama című színházi szemle, amely – mint azt neve is mutatja – monodrámák sorát kínálja a közönségnek. Az évek óta a 74 Színház – idén pedig a Művészeti Produkciós Ház – által szervezett fesztivál ez évben több újdonsággal is várja az érdeklődőket október elseje és hetedike között: öt helyszínen zajlanak programok, amelyek között színházművészeti konferenciát találunk: utóbbi díszvendége a jeles román színművész, Marcel Iureş. Az előadásokra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, az Ariel Színházban, valamint a Square No. 7, a The Office, illetve a J'ai Bistrot kávézókban kerül(t) sor.

Ami a monodráma-szemle soron következő műsorát illeti, a program a következő: szerdán, 21 órakor – A nem létező madár (játssza Raluca Mara). Square No. 7.

Csütörtökön 13 órakor – Bevezetés a monodrámába (konfe-rencia). Meghívottak: Marcel Iureş és Alina Nelega. (Square no.7). 19 órakor: Bolyai (játssza Sebestyén Aba). Ariel Színház. 20 órakor: A Hop Gála nyertesei: A zenét hallgató ember (játssza Alin Stanciu). Equus (játssza Andrei Chiran). A szörny (játssza Adrian Tofei). The Office Club. Pénteken 21 órakor: A jólelkű tolvaj (játssza Adelin Ilie). J'ai Bistrot.

Szombaton 21 órakor: Hogyan ettem kutyát (játssza Theo Marton). J'ai Bistrot.

Vasárnap 20 órakor: (Cu)cuienfrunte (játssza Radu Iacoban/Tudor Aaron Istodor). Square No. 7. 22 órakor: koncert (fellép Teodora Santean). J'ai Bistrot.

Jegyeket az előadások előtt lehet vásárolni a helyszíneken, jegyfoglalás a www.teatru74.ro című honlapon, illetve a 0753-312-526-os telefonszámon lehetséges. További információkat a 0740-564-814-es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. 

AGROVILÁG 17 órával korábban

AGROVILÁG 17 órával korábban

Kötni és belekötni 17 órával korábban

Tizenöt éves az Erdély TV 17 órával korábban

Tűzoltók és jótevők 17 órával korábban

4keréken 17 órával korábban

Fiatalok életút-támogatása 17 órával korábban

Férfilélek 17 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató