2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen e hétre meghirdetett nyílt napok keretében a diákok vizsgaelőadásaikat is bemutatják az érdeklődőknek. Február 29-én 19 órától az egyetem 26-os számú termében különleges színdarab, Bertold Brecht Kaukázusi krétakör című előadása látható dr. Harsányi Zsolt tanár rendezésében, a harmadéves színész szakos diákok előadásában. A saját szerzeményeikkel tarkított előadás igazi élményt jelent a kortárs drámát kedvelőknek. Március 1-jén, vasárnap rendező szakos hallgatók mutatkoznak be. 18 órától a vár Mészárosok bástyájában levő 3G színházban Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című darabja alapján Becsey-Imreh Noémi másodéves rendező szakos diák előadása, majd 19 órától a Demeter Márk Cristopher által színre vitt előadás látható (irányító tanár Bocsárdi László). Az utóbbi előadás a kapubástyában lesz. 20 órától a Yo embert keresünk című előadás látható – Kiliti Krisztián rendezésében – a Brăila utcai zsinagógában, az András Lóránt Társulat előadótermében. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató