Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-10-18 12:00:00
A CSU Krajova 1-1-es döntetlenre játszott a spanyol Getafe ellen a labdarúgó-Konferencialiga alapszakaszának első fordulójában. A román bajnoki címvédő sokáig vezetett, de a hajrában egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt elveszítette a győzelem lehetőségét. A csütörtök esti, krajovai mérkőzésen a házigazdák több szakaszban is egyenrangú ellenfelei voltak a spanyol élvonalban szereplő csapatnak.

Fotó: a Getafe CF közösségi oldala
Az első félidőben mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, de a kapuk érintetlenek maradtak. A Krajova már az 5. percben veszélyeztetett, amikor Stevanovic öt méterről a kapu mellé fejelt. A túloldalon Borja Mayoral két méterről hibázott, Francho Gracia távoli lövését pedig Laurențiu Popescu kapus hárította. A 29. percben Ramón Terrats próbálkozott éles szögből, de a kapu fölé lőtt. A hazaiak a 30. percben kerültek igazán nagy helyzetbe: Assad Al Hamlawi egyedül vezethette a labdát a Getafe kapusára, David Soriára, ám az emelése kevéssel a kapu fölé szállt. A szünet előtt Alexandru Cicâldău is közel járt a gólszerzéshez, 18 méterről leadott lövése azonban elkerülte a kaput.
A második félidőben Al Hamlawi előbb még nem tudta legyőzni Soriát, az 59. percben viszont már megszerezte a vezetést a Krajovának: a palesztin támadó mintegy húsz méterről laposan lőtt a kapu sarkába (1-0), így a román együttes kedvező helyzetből várhatta a folytatást.
A Getafe ezt követően fokozta a nyomást, és a 77. percben Popescunak kellett nagyot védenie Martín Satriano próbálkozásánál. A spanyolok erőfeszítései végül a 81. percben hoztak eredményt: a szerb középpályás, Nemanja Gudelj hatalmas bombalövéssel kiegyenlített, beállítva az 1-1-es végeredményt.
A Krajova így egy ponttal kezdte a sorozatot. A román együttes október 22-én az andorrai Inter d’Escaldes vendégeként folytatja szereplését, majd november 5-én az albán Egnatiát fogadja. A további fordulókban a Brighton, a kazah Kairat Almati és az FC Koppenhága lesz az ellenfele.
Jegyzőkönyv
Konferencialiga, alapszakasz, 1. forduló: CSU Krajova – Getafe CF (spanyol) 1-1 (0-0).
Craiova, Ion Oblemenco Stadion, 26.732 néző. Vezette: David Smajc (szlovén).
CSU Krajova: Laurențiu Popescu – Romancsuk, Stevanovic, Screciu – Teles, Lameira (75. Crețu), Băluță, Bancu – Cicâldău (85. Băsceanu), Al Hamlawi (75. Elisor), Baiaram (70. Matei).
Getafe CF: Soria – Andres Garcia (46. Femenia), Dakonam Djene, Jean Ives Valou, Davinchi (60. Mojica) – Gudelj, Gracia – Terrats (82. Boselli), Martin (69. Risco), Satriano – Mayoral.
Gólszerzők: Al Hamlawi (59.), illetve Gudelj (81.).
Sárga lap: Romancsuk (27.), Lameira (51.), Cicâldău (56.), Screciu (77.), illetve Coelho (58.), Mojica (72.).
Eredményjelző
Konferencialiga, alapszakasz, 1. forduló: Atalanta – Pafosz 3-1, Freiburg – Jablonec 3-2, FC Koppenhága – Braga 3-0, Brighton – Zalgiris Kaunas 4-0, Twente – Thun 1-0, Saint-Truiden – Iberia Tbiliszi 2-0, Brann Bergen – Lincoln Red Imps 2-1, Hearts – Nordsjaelland 1-1, Gent – Aarhus 1-0, Panathinaikosz – Borac Banja Luka 2-1, Lugano – Crvena zvezda 3-2, Kuopion PS – Trabzonspor 2-4, CSU Krajova – Getafe 1-1, Riga – Kajrat Almati 1-1, Hajduk Split – Ajax 2-1, CSZKA Szófia – AS Monaco 1-2, Mjällby – Inter d’Escaldes 2-0, Egnatia – Midtjylland 1-1.
Mestermérleg
* Filipe Coelho (CSU Krajova): „Úgy érzem, nagyon jól küzdöttünk egy rendkívül erős ellenféllel szemben, alaposan felkészültünk a Getaféból, és büszke vagyok arra, ahogyan a játékosaim képviselték Krajovát és Romániát. A vezető gólunk után megpróbáltuk megszerezni a győzelmet, és úgy láttam, kézben tartottuk a mérkőzést, de az ellenfél egy rendkívüli lövéssel egyenlített. Szerettem volna nyerni, de elfogadom ezt az első pontot, elemzem majd, min javíthatunk, és tovább dolgozunk.”
* José Bordalás (Getafe CF): „Nem vagyok elégedett a döntetlennel, mert győzelemmel szerettem volna kezdeni a konferencialigás szereplést, és bár a csapatom küzdőszellemével nem volt gond, nehezen tudtuk közvetlenül támadni az ellenfél kapuját, a helyzetkihasználásunk pedig nem volt megfelelő. Úgy gondolom, a Krajova nem lepett meg, tisztában voltam vele, hogy az utóbbi években sokat fejlődött, tehetséges játékosai vannak, és nagyszerű a közönsége, ezért nehéz mérkőzésre számítottam. Gudelj távoli lövése mentette meg számunkra az egyik pontot, nem ért váratlanul, hiszen korábban is szerzett már hasonló gólokat.”
A Krajova így egy ponttal kezdte a sorozatot. A román együttes október 22-én az andorrai Inter d’Escaldes vendégeként folytatja szereplését, majd november 5-én az albán Egnatiát fogadja. A további fordulókban a Brighton, a kazah Kairat Almati és a FC Koppenhága lesz az ellenfele.