2026. október 18., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nosztalgia táncestek 60 fölöttieknek

Október 21-én, szerdán 18 órától Nosztalgia kosaras táncestet szerveznek a jól ismert frontemberrel, Dömével (Demeter József). Ezt követően szerdánként délután 6 órától régi slágerekkel, jókedvvel körített kosaras találkozókra hívják a 60 év fölöttieket a volt Lenin (Forradalom) utcai borozóba, a nagyposta mellett. Lehet vinni finom falatokat, egy kis sütit, de nem kötelező, a tánc sem kötelező, csak az együttlét és a jókedv, a zene, a duma. Ha velünk tartasz, nem bánod meg. Minimális fogyasztás legkevesebb 20 lejre üdítő, bor, mogyoró, ropi stb. kötelező – áll az ötletgazdák felhívásában.


Havazott a Transzfogarason

A transzfogarasi magashegyi úton október 16-án a sűrű havazás miatt hóekék bevetésével megkezdték a hóeltakarítást és a csúszásgátlók szórását, ez 17-én is folytatódott. A Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság felhívásában arra kérik a gépjárművezetőket, hogy megfelelő felszereltség nélkül ne induljanak a DN7C útszakaszra.


Újranyitott a Mircea Birău uszoda

Október 13-án, kedden újra megnyitotta kapuit a Mircea Birău városi uszoda. Nyitvatartás: hétfőn 6–14 óra között általános takarítás. Kedd–péntek: 6–22 óra között (utolsó belépés: 20.30). Szombaton: 8–20 óra között (utolsó belépés: 18.30). Szeretettel várják az úszni, sportolni és kikapcsolódni vágyókat – tájékoztatnak a marosvásárhelyi önkormányzat közösségi oldalán. 


Hasznos házi jegyzetek – gr. Rhédey Máriától

Hasznos házi jegyzetek. Egy erdélyi grófnő receptjei, házi praktikái és gyógyírjai 1842-ből címmel jelent meg a napokban gr. Rhédey Mária háztartási eljárásait tartalmazó jegyzete, melyet férje, Erdély Széchenyije, gr. Mikó Imre vetett papírra. A Somogyi Gréta irodalomtörténész és Borbély Éva néprajzkutató által szerkesztett és tanulmányaikkal gazdagított igényes kivitelű könyvet október 23-án, pénteken este 18 órától mutatja be a szerkesztők és kiadó jelenlétében László Lóránt történész, könyvtáros a Teleki-Bolyai Könyvtárban.


Grecsó Krisztián egyéni estje Marosvásárhelyen

A XXVIII. Bernády Napok október 23-i gálaestjének vendége az egyik legnépszerűbb mai magyar író, Grecsó Krisztián. Ezúttal stand-up előadóként áll közönség elé a marosvásárhelyi Kultúrpalota Nagytermében. A Magyarországon már sokfelé nagy sikert aratott Egy életem című egyéni műsorával lepi meg erdélyi olvasóit. A médiaismertetők szerint a Grecsó-műsor „egy sírós-nevetős est”, melynek rendező-producere Lévai Balázs. A 18 órakor kezdődő gálára a Bernády Házban lehet helyjegyet foglalni.


Ünnepi megemlékezés a magyar szabadság napján

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete tisztelettel meghívja a lakosokat az október 23-án, pénteken 19 órától tartandó ünnepi megemlékezésére. „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak!” – gondolat jegyében együtt hajtsunk fejet azok előtt, akik életüket és vérüket adták a magyar szabadságért. A megemlékezés október 23-án 19 órától ökumenikus istentisztelettel kezdődik a Keresztelő Szent János plébánián, ezt fáklyás felvonulás követi. Koszorúzási szándékot az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének irodájában (Dózsa György út, 9. szám, első emelet), vagy a 0365/434-390-es telefonszámon hétköznapokon 10–16 óra között lehet jelezni október 21-én 16 óráig – áll az RMDSZ felhívásában. 


Halloween a Csányi Kastélyban 

Október 31-én, szombaton 13 órától a Csányi Kastélyban – Jedd, Patak utca 45. – egész napos szórakozásra hívják a családokat. 13–16 óra között ügyességi játékok gyerekeknek, vidám programok és közös játék lesz, de a helyi termelők és kézművesek vásárára is sor kerül, valamint tökfaragásra kicsiknek és nagyoknak, majd az elkészült töklámpások közös kivilágítására. Meglepetés a gyerekeknek: 19 órától pillecukorsütés a tűz mellett. A jelmez idén is ajánlott, hiszen a Halloween jelmezben az igazi. Aki a tökfaragásban részt venne, vigyen saját kellékeket: tököt és faragásra alkalmas kést. A belépő személyenként egy tányér sütemény vagy szendvics. Vizet, üdítőt, teát és forralt bort a helyszínen lehet vásárolni. Tel.: 0770-275-354, Csányi Edina. 


Képernyők között felnőni – Pöltl Ákos előadása

A Szülők Iskolája következő alkalmán Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő október 23-án 18 órától tart előadást a Philothea Klubban (Posta utca 2. szám) egy olyan témáról (a digitális világ gyerekekre gyakorolt hatásáról), amely a szülők számára egyre nagyobb kihívást jelent. Szó lesz arról is, hogy mit tehetnek a szülők ebben a helyzetben. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: https://forms.gle/iTrFVBH4maNXurYC7. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató