Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2019-04-03 14:27:53
az éllovas Csíkfalva az őt üldöző rivális Nyárádgálfalvát vasárnap délután a megyei 6. liga 12. fordulójában.
A mérkőzés első helyzetét a vendégek dolgozták ki a 4. percben, de Dulan lövése elkerülte a hazai kaput, a túloldalon pedig Márton lövését hárította szögletre Prodán. A kezdeti óvatos játék megélénkült, enyhe gálfalvi fölény mutatkozott meg a labdabirtoklásban és a helyzetekben, de Dávid a kapufa tövében elcsípte Takács B. lövését, majd hárította Dulan próbálkozását, Császár sarokkal emelt labdája pedig a kapu mögött ért földet. Ezután a csíkfalviak ragadták magukhoz a játékot, de Pap lövése elkerülte a gálfalvi kapu felső sarkát, Novák és Szabó labdái pedig a keresztléc fölött szálltak el.
A szünetet követően továbbra is a csíkfalviak birtokolták a labdát, de az első helyzetre húsz percet kellett várni, ekkor Prodán hárította a kapufa tövéből Simon fejesét, a túloldalon Dávid állta útját Dulan lövésének. A hazaiak egyre veszélyesebben támadták a gálfalvi kaput, a 78. percben Nagy Sz. közelről a keresztlécet találta el, ám két perc múlva már zörgött a vendégek hálója: Csoma egy 25 méteres szabadrúgásból a hosszú sarokba küldte a lasztit (1-0). Ezt követően a vendégek támadtak ki az egyenlítés érdekében, de Dávid ismét a helyén volt, míg a vendégkapu előtt Nagy Sz. ismét hibázott, fejese elszállt a léc fölött. A vendégek az utolsó percekben ostrom alá vették a hazai kaput, de a hosszabbításban Császár fejese elkerülte a hálót, így a hazai közönség örömére kedvencük megtartotta éllovas helyét, és három ponttal vezeti a Gálfalvával folytatott versenyfutást.
Fotó: Gligor Róbert László
Jegyzőkönyv
Maros megyei labdarúgó 6. liga, 12. forduló: Csíkfalvi Millenium – Nyárádgálfalvi Törekvés 1-0 (0-0)
Csíkfalvi sportbázis, mintegy 100 néző. Vezette: Gaşpar Vlăduţ, Albu Bálint, Cupşa Răzvan. Ellenőr: Gabor Tiberiu (mindannyian Marosvásárhelyről).
Gólszerző: Csoma (80.).
Sárga lap: Szabó, illetve Raşcu, Nagy, Szőcs.
Piros lap: Raşcu.
Csíkfalva: Dávid – Nagy I., Simon, Novák (46. Fazakas), Aszalós (57. Nagy Sz.), Kiss, Gál, Csoma, Márton, Szabó (90+1. Gáspár), Pap.
Nyárádgálfalva: Prodán – Raşcu (80. Takács J.), Nagy (84. Kocsis), Magó, László, Szövérfi (69. Szilágyi), Császár, Takács B., Dulan, Bartha (62. Márkus), Józsa (52. Szőcs).
Eredményjelző
* Románia-kupa, megyei szakasz, 2. forduló: Küküllődombó – Nyárádtői Unirea 0-10, Csittszentiván – Ákosfalva 4-0, Mezőgerebenes – Marosvásárhelyi Atletic 2-4, Kerelő – Segesvár 1-2, Köhér – Szováta 1-2, Maroskece – Kutyfalva 0-3 (játék nélkül), Hadrév – Marosludas 2-6, Tuzson – Balavásár 0-3 (játék nélkül), Bátos – Nagysármás 0-3 (játék nélkül), Mezőrücs – Dános 2-0, Kerelőszentpál – Marosszentkirály-Náznánfalva 5-1, Mezőkirályfalva – Harasztkerék 0-9, Magyarsáros – Nyárádtői Viitorul 1-4, Magyaró – Marosoroszfalu 0-5, Görgénysóakna – Marosvásárhelyi CSM 2-4, Nyárádszereda – Nyárádremete 4-1.
* 4. liga, 12. forduló: Mezőrücs – Görgénysóakna 1-2, Mezőceked – Küküllődombó 2-1, Kerelőszentpál – Magyaró 2-4, Radnót II – Kerelő 5-0, Marosvásárhelyi MSE II – Mezőzáh 2-1. Az élcsoport: 1. Magyaró 27 pont, 2. Radnót II 23, 3. Mezőrücs 22.
* 6. liga, 12. forduló: Mezőpanit – Jedd 1-1, Székelybere – Egrestő 1-1, Küküllőszéplak – Hármasfalu 3-0, Csíkfalva – Nyárádgálfalva 1-0, Csittszentiván – Sáromberke 2-0, Kibéd – Somosd 1-6. Az élcsoport: 1. Csíkfalva 30 pont, 2. Somosd 28, 3. Küküllőszéplak 27.