2020. augusztus 8., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A pole-pozícióból rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte vasárnap a Forma–1-es Osztrák Nagydíjat, amely a koronavírus-járvány miatt csaknem négy hónapos csúszással kezdődő idény első futama volt. A 30 éves Bottasnak ez pályafutása nyolcadik futamgyőzelme, Ausztriában pedig 2017 után másodszor diadalmaskodott.

A második helyen a Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc, a harmadikon pedig a McLaren brit pilótája, Lando Norris végzett, miután a másodikként célba érő, címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) öt másodperces időbüntetést kapott.

A címvédő számára amúgy is felkavaróan indult az Osztrák Nagydíj az időmérő edzést követően kiszabott büntetés miatt (lásd keretes hírünket), és a rajtnál sem javult a helyzete: bár jól helyezkedett, a harmadik kanyarnál kissé leterelték a pálya szélére, ami miatt lassításra kényszerült. A pole-ból induló Valtteri Bottas ezzel szemben hamar előnyt szerzett az őt követő Verstappen, Norris, Albon, Hamilton négyes előtt. Az ötödik helyre száműzött mercedeses hamar feljött a harmadik helyre, aztán profitált Max Verstappen kieséséből.

A különbség a Mercedes két pilótája között ekkor 7 másodperc volt. Hamilton rövidesen Kevin Magnussentől is segítséget kapott, a Haas versenyzője ugyanis fékprobléma miatt kifutott a pályáról, és beküldték a biztonsági autót. A Bottas–Hamilton csata ezzel nyitottá vált, a brit pedig újabb esélyeket is kapott, amikor leállt a George Russell autója, vagy amikor Kimi Räikkönennek lerepült a jobb első kereke – ezek ugyanis újabb biztonsági autós periódusokat jelentettek.

A második ilyen alkalomkor azonban a negyedik helyen hajtó Alexander Albon megelőzte a harmadik Sergio Pérezt, majd megtámadta Hamiltont is, és ekkor megismétlődött a tavalyi Brazil Nagydíjon történt baleset: a Mercedes bajnoka újra kipörgette a brit-thai pilótát. Ezért később 5 másodperces büntetést kapott.

Az utolsó körökben aztán hiába próbálta emelni a tempót, nem tudott olyan időt autózni, hogy az egy keverékkel lágyabb gumikon futó Charles Leclerc és Lando Norris előtt végezzen, így lemaradt a dobogóról.

A vb egy hét múlva, szintén a Red Bull Ringen, a Stájer Nagydíjjal folytatódik.

Fotó: Sport365



Hamiltont megbüntették a rajt előtt is

Az Osztrák Nagydíj rajtja előtt egy órával megbüntették Lewis Hamiltont az időmérő edzés Q3-as utolsó gyorskörén történt sárga zászlós incidensének felülvizsgálata után. Az FIA szombaton már lefolytatta a vizsgálatot az ügyben, és a versenybíróság akkor azt állapította meg, hogy a brit ugyan valóban nem lassított le a sárga jelzés mellett, de egymásnak ellentmondó jelzéseket kapott Valtteri Bottas kicsúszásának szakaszán.

Az ügy újravizsgálását a rivális Red Bull indítványozta, videófelvételekre hivatkozva. Szombat este ugyanis nyilvánosságra került a Hamilton autójára szerelt kamera képsora, amely szerint a brit az egyik fényjelzés mellett elhaladva még zöld jelzést láthatott a baloldalon, aztán a következő lámpa már sárgán villogott. Ennek alapján a szövetség megmásította ítéletét, és 3 rajthelyes hátrasorolásos büntetéssel sújtotta a címvédőt, aki két büntetőpontot is kapott.


Verstappen: Egy könnyű dobogót, de nem a győzelmet buktam el

Nem érzi úgy Max Verstappen, hogy a győzelmet bukott volna el az ausztriai kiesésével, de meggyőződése, könnyű dobogóról maradt le.

A Red Bull pilótája Lewis Hamilton rajt előtti büntetésével a második helyről rajtolt, majd 10 kör elteltével 3,5 másodpercen belül követte a vezető Valtteri Bottast, és arra várt, hogy „működésbe lépjen” a közepes gumis taktikája. Azonban a 11. körben látványosan lassulni kezdett, és mint rádiózásából kiderült, képtelen volt „kimenekülni” a lefulladásgátló programból. Hiába döcögött vissza a bokszba, és kapott új kormányt is, csapata sem tudott megoldást a hibára, így kiszállt a küzdelemből.