2020. október 23., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hammer, Sickle and Cross (Kalapács, sarló és kereszt) címmel rendezett angol nyelvű nemzetközi konferenciát a Danube Institute kedden Budapesten, a tanácskozás témája a vallás volt Közép- és Kelet-Európában.

Az eseményen Michael von Habsburg-Lothringen, a Mindszenty Alapítvány elnöke azt mondta, hogy jó és gonosz örök harcban állnak. A 20. században úgy tűnt, hogy a gonosz kerül a győztes oldalra a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra formájában, végül azonban szerencsére nem így történt – tette hozzá.

Mindszenty József (1892–1975) bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek nemzeti hősként emelkedett ki Magyarországon, nemcsak a katolikusok, hanem a protestánsok számára is – hangoztatta. Felidézte, hogy Magyarországon üldözték az egyházat, Mindszenty Józsefet pedig kínozták és megalázták. A bíboros tizenöt éven keresztül az amerikai nagykövetségen élt menedékben, elszigetelve a külvilágtól. Majd élete legnehezebb döntését meghozva külföldre ment.

Michael von Habsburg-Lothringen azt is mondta, hogy ma Nyugat-Európában gyengül az emberek hite, Közép- és Kelet-Európában viszont erős marad. Kitért a 2011-es magyar alkotmányra, amely felülírta a kommunista jogszabályt, és említést tesz Istenről, valamint a család védelméről. Az alapítványi elnök azt hangoztatta, hogy Európának európainak kell maradnia, a kontinensen pedig meghatározó a keresztény kultúra.

David B. Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete úgy fogalmazott, hogy az amerikaiaknak a génjeikbe van írva a vallás- és a szólásszabadság védelme. Fontos nekik, hogy templomba, zsinagógába, mecsetbe járhassanak – mindegy, hogy melyikbe. Arról is beszélt, hogy Mindszenty József nagy hatást gyakorolt rá. David B. Cornstein – jelezve, hogy nagyköveti megbízatása két hét múlva lejár, és visszatér New Yorkba – azt mondta, magyarországi kiküldetése hihetetlen élményekkel gazdagította. John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a kommunisták mindig is küzdelmet folytattak a vallás ellen.

Kiss István, a Danube Institute ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy máig üldözik a keresztényeket. A kommunizmus alatt papok ezreit ölték meg, kínozták és vetették börtönbe, de nem csupán a keresztényeket zaklatták, hanem más vallások képviselőit is – mondta. A mai napig vannak Nyugat-Európában kommunista politikusok és szobrok, és ez szomorúvá teszi a magyarokat – jelentette ki. A konferenciát Mindszenty József emléke ihlette, őt választották a rendezvény jelképének. A résztvevők beszéltek a kereszténység üldözéséről a régióban a második világháború utáni negyven évben. Lengyel és horvát egyházi méltóságok szerepén kívül arról is szó esett, hogy milyen problémákkal szembesülnek a keresztények és más hívők az egyre szekulárisabb szellemiségű Európában, és milyen feladat jut az amerikai külügyminisztériumnak a vallásszabadság előmozdításában.