2025. december 18., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Sükösd Ferenc: Kapunk, 1960



Törpefenyők közt vár a fény,

hogy felcsatolja léceim,

hószín mosolygás fut felém

messzi hegyek arcélein,

parányi dombok ringatóznak

lábam alatt, szárnyas hajómat

könnyű botok terelik sík mederbe,

elhagy a fenyves – visszatér a fenyves,

suhan a lelkem, nem ér földhöz, perchez,

hullám a mélység, szikrázó fehérből

örvénylő kétség engem már nem ér föl;

függő, jeges faladon, ifjúságom,

akad a léc, maradna mindenáron,

sorsfordulat sok kanyargása, félek,

kifut az út alólam, és ki véd meg?


Ha lejutok, a béke vár az aljban,

s a szerelem – hogy végre eltakarjam

szemeimet, s hagyjam, hogy ölbe kapjon,

forró hóval mossa le alvó arcom,

s ha karjain mint völgyben, megpihentem,

lengő öröm, jó mámor felvonóján

vigyen magával engem!


Hétszázadik levelemet Egyed Emese Sípályáján kezdem. (1986-ban jelent meg az Igaz Szóban.) S folytatnám a kérdéssel: lejutottam-e az aljba? Akadt a síléc; ma már lábamra sem tenném. Kifutott-e az út alólam? Csak remélem, hogy utam még tart, hazáig. Akkoriban, a ’60-as években, olyan havak voltak, hogy miután kettőt-hármat ereszkedtünk a Cinege-tetőn, a Somostetőn, a Tisztviselő-telepen, a Munkácsin keresztül, egészen hazáig, az ebháti házig sílécen érkeztünk. Jó mámor felvonója? Épp oda igyekszem. Tarts velem mai sétámon is, kedves Olvasóm!


Titok az életünk

  titok a halálunk

Titkok erdejének

  titkos mélyén járunk.

Titok a művészet

  érzés és gondolat

De még a titok is

  örök titok marad

Hiába faggatunk

  eget és csillagot

Az ég és a csillag

  a legnagyobb titok

Ne keresd hát a Lét

  rejtelmes titkait

Járd szelíd erővel

  a titkok útjait.


Magam A titkok útjait jártam, nem törődtem a Fintaházán született Gagyi László öregkori intelmével. A Nyárád menti tanítói létből az Erdélyi Fiatalok mozgalmába csöppenve, 1945 után a durva balos kritika állította félre az irodalmi életből. 1991. december 20-án halt meg.

A titkok útján járt a Bardócon 1740-ben ugyane napon született Benkő József is. A történész, nyelvész, botanikus református lelkész sok méltatlan meghurcoltatás elszenvedőjeként hagyta itt e földi világot egy késő decemberi napon.

A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap e nap a Baktérítőre, a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi körre tűz merőlegesen.

21. Hitetlen Tamás napja, idén egyben a negyedik adventi vasárnap.

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás (…) Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből – Pilinszky Jánost A várakozás szentségéből idézzük – Az ádventi várakozás (…) Valódi várakozás.

Valami olyasmi, mint Szabó. T. Anna gyermekarcú angyalainak titkos arca. A Leselkedőket a Misztrál zenéjével érdemes meghallgatni.


Langyos ködbe balzsamozva

mint az őszi csillagok

néznek – titkon sejted őket –

gyermekarcú angyalok.

Érthetetlen, hallhatatlan

csöndbe mártott dallamok –

ködbe burkolózva állig

láthatatlan angyalok.


Alig négy éve, 2021. december 21-én költözött vissza égi Murokországába Benkő Samu.


Advent utolsó hetében – a negyedik gyertya fényére várva


A murok (…) már a XVIII. században túllépett levesízesítő rendeltetésén. A Szakáts könyv, melly 1692-ben M.Vásárhelyen concinnált Toffei Sofia szakáts könyvéből irattatott le 1772-dik esztendőben című kéziratból (G. Bethlen Susanna másolta) nemcsak az derül ki, hogy a sokféleképpen elkészített tehénhúst és tyúkhúst rendszerint zöldséglében főzték meg, hanem az is, hogy a murokfőzeléket ekkor már önálló ételként fogyasztották. – Hozzám, gondolom, sokakhoz, lélekben legközelebb álló könyvéből, az 1972-ben megjelent Murokországból éppen a táj nevét adó veteményről idézek.  – A muroknak a táplálkozásban való hasznos voltára az orvostudomány jóval a vitaminok felfedezése előtt felhívta a figyelmet. A mindennapi élet megfigyeléséből leszűrt tapasztalatokat foglalta össze a kiváló marosvásárhelyi orvostudós, Mátyus István. Ő így ír: „A murok közt a sárga, mellyet a Németek Gelbe ruben, sárga répának is hívnak, valamint a többinél poronyóbb, jobb szagú, levesebb és édesebb ízű: úgy hasznára nézve is legelébb való. (…) Gyenge korában oly édes és poronyó, hogy jól megfőzve alig ehetik eleget az ember belőle; és a betegeknek is kár nélkül adattathatik… A friss nyers sárga muroknak kifacsart új leve a gyermekeknél a gelesztákat kiűzi; péppé főzött bele kenyérrel enni, a hecticás köhögésekben segíteni, Herbathee módra megöntve az a renas fájdalmokban hörpölni jónak mondatik.”

A bak jegyet uraló hónap december 22-ről 23-ára virradólag kezdődik, a Bak csillagkép a Kr. e. második évezredben adott otthont a Napnak. A magyar elnevezés nem pontos, a görög és a latin megjelölés (Aigokerosz, Capricornus) „kecskeszarvat viselőt” jelent. A jele a kecske–hal ábrázolásokból egyszerűsödött le: e „szörnyszülött” keletkezésének megint csak csillagászati-naptári oka lehetett. A Bak jó 10.000 éve Egyenlítő alatti, tehát „alvilági vizekbe” érő csillagkép, az eget tanulmányozó ember is már ilyennek ismerhette meg. A mezopotámiai Éának, a föld, a vizek és a déli égbolt urának a jelképe volt. Csillagmitológiája szerint a Bak a halálból, halál állapotból visszatérő isten jelképe, aki azért jelenik meg kecskegida képében, mert a hérosznak át kell esnie egy sajátos törzsfejlődésen: valamely hidegvérű állat képében tölti magzati létét, négylábúként születik e világra, ember alakban végzi el itteni feladatait, és madár alakban távozik a túlvilágra.

December 23-án emlékezzünk meg a székelykövesdi születésű Czakó József sebészről. 1975-ben e napon halt meg Marosvásárhelyen. Oklevelét 1921-ben Budapesten szerezte, 1926-tól sebész szakorvos Marosvásárhelyen, a marosvásárhelyi szanatórium alapítója, 1929. december 16-án lesz az akkor megnyíló hetvenágyas állami kórház igazgató sebész főorvosa. Emlékirataiban így írt a számára oly kedves kórházról: „Az első téglától az utolsó cserépig részt vettem a szanatórium felépítésében”. Egy év múlva itt alakult meg a református Diakonisszaképző Intézet. 1933-ban, a világgazdasági válság idején ő vette bérbe a szanatóriumot, kiváltva ezzel Bernády György polgármester nemtetszését. A kórházat 1941-től a magyar állam béreli, s az év decemberétől hadikórházként működött. 1946. február 6-án több orvoskollégája hazug vádjai alapján elítélték, 1950-ben a Duna-csatorna gyűjtőlágerébe hurcolták. Miután igazolta, hogy a vásárhelyi szanatóriumnak nem volt tulajdonosa, de még csak részvényese sem, egyévi raboskodás után hazaengedték. 1951-ig a cukorgyár üzemi orvosa, majd sebész szakorvos haláláig. Az EME orvosi szakosztályában játszott tevékeny szerepet. A Szívből eltávolított varrótű esete c. írása (az EME IV. orvoskongresszusi évkönyvében, Kolozsvár 1939) az idő tájt az orvosi világirodalomban is számontartott, a hazaiban első közlés volt. Hiába számított több területen is úttörőnek és embermentőnek, az utókor nagyjából semmit nem tesz emléke ápolásáért.

Elgondolkoztató sors. A megbecsültség helyett a feledés. Jobb tehát ha saját házunkba, saját udvarunkba zárjuk gondolatainkat. Mint ahogy ezt sugallja nekem az Alsósófalván született, 1972. december 24-én meghalt Sükösd Ferenc 1960-ban megfestett Kapunk című képe is.

December 24. Ádám, Éva napja, karácsony böjtje: a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, az emberi megújulásra való előkészület.

Mily csodálatos az isteni gondviselés, amelyik napon a Nap született, jött a világra Krisztus is! – kiáltott föl Szent Ciprián, Karthágó III. századi püspöke, noha I. (Szent) Gyula pápa csak 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. Addig az időpontig az évnek szinte valamennyi napját számba vették a teológusok Jézus Krisztus születésnapjaként. A születés lehetséges történelmi időpontja ma sem tisztázott, de az örmény egyház kivételével, mely január 6-án ünnepli az eseményt, a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését.


Nem törődtek zimankós idővel.

Vásárra jártak szánon, csengővel.

Vasalt ládákba posztót és ruhát!

Járták a zajos vásárok sorát.


Karikán balta… Szíjjon a csengő… 

Erdőn és berken szálltak, mint felhő (…)


Takáts Gyula Csengőjét megrázva emlékezem én is régi karácsonyokra.


(…) ez a csengő apám kezébe

megszólalt minden karácsony éjre.

Hajdan mi hárman… Most az unokák,

azt a csengőt, most is azt hallgatják.


Ők az angyalt… Én meg őket látom,

birkabőrben csilingelő szánon.

Felém hozza s a fenyőfa illat

fölemel, hogy tüdőm beleszippant.


Karácsony – csillogó díszű, kivilágított fenyő. Nyalánkságokkal, almával, naranccsal, aranyozott dióval, tarka papírdíszekkel és láncokkal ékítették, tetején csillag vagy angyal. Gyertyáit először december 24-én este gyújtották meg, utoljára rendszerint vízkeresztkor. Nálunk Brunszwick Teréz grófnő állíttatott először karácsonyfát, 1825-ben. A szokás Németországból indult. A róla szóló első írásos beszámoló 1605-ből, egy strassburgi polgár tollából ered, de ábrázolását már a XVI. századból ismerjük. Egy legenda Luther Mártonnak tulajdonítja a karácsonyfa feltalálását. Annyi mindenesetre igaz, hogy elterjesztése a német lutheránusok érdeme.

700. levelemből lépdelek tovább, keresve azt a felvonót, amibe beleültethetlek ezután is hetente egyszer, kedves Olvasóm. Hogy érdemes legyen ünnepelni. Hogy érdemes legyek a figyelmedre.

Áldott karácsonyt kívánva, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2025-ben, advent utolsó hetében.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató