2021. december 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Adventi naptárrá változik a város

A világjárvány teljesen átírta az utóbbi másfél év ünnepeit, a nagy családi, baráti együttlétekről szóló napokat ugyanis a távolságtartás, az elszigetelődés intelme alatt kellett tölteni. Az akkor megtapasztalt magány érzése talán sokakat a következő 12 hónapban is elkísért. 

Ennek leküzdését, a szentestére való hangolódást segíti Világító ablakok – adventi kalendárium Marosvásárhelyen nevű kezdeményezésével a Kulcs Szociálpedagógusok Egyesülete. A részletekről Vargancsik Iringót, az egyesület elnökét kérdeztük.

A játékos karácsonyvárás lényege, hogy advent első vasárnapja után minden nap egy marosvásárhelyi vagy környékbeli épület nyílászárója magára ölti az ünnep fényeit. Szentestéig összesen 24 helyszín jelzi, mennyi van még hátra karácsonyig, aki pedig felkeres néhányat ezekből az ablakokból, illetve a hozzájuk kapcsolódó feladatokat is megoldja, az élmény mellett tárgyjutalomban is részesülhet – tudtuk meg Vargancsik Iringótól, akit a továbbiakban az ötlet megszületéséről kérdeztünk. 

– Nem mi találtuk ki ezt az egészet, Kádár Annamária a Balaton környékén találkozott adventi ablakokkal, és más székelyföldi városokban is volt már ilyen kezdeményezés. Marosvásárhelyen viszont ez premiernek számít. Mi a napi feladatokkal tettük egyedivé az ünnepvárásnak ezt a formáját.

– Beszéljünk kicsit az előkészületekről.

– Először is létrehoztunk egy Facebook-eseményt, ahol meghirdettük, hogy ablakdíszítőket, olyan családokat vagy egyedülálló személyeket keresünk, akik vállalják, hogy a lakásuk egyik földszinti, utcára néző ablakát karácsonyi dí-szekkel, fényekkel, valamint a megfelelő szám kiírásával egy adventi kalendárium világító ablakává varázsolják. Az ablaknak a számnak megfelelő naptól kezdve az adventi időszakban délután 4 órától este 8-ig kell világítania. Nemcsak Marosvásárhelyről, hanem néhány környező településről is voltak jelentkezők, így Hagymásbodonban és Nyárádtőn is világítani fog egy-egy ablak. Az esemény Facebook-oldalán az „ablakvadászokhoz” is szóltunk, akik az elkövetkező hetekben bekapcsolódnak a játékunkba, felkeresik a nyílászárók egy részét – az új helyszín pontos címét naponta közzétesszük –, és megoldanak legalább nyolcat a feladatok közül. Nem várjuk el, hogy mindenki mindent teljesítsen, és ezzel még zsúfoltabbnak érezze ezt az amúgy is teendőkkel teli időszakot, inkább arra biztatjuk a játékosokat, hogy válasszák ki a leginkább kedvükre való kihívásokat, amelyek segítik őket az elcsendesedésben, a társas kapcsolatok megélésében, mindabban, amiről az adventnek szólnia kellene. 

– Milyen típusú feladatokra számíthatnak az „ablakvadászok?”

– Lesz főzős feladat, amelyben egy régi családi receptet kell feleleveníteni, családi vacsora elkészítése, úgy, hogy minden családtag kivegye a részét a munkából, és aki szeretne, papírból madáreledeles karácsonyfadíszt vagy kézműves képeslapot is készíthet, elolvashat egy verset vagy sétálhat egyet az erdőben. Nagyon változatos lesz a kínálat, így remélhetőleg mindenki megtalálja köztük a feltöltődést segítő próbákat. Aki az egyes ablakoknál készít magáról egy-egy fotót, és azt a megoldott feladattal együtt feltölti az esemény Facebook-oldalára, tombolasorsoláson vehet részt. December 23-án egy közös várbeli énekléssel zárjuk az ünnepvárást – ez egy villámcsődület-szerű, rövid együttlét lesz, így nem függ a járványhelyzet alakulásától –, ekkor húzzuk majd ki a nyertesek nevét is. Ha valaki nem tud eljönni, a marosvásárhelyi Kulcslyuk könyvesboltban is átveheti az ajándékát, a kisorsolt könyvet vagy kézműves tárgyat. A Világító ablakok első, november 29-i helyszíne egyébként a könyvesbolt lesz, a hét végén feldíszítjük.