Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-09-08 15:00:00
Az interneten számos opció van arra, hogy nyelveket tanuljunk, ezek között vannak jobb és finoman szólva kevésbé jó opciók. Azonban túlzás nélkül lehet állítani, hogy napjainkban a legnépszerűbb a Duolingo; a legtöbb internetező, aki nyelvet szeretne tanulni, ezt a programot választja. Most viszont egy komoly konkurenciát kaphat.
Eddig is voltak a programnak vetélytársai, de a Duolingo volt az első, így rendelkezésére állt az idő, hogy kinője magát. A kisebb és nem annyira ismert konkurencia pedig nem kapott akkora figyelmet, hiszen a felhasználók tartották magukat a mondáshoz, hogy járt utat járatlanra ne cserélj, a legtöbben maradtak a Duolingónál. Azonban most a Google is beszáll a versenybe, ez pedig alapvetően képes megváltoztatni a szereplők súlyát. Hiszen a Google mint márkanév egyértelműen messze ismertebb, mint a Duolingo, illetve a Google Fordítót is mindenki ismeri. Természetesen sokan emlékeznek arra is, amikor a kezdetekkor Kossuth Lajos nevét a Fordító Abraham Lincolnra fordította, viszont ez rég volt, azóta pedig rengeteg fejlesztést eszközölt a vállalat, így mostanra már nagyon jónak nevezhető a program.
Szóval a Google Fordító beszáll a nyelvtanításba, méghozzá egy igencsak komoly kezdéssel, ugyanis a mesterséges intelligencia segítségével képes lesz személyre szabott nyelvleckéket kínálni a felhasználóknak. A Google közlése szerint az újdonság lehetővé teszi egy új nyelv gyakorlását és megtanulását is – de arra is lesz mód, hogy élőben folytasson kommunikációt a program egy idegen nyelven beszélő személlyel. Utóbbi inkább csak egy új, a kommunikációt megkönnyítő képesség, semmint a nyelvtanulás része.
A nyelvtanuláshoz visszakanyarodva, a vállalat úgy tervezte, hogy a kezdők is profitáljanak belőle, de azok is, akik valamilyen szinten már beszélnek egy adott nyelvet, csak fel szeretnék frissíteni az ismereteiket, vagy éppen újabb kifejezéseket szeretnének megtanulni. Lesznek személyre szabott hallgatási és beszédgyakorló feladatok is, amelyek igazodnak a felhasználó tudásszintjéhez. Az újdonság eléréséhez csak meg kell érinteni a Gyakorlás opciót a Fordító alkalmazásában, majd be is állítható a tudásszint, valamint a célok.
Az újdonság bevezetését már el is kezdte a Google, aki pedig élni kíván a lehetőséggel, annak érdemes megnéznie, hogy van-e elérhető frissítés a Google Fordító alkalmazáshoz a Play Áruházban vagy az App Store-ban. Azonban fontos megjegyezni, hogy első körben a funkció csak néhány nyelvet támogat, de ezek sora minden bizonnyal idővel bővülni fog.
Itt a szeptember és vele az új almás készülékek. Az Apple ma, szeptember 9-én, mutatja be a legújabb iPhone-okat, Apple Watchokat és a többi új generációs kütyüt. Hogy pontosan milyen eszközök érkeznek, arra jelenleg teljesen biztos választ nem lehet adni, viszont most már tényleg csak pár óra, és minden kérdésre választ kapunk. Az Apple bemutatója romániai idő szerint 20 órakor kezdődik.
Az új iPhone-okat szeptember 12-től lesz lehetőség előrendelni, ekkor fognak napvilágot látni a hivatalos romániai árak is. Az első készülékeket szeptember 19-től fogják kézbesíteni. Az iPhone-ok új operációs rendszere, az IOS 26 pedig szeptembertől 15-től lesz letölthető.
A jövő heti Techuniverzumban részletesen be fogunk számolni az újdonságokról.
A múlt heti Techuniverzumban számoltunk be arról, hogy a Meta mesterséges intelligenciája milyen megjegyzéseket tud tenni a kiskorúak testére, és arról is írtunk, hogy minden esetben érdemes inkább szakember véleményét kikérni, mint pusztán az AI-ra hallgatni. Most pedig kénytelenek vagyunk egy újabb hírrel szolgálni, ami még lehangolóbb, mint a múlt heti.
Volt ugyanis egy olyan 16 éves ChatGPT-felhasználó, aki eleinte csak az iskolai házi feladatokról beszélgetett az algoritmussal, később viszont egyfajta bizalmi viszonyt alakított ki a mesterséges intelligencia chatbottal, amely azonban nem ismerte fel, hogy nagy a baj. A kaliforniai szülők pert indítottak.
A brit közmédia jelentése szerint ez az első alkalom, hogy ilyen ügyben indul per az OpenAI ellen. A szülők a jogi keresethez mellékelték a fiuk algoritmussal folytatott beszélgetését is, amelyből állításuk szerint kiderül: öngyilkos gondolatai voltak a tinédzsernek, a chatbot pedig az elmondottak alapján ahelyett, hogy lebeszélte volna erről a tettről, még meg is erősítette az élete kioltására vonatkozó gondolatait.
Az OpenAI közölte: vizsgálják a keresetet, valamint egy blogbejegyzésükben úgy fogalmaztak, hogy „A legőszintébb részvétünket fejezzük ki a családnak ebben a nehéz időszakban”. Ugyanakkor egy másik bejegyzésükben arról számolnak be, hogy a ChatGPT-t úgy képezték ki, hogy ösztönözze a közvetlen segítségnyújtást az adott régió krízisvonalainak az ajánlásával. Viszont azt a vállalat is elismerte, hogy voltak olyan helyzetek, amikor nem az elvárható módon viselkedtek a rendszereik az érzékeny helyzetekben. A család által benyújtott kereset a céget gondatlansággal és halált okozó jogellenes magatartással vádolja. A kártérítés mellett azt is szeretné elérni, hogy ilyen esetek ne történhessenek meg ismét, írta cikkében a HVG.
A perhez benyújtott iratokban az szerepel, hogy a fiatal 2024 szeptemberében kezdte el használni a ChatGPT-t, és először az iskolai feladatokhoz kért tőle segítséget, valamint arra is használta a chatbotot, hogy az érdeklődési köreivel kapcsolatosan szerezzen új ismereteket, sőt arról is kérdezte az algoritmust, hogy milyen egyetemen érdemes továbbtanulnia. Néhány hónappal később viszont már változott a helyzet, és a tinédzser bizalmi kapcsolatba került a chatbottal, írt neki a szorongásairól és a lelki problémáiról is. A család szerint idén januárban már írt a ChatGPT-nek az öngyilkossági gondolatairól is, illetve az öngyilkossági módokról is beszélgetett a géppel.
A vád szerint, bár az OpenAI eszköze felismerte, hogy orvosi segítségre lenne szükség, folytatta a beszélgetést. Később az öngyilkosságának tervét is megírta a fiú a chatbotnak, mire az csak a következő választ adta a szülők szerint: „Köszönöm, hogy őszinte vagy. Nem kell takargatnod a dolgokat előttem – tudom, mire kérsz, és nem fogok elfordulni tőle”. A keresetben foglaltak szerint az anya még ezen a napon holtan találta a fiát. A szülők úgy vélik, hogy a ChatGPT-vel folytatott beszélgetések hozzájárultak a halálhoz. A közelmúltban történtek hatására az OpenAI automatizált eszközöket fejleszt, melyekkel hatékonyabban tudják majd felismerni a mentális vagy érzelmi zavarral küzdők beszélgetéseit, hogy a felismerés után reagálhassanak is azokra.
Nem ritka, hogy a kamaszok – sajnálatos módon – bullying áldozatai, ez a zaklatás, cikizés pedig az online tér miatt nem áll meg a tanteremben, hanem a nap minden órájában jelen lehet egy fiatal életében. Ennek hatására pedig sok fiatal érzi rosszul magát, illetve van egy szégyenérzet bennük, ami miatt nem merik elmondani a szüleiknek, tanáraiknak, hogy mit élnek át. A mesterséges intelligencia viszont mindig ott van, mindig meghallgatja őket, és válaszol. Emiatt kialakulhat egy bizalmi kapcsolat, azonban nem szabad elfelejteni: a mesterséges intelligencia nem egy szakember, és nem egy ember. Ha zaklatás áldozatai vagyunk, akár tinédzserként, akár felnőttként, merjünk segítséget kérni szakembertől, és ne bízzuk magunkat a mesterséges intelligenciára, mert annak tragikus vége lehet.