2025. május 5., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Negyed évszázad után ismét érezni 2000 szelét

Nagyon sok szempontból megrázó volt a vasárnapi államelnök-választás első fordulója. A koalíció megméretkezett, és könnyűnek bizonyult, a közös jelölt elbukott, vereségét elismerte, és egy újabb lépéssel közelebb kerültünk a rendszer átalakulásához. Csakhogy ez nem biztos, hogy annyira fog tetszeni, mint ahogy gondoltuk, mert ez nem 1989, hanem sokkal inkább 2000, negatív kimenetellel.

Május negyedikén szinte egy fordulóból eldőlt, hogy ki lesz Románia következő államfője, ugyanis a szélsőjobboldali George Simion a szavazatok több mint 40%-át gyűjtötte össze, és ebben még nincsenek is benne a külföldi voksok. Eközben a második és harmadik helyen szoros versenyben levő két jelölt eredménye összeadva is csak alig-alig éri el ezt a szintet. Az már az urnazárás után is látszott, az eredmények ismeretében pedig hatványozottan nyomatékosították: nagyon nehéz dolga lesz annak, aki Simionnal fog megmérkőzni május 18-án.

Ez a feladat most Nicușor Danra hárult, ő jutott be a második fordulóba. Csakhogy a fővároson túl egyedül Kolozs megyét tudta megszerezni magának, illetve további 5 megyét szerzett meg Crin Antonescu – köztük Maros megyét is. A politikában az 1+1 nem kettő, ezt vasárnap Crin Antonescu is bebizonyította. Ahogyan arra is fény derült, hogy az RMDSZ szavazótábora nagyon is fegyelmezett, hiszen Maros, Hargita, Kovászna, Bihar és Szatmár megyében zokszó nélkül megszavazták azt a jelöltet, akit a szövetség is támogatott. De ha össze is adjuk Antonescu és Nicușor eredményét, az még mindig nem elég a győzelemhez, ha pedig összeadjuk Simion és Ponta százalékait, akkor azok jócskán túl vannak az 50-en. Mindezt egy olyan választási környezetben, amikor a városi lakosság – ami Nicușor Dan szavazóbázisát is adja – sokkal magasabb arányban képviseltette magát, mint a vidéki szavazók.

Lehetne arra gondolni, jogosan, hogy átéltük azt, amikor egy szélsőséges jelölt ott volt a második fordulóban. Mindez negyed évszázaddal korábban, 2000-ben történt, amikor Ion Iliescu és Vadim Tudor jutottak be a „döntőbe”. Csakhogy az akkor valahogy teljesen más volt. Az egykori Nemzeti Megmentési Front (FSN) egy erős politikai alakulat volt, akkor Constantinescu elnökségén voltunk túl, aki egy nagyon európai irányt képviselt, akkor nem volt globális trend a szélsőségesek térnyerése. Most teljesen más a helyzet, a jelenlegi kormánypártok, az egykori nagy pártok gyengének bizonyultak, nemhogy nem nyerte meg a közös jelölt az első fordulót, be sem jutott a másodikba. Novemberben azt mondtuk, hogy soha nem volt arra példa, hogy a PSD (vagy bizonyos szintű jogelődje, az FSN) jelöltje ne jusson be a második fordulóba, most ezen performanszot úgy sem lehetett elérni, hogy a PNL és az RMDSZ is a képletben volt. Továbbá napjainkban igencsak divatosak a szélsőséges politikusok, és egyre többen vágynak egy erőskezű vezetőre, talán bele sem gondolva abba, hogy egy diktatórikus vezetőt békésen meg lehet választani, de eltávolítani már nagy valószínűséggel csak erőszakkal lehet.

Most újraéljük a 2000-es választásokat, csak ez most sokkal, de sokkal nehezebb lesz, sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni: szinte lehetetlen. A 25 évvel ezelőtti választás kellemes parfümillatú volt, a mostani trágyatelep szagára enged következtetni. Hatalmas összefogásra és szerencsére van szükség. Most nincs itt az ideje sem egymás marcangolásának, sem a sebek nyalogatásának. Most nem azt kell találgatni, hogy mi lesz a koalícióval, hogy mi lesz a pozíciókkal, hogy Nicușor Dan hogyan rendezi át a kormányt, vagy hogy mi lesz az USR sorsa Elena Lasconi csúfos veresége után, aki még 3%-ot sem tudott összeszedni, miközben tavaly ott volt a második fordulóban. De most annak sincs itt az ideje, hogy arról beszéljünk, hogy egy-egy párton belül milyen politikai árulások mentek végbe. Most az összefogás ideje van, összefogás az európai értékek mellett, a szélsőségesekkel szemben. Nem számít, hogy kit támogattunk az első fordulóban, nem számít, hogy a kedvünk szerint alakult-e az eredmény. Mert ennél sokkal rosszabb is lehet!

Lehet, hogy a kedvencünk volt, lehet, hogy nem szerettük Nicușor Dant, de mellette kell zászlót bontani, mert George Simionnak minden esélye megvan, hogy megszerezze magának a Cotroceni-palotát és az államelnöki széket. Annak pedig mind a magyarságra, mind pedig az országra nézve beláthatatlan következményei lesznek.

Megértem, hogy sok embernek elege volt már a PSD és PNL több évtizedes macska-egér harcából, majd összeborulásából, megértem, hogy sokan szeretnének rendszerváltozást. De nem hiszem, hogy a Simion-féle rendszert szeretnék maguknak, nem hiszem, hogy magyar kisebbségként egy szélsőjobboldali rendszerben szeretnének élni, egy olyan Romániában, amelyet az AUR vezet. Az exit pollok és a közvélemény-kutatások ismét tévedtek. A koalíció közös jelöltje nem jutott be a második fordulóba. A közvélemény-kutatások azt mondták, hogy neki lenne a legnagyobb esélye legyőzni Simiont, nagyobb százalékot jósoltak neki a második fordulóra, mint Nicușor Dannak. A helyzet egyáltalán nem rózsás, sőt a legmegfelelőbb fogalmazás az, hogy szinte teljesen sötét. Összefogás nélkül nagyon fekete lesz a jövő, most tényleg nincs választás: Nicușor Dan mellé kell állni, nem szabad hagyni, hogy George Simion „betörje” a Cotroceni-palota ajtaját!


Fotó: Vajda György


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató