2024. june 17., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Javában zajlik az előkészület a június 9-i választásokra, a műszaki teendőket végzik, emellett a helyi és megyei választási irodák is dolgoznak, hetente akár többször is összeülnek. 

A közigazgatási és európai parlamenti választások megszervezésére a műszaki intézkedéseket már márciusban elfogadta a kormány, az erről szóló 205-ös számú határozat 10. cikkelye előírja, hogy a körzeti választási irodák által elfogadott dokumentumokat az illető szintű (községi, városi, municípiumi, megyei, fővárosi) közigazgatási egységek internetes oldalán is elérhetővé kell tenni a nagyközönség számára. Utánanéztünk, mennyire tesznek eleget ennek a Maros megyei hatóságok.

A 102 helyi közigazgatási egység közül 40 önkormányzat honlapját tekintettük meg, a választások előkészítéséről szóló anyagokat keresve. Helyi szinten a községek, városok eleget is tesznek ezen kötelezettségüknek, a helyi választási iroda által kibocsátott dokumentumokat szinte azonnal feltöltik a honlapjukra. Azt tapasztaltuk, hogy – fél tucat önkormányzatot kivéve – a honlapok főoldalán kapnak helyet az erre vonatkozó mappák, különösebb keresés nélkül meg lehet találni őket, csupán egy városi és két községi honlapon nem találtunk ezekre vonatkozó információkat, de elküldött kérésünkre egyik község rövid időn belül megadta a választással kapcsolatos iratok elérhetőségét. Egy városi és egy községi honlapon találtunk ugyan a választásokra vonatkozó menüpontot, de azokba semmit sem töltöttek még fel. A többieknél szinte minden eddigi dokumentum elérhető, még a legutóbbi, szerdán délután elfogadott, a választási irodák tagjainak nevesítéséről szóló jegyzőkönyvek is megtekinthetők voltak csütörtökön, s csak kevés esetben tapasztaltuk, hogy egy-két hete nem töltöttek fel semmit az önkormányzatok ezekbe a mappákba. A megyei választási iroda tevékenységéről a prefektusi hivatal honlapján érhetők el az információk, a főoldalon megjelenő mozgó menüpontra kattintva találjuk meg az iroda okiratait. A prefektúra oldala mellett találtunk még néhány olyan honlapot, amelyeken a Központi Választási Iroda és az Állandó Választási Hatóság elérhetőségei is megjelennek.

Ami az anyanyelv használatát illeti, több, zömében magyarlakta község rendelkezik a honlapon a magyar nyelvű változattal is, de a választásokra vonatkozó dokumentumok megnevezése itt is csak románul van feltüntetve. Talán egyetlen pozitív példának Csíkfalvát említhetjük, ahol a dokumentumok megnevezése magyarul is olvasható, kereshető. Találtunk olyan honlapot is, ahol a magyar nyelvű oldalon egyetlen irat sem található meg azokból, amelyek a román oldalon ott vannak, esetenként a magyar oldalon nincs is választásokra vonatkozó mappa.  

Többnyire könnyen elérhetők a dokumentumok, de magyarul ritkán 

Fotó: Gligor Róbert László (illusztráció)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató