2021. december 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Előjegyzés nélkül igényelhető a Johnson&Johnson vakcina

Miután vasárnap, a megyeközpont főterén mobil oltóközpontban közel négyszáz személy kapta meg a koronavírus elleni védőoltást, a kampány a héten, valamint november első hetében is folytatódik, keddtől a mentőkocsiban kialakított mobil oltópont a marosvásárhelyi lakónegyedeket járja végig, és a megadott helyszínen és időintervallumban bárki előjegyzés nélkül megkaphatja a Johnson&Johnson egyadagos védőoltást.

A Maros Megyei Prefektúra, a Maros Megyei Mentőszolgálat, valamint a Közegészségügyi Igazgatóság közös kezdeményezéseként a héten, valamint jövő héten egy mobil oltóközpont lesz jelen Marosvásárhely lakónegyedeiben: kedden a Kövesdombon, a Maros Művészegyüttes terme előtt várták az oltakozókat, szerdán (ma) a Tudor negyedben a Gyémánt parkban lesznek jelen 12–16 óra között, csütörtökön pedig szintén 12–16 óra között a Pandúrok úton a Kék park melletti parkolóban, az E-ON gázvállalat épülete mellett. 



Pénteken, október 29-én az Egyesülés negyedben, a Palas üzlet parkolójában 12–16 óra között, 31-én, vasárnap 10.30–13 óra között pedig a Tudor negyedben, a Fortunánál lévő katedrális előtt lehet igényelni a vakcinát. A mobil oltóközpontban a Johnson&Johnson egydózisos oltóanyagot kaphatják meg az oltakozni vágyók, és nem szükséges előjegyzés, csupán a személyazonossági igazolvány. A város többi lakónegyedébe november 1–7. között látogat el a mobil oltóközpont, a pontos helyszíneket és időpontokat az elkövetkező napokban közlik majd a hatóságok.

Október 24-én, vasárnap első alkalommal Marosvásárhely főterén, az ortodox katedrális előtt felállított mobil oltóközpontban néhány óra alatt 371 személyt oltottak be a megyei mentőszolgálat munkatársai.


Egyre nő az oltakozási kedv

Az utóbbi időben országszerte lényegesen megnőtt az oltást igénylők száma. Október 25-én Romániában egy nap alatt 127 ezer személyt oltottak be, közülük 93 ezren az első adag vakcinát kapták meg – derül ki a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos testület adataiból. Maros megyére is jellemző a növekedési tendencia, Damian Samoilă, a prefektúra sajtószóvivője a napokban lapunknak elmondta: a megyék sorában Maros a 8., a megyeközpontok között Marosvásárhely pedig a 7. helyet foglalja el országos viszonylatban a beoltottsági arány tekintetében. A múlt heti adatok szerint Marosvásárhelyen az oltható lakosság 37,5 százaléka kapta meg legalább az első dózis vakcinát, Maros megyében pedig a lakosság 36,7 százaléka vette fel legalább az első adagot. A megyében közel 18 ezren kapták már meg a harmadik adag védőoltást. Az utóbbi hetekben ugyanakkor egyre többen döntenek úgy, hogy beoltatják magukat, mintegy 35 százalékkal nőtt az első dózis vakcináért jelentkezők száma.

Fotók: Nagy Tibor