Láttam valahol régen rajzot: egy kisiskolás megy be az első tanórára, a gyerek fából van, a feje helyén egy szépen virágzó, rügyező ág. Odabent a tanár ül a katedránál, ő is fából, a feje helyén pedig egy balta. A padokban a többi kisdiák, szintén fából – és a rügyező ágacska helyett immár kisbaltává vált az ő fejük is.
Megrázó volt az a kép. És most, hogy a csapból is az egyenruhabalhé folyik, önkéntelenül is eszembe jutott. Ahogyan az is, amikor kb. harmadikos koromban a művészetiben odabökte nekem egy tanár: hé te, 418-as, hol van a mittudoménmi. Hatalmas élmény volt tíz év körüli szorongó gyermekként megtapasztalni, hogy úgy szólítanak, mintha egy börtönben élnék… Persze, abban éltünk. És a börtönhöz egyenruha is jár. Az óvodában a sólyomcucc, úgy néztünk ki benne, mint egy Bem Bem-es üveg, utána pionír-díszbaszás, büszkén mutogattam otthon, mert az valamiért tényleg tetszett, ám mégis a kényszerlakhelyre száműzött, egykori földbirtokos dédnagyapám kedves, de keserű mosolya maradt meg bennem, amikor meglátott annak a rendszernek a kezdő agymosottjaként, amelyik őt igazságtalanul kisemmizte. És arra is emlékszem, hogy mekkora örömmel, felszabadultsággal és dühvel dobtuk le magunkról a göncöt 1990 után, mekkora boldogság volt végre farmert és metálbandás pólót venni a műszálas, élére vasalt nadrág és a zakószerű szar helyett, amelyekben kollektíve úgy néztünk ki, mint valami félresikerült idióták. Nálunk már csak a lányok jártak rosszabbul, a hajpánt még rátett minderre egy jó nagy szocialista lapáttal.
Szóval igen, elfogult vagyok, és már abban a korban, amikor ez nem is érdekel. Igen, felháborodtam azon, hogy ahelyett, hogy végre rendbe raknák a gyalázatos állapotban lévő tanügyet, az életre készítenék fel a mai generációkat, és az elszáradó, gyakran felhasználhatatlan, szakmaspecifikus tudás beléjük erőltetése helyett lépést tartanának a digitális kor kihívásaival, nem egy, hanem egyszerre ezer lépést tesznek a méltán elfeledett múltba egy olyan csökevény visszaemelésével, amelyet véleményem szerint minden olyan épeszű ember, akinek része volt benne – utál.
És nem, nem előzi meg a bullyingot, mert mindenki tudja, hogy a suliban ki hogyan, mennyit és honnan; nem garantálja az egyenlőséget, nem lesz jelkép és nem lesz szimbólum az egyenruha. Éppen ellenkezőleg: abban a korban, amikor a személyiségfejlődés az egyik legjelentőségteljesebb szakaszában van, amikor kifejlődik az ízlés, amikor a viselet az önkifejezés eszközévé válik, amikor éppen arra kellene nevelni a gyerekeket, fiatalokat, hogy megtalálják a saját hangjukat és világukat, akkor akarnak rájuk erőltetni egy viseletet, amelyet nem ők terveztek, nem ők választottak, nem ők vásárolnak meg (hanem a szüleik, valószínűleg nem kevés pénzért), és amelyet garantáltan gyűlölni fognak. És velük együtt gyűlölni fogják az iskolát is, ha eddig még nem is gyűlölték. Mert mindannyian tudjuk, hogy milyen érzés olyan cuccban kimenni a házból, amelyben nem érezzük jól magunkat. Pláne olyan közösségbe, amely annyira jelentős, mint az iskolai. Pláne olyan szettben, amelyet ránk erőltettek tökömtudjakik.
És aki azt mondja, hogy igen, de hogy öltözködnek, hogy néznek ki, Istenem, haspóló, méteres köröm, szakadt farmer, centis szoknya, azoknak üzenem, hogy egy sima iskolai dress code is megoldja ezt a dolgot, nem kell egy egész országnyi gyermekre ráerőltetni valakinek az ízlését. És hozzáteszem, hogy a szakadt farmer opcionális választás, nem kényszer alatt született viselet. Az egyenruha pedig mindenkinek kötelező, és ez azért messze nem ugyanaz. És ne tegyük össze mindezt a magániskolai viselettel, mert az presztízskérdés, azt bárki simán bevállalja, mert büszke rá. És igen, nagyra értékelem, hogy a sokak által lenézett mai generáció képes volt olyan országos összefogásra, mint a hétfői fekete ruhás tiltakozás. Ez sokat elmond róluk, gondoljanak csak mélyebben bele: igen, teljesen más világban nőttek fel, igen, gyakran lehet az az érzésünk, hogy úgy érzik, nekik sok minden alanyi jogon kijár, de ők már nem tanári és szülői párlaton keresztül kapják az információkat, hanem azon nyomban értesülnek bármiről, ami a világban történik – nem hülyék, és ki mernek állni magukért.
Az egyformaság nem tesz egyenlővé. A látszólagos egyformaság még kevésbé. A hamis egyformaság pedig egyáltalán nem.
Ne. Legyünk. Balták!
