2022. július 5., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Minden tömeg rendezvényen tájékoztatnak a veszélyekről

A kábítószer-fogyasztás egyre aggasztóbb méreteket ölt a fiatalok körében, emiatt Mara Togănel, Maros megye prefektusa elrendelte, hogy a tömegrendezvények, fesztiválok, koncertek, falu- és városnapok szervezőinek a kábítószer-használat veszélyeire figyelmeztető kampányokat kell beiktatniuk a rendezvényeik programjába. A hatóságok szigorúbb fellépésének a hátterében a fővárosi Saga fesztiválon történtek állnak, ahol két fiatal életét vesztette, és többen kórházba kerültek, miután illegális szereket fogyasztottak. Mint ismeretes, Marosvásárhelyen napokon belül megkezdődik a VIBE Fesztivál, június 30. és július 3. között a Maros-parton előreláthatólag több tízezer fiatal fordul majd meg.


Fotó: Kábítószer-ellenes Központ Facebook-oldala



Néhány hete a bukaresti Saga fesztiválon két fiatal meghalt és több résztvevőt kórházba kellett szállítani kábítószer-túladagolás miatt. Az esetet követően a belügyi tárca közölte, a rendőrség, az Országos Kábítószer-ellenes Ügynökség, a határrendészet, a belügyminisztérium korrupcióellenes főigazgatósága (DGA) és a csendőrség megerősített erőinek részvételével akciókat szerveznek a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás megelőzése és leküzdése érdekében. Az akciókat a tengerparti üdülőhelyekre és az ország nagyvárosaira összpontosítva tervezik, beleértve a klubokat, bárokat és más, a tiltott szerek fogyasztása szempontjából magas kockázatú helyeket. A belügyminisztérium szervezeti egységei különös figyelmet fordítanak a júniusban, júliusban, augusztusban és szeptemberben országszerte megrendezésre kerülő, nagyszámú közönséget vonzó eseményekre is.

Szintén a fővárosi esetet követően Mara Togănel, Maros megye prefektusa kábítószer-ellenes kampányok indítását rendelte el az olyan, nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken, mint a koncertek, fesztiválok, falu- és városnapok, vásárok. A prefektusi rendelet értelmében ezen események programjában a kábítószer-használat kockázataira és negatív következményeire figyelmeztető akciók is helyet kell kapjanak. – A drogok életeket tesznek tönkre! A kábítószer-használat egyre aggasztóbb méreteket ölt, ami határozottabb fellépésekre késztet bennünket. A hatóságok, a civil társadalom és a szülők közötti partnerség révén erőteljesebben felvehetjük a harcot a törvényszegőkkel – nyilatkozta Maros megye prefektusa. Az egyes tömegrendezvények szervezői a Maros Megyei Drogprevenciós és Tanácsadó Központ szakembereinek a segítségét kérhetik ez ügyben.

Ki lehet próbálni, milyen tüneteket okoznak

Aleodor Roman, a drogprevenciós megyei központ vezetője lapunk érdeklődésére kifejtette: rendszeresen részt vesznek a tömegrendezvényeken, elsősorban azokon, amelyeknek a célközönségét a fiatalok képezik. Ezeken az eseményeken a központ munkatársai, valamint az önkénteseik beszélgetnek a résztvevőkkel, felvilágosítják őket a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről, következményeiről, mi több, újabban ebben nemcsak szavakra hagyatkoznak, hanem innovatívnak számító eszközöket is bevetnek, amelyek révén a fiatalok élethűen megtapasztalhatják azokat a tüneteket, amiket az alkohol-, valamint a drogfogyasztás okoz. A virtuális valóság technológián alapuló kábítószer-szemüveggel megtapasztalhatják a droghasználat negatív hatásainak széles skáláját, a látászavaroktól a tájékozódási nehézségekig. 

Ugyanakkor kipróbálhatják az alkoholszemüveget is, amely erős alkoholmérgezéses állapotot szimulál, aki magára ölti, az a saját bőrén érezheti, milyen, amikor nem tudja megfelelően felmérni a távolságokat, vagy éppen az előtte lévő tárgyak egészen távolinak tűnnek. A két új innovatív eszközt a kábítószer-ellenes központ csapata minden tömegrendezvényen elérhetővé teszi, céljuk, hogy elejét vegyék annak, hogy a fiatalok kíváncsiságból kísértést érezzenek a kábítószer- vagy alkoholfogyasztásra.


Fotó: a kábítószer-ellenes központ Facebook-oldala



Egyre csökken az életkor

Érdeklődésünkre Aleodor Roman elmondta: a rendelkezésükre álló adatok alapján Maros megyében jellemzően a 15-25 év közötti korosztály fogyaszt kábítószereket, és leggyakrabban kannabiszhoz, valamint a dizájnerdrogokhoz (amit helytelenül etnobotanikai szereknek neveznek) nyúlnak a használók. Rámutatott, az utóbbi években nem lett jelentősen gyakoribb a megyében a kábítószer-használat, ellenben a tapasztalat az, hogy egyre csökken az életkor, amikor illegális szerekhez nyúlnak a fiatalok.

Az elkövetkező időszakban az Országos Kábítószer-ellenes Ügynökség alárendeltségébe tartozó Maros megyei központ szakemberei és önkéntesei jelen lesznek a Csergeden zajló fesztiválon, valamint a fiatalok körében rendkívül népszerű Vibe-on. A tanév alatt rendszeresen látogattak el iskolákba, ahol általános és középiskolás, valamint egyetemista diákokat tájékoztattak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól. Nemrég egy, a szászrégeni önkormányzat által szervezett rendezvényen, valamint Hargita megyei kollégákkal közösen a Tusnad Gastro Blues Festen kampányoltak a droghasználat visszaszorítása érdekében.