2019. február 18., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erre sokan felkapják a fejüket. Vagy lehet, hogy nem. Mert a többrétű metaforát a honi médiában akarva-akaratlanul némiképp el is koptattuk az utóbbi időben.


Erre sokan felkapják a fejüket. Vagy lehet, hogy nem. Mert a többrétű metaforát a honi médiában akarva-akaratlanul némiképp el is koptattuk az utóbbi időben. A jelenség azonban, a politikai, társadalmi színjáték, amihez kapcsoljuk, sajnos továbbra is húsbavágóan eleven és lehangolóan időszerű ezeken a tájakon. Politikusaink és többi szószólóink próbálnak fellépni ellene, a siker egyelőre elenyésző. Az olvasó azért mégis felfigyel, ha egy könyv A magyar kártya címet viseli. Kőrössi P. József friss kötetének fedőlapján pedig éppen ez áll. És /hogy stílszerűen fogalmazzunk/ a cím alatt közösségünk adu ásza, Markó Béla kalapos portréja.

Aránylag rövid idő alatt immár a harmadik olyan beszélgetőkönyvet kapjuk kézhez, amely a költő, szerkesztő, politikus, államférfi, a közszereplő és magánember Markó Bélát igyekszik olvasóközelbe hozni. Ágoston Hugó és Kelemen Attila Ármin mélyinterjúi, sok egyéb sajtóbeszélgetés és a költő politikus több ilyen jellegű saját írásgyűjteménye után tud-e az egykori nagyváradi pályatárs, a három évtizede Magyarországon élő költő, szerkesztő, könyvkiadó újat, valami mást közölni rendkívüli nyitottsággal és őszinteséggel nyilatkozó beszélgetőtársáról? Olyat, ami teljes újdonság az eddigiekhez képest, nem tár elénk ez a könyv. Nehezen is tehetné, hiszen Markó nem az elhallgatások embere, ő mindig őszintén válaszolt a rá kíváncsiak kérdéseire, számos dolgot viszont, amiről korábban szűkszavúan nyilatkozott a nyilvánosságnak, most sokkal részletesebben kifejt. Személyesebb ez a kötet, mint az előzőek. Nem csak azért, mert a kiadvány közel háromszáz oldalnyi vallomásos eszmecsere, tehát terjedelmesebb is azoknál, de a kérdező nemzedéktársa is volt a kérdezettnek, Markó költői indulásának, kiteljesedésének, a háttértörténeteknek közvetlenebb ismerője, könnyebben terelhette az általa kívánt irányba a beszélgetést. Másfelől pedig abból is előnye származott, hogy ha az utóbbi évtizedekben gyakran jött is haza, tőlünk mégiscsak távol élt, kimaradt a romániai közéletől, s így ilyen vagy olyan elfogultsággal se vádolható, nyugodtan megkérdezhetett mindent, amit akart. A múlt év végén öt alkalommal rögzített beszélgetések kötetbe szerkesztett változatát huszonnégy fejezetre osztva akart „olyan könyvet írni, amelyből kiderül, milyen út vezetett oda, ahol (M.B.) most éppen van, mi kellett ahhoz, hogy az legyen, aki lett – olyan költő, akit nem képes elnyomni, meghamisítani a politikus, és olyan politikus, akit élni hagy a költő, és lemondatja, amikor elég. A költő hallgat a politikusra? A politikus meghallja-e a költőt?” – írja a kiadvány hátsó borítóján a szerző.

„Verset írni számomra kaland, mint egy utazás” – vallja az interjúalany a kötet közepe táján. A könyv olvasója is úgy érezheti, részese ennek a kalandnak, érdekes, izgalmas életepizódokkal találkozhat A magyar kártya lapjain. Valahogy úgy van, mint egy felkészült utazó, aki az útikalauzokból bizonyos ismereteket már szerzett a felkeresendő helyekről, aztán a helyszínen rádöbben, hogy a valóságban minden egy kicsit más. A beszélgetőkönyvből kiderül: a politikában sem pont úgy mennek a dolgok, mint ahogy a média beszámolói vagy a mendemondák szerint elképzeljük. „Hogyan lehet Romániában – intoleráns románok és türelmetlen magyarok között – magyarnak, székelynek és európainak maradni? Hogyan lehet egyszerre mindezt íróként, családapaként és egy kisebbségi sorsra ítélt nemzeti közösség vezetőjeként megélni?” – fogalmazza meg Kőrössi kérdései sorozatának főbb vonulatait. Markó Béla fenntartások nélkül kibontakoztatja a maga mikéntjeit. Hogy lesznek, akik majd megütköznek, megsértődnek a róluk mondottakról? Bizonyára. De ezért is érdekes ez a könyv! Szókimondó.

Magam először a képanyagot böngésztem át tüzetesen. Markó Béla életének, eddigi pályájának, önazonosságának az is egy sajátos olvasata. Aztán a kötetbe illesztett verseit olvastam át. Ebben is különbözik a kötet a korábbi beszélgetőkönyvektől. Különleges hangulatú verses krónikája szervesen egészíti ki mindazt, amit családjáról, székely atyafiságáról, különböző korszakainak életérzéseiről mesél. Csak ezután mélyedtem a párbeszédbe, amelyből sok-sok érdekességet megtudunk mindarról, ami a színen, a világ szeme előtt történt, történik, illetve a kulisszák mögött zajlott és bonyolódik. Más valószínűleg a maga módján követi a „lapjárást”. Így vagy úgy, mindenképpen tanulságos lehet. Talán még nagyobb kedvet kap hozzá, kedves olvasó, ha megismerkedik a kötet egyik első, családi vonatkozású versével.

Kőrössi P. József: A magyar kártya. Beszélgetés Markó Bélával, Kossuth Kiadó, 2013




Kapcsolódó cikkek: