2024. május 12., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhelyen az egykori „kiscsillag”

Máté Péter Most élsz című dalával hódította meg kilenc évvel ezelőtt a Csillag születik zsűrijét az a hosszú hajú kézdivásárhelyi fiú, akit a tehetségkutató végén győztesként ünnepelhettek az erdélyi és anyaországi nézők. Az akkor 14 éves László Attilát nem vitte tévútra a hirtelen jött hírnév, a szerencsét próbáló legkisebb székely legény természetességével fogadta a sikert, amely azóta is hű útitársa maradt. Február 22-én a marosvásárhelyi közönség is találkozhat az időközben sármos fiatalemberré érett énekessel, zenésszel. Attilával a premiernek számító koncert apropóján beszélgettünk.


– Mikor talált rád először a zene?

– Már óvodáskoromban szerettem énekelni, sok dalt ismertem. Tízévesen kezdtem zongorázni, akkor éreztem rá arra, hogy számomra az éneklés és a zenélés jelenti a jövőt. Valószínűleg születésemtől megvolt bennem ez a vágy. 

– Számítottál-e arra, hogy 14 évesen te leszel Magyarország ,,kiscsillaga”?

– Nem úgy indultam a tehetségkutatón, hogy én ezt most meg akarom nyerni. Inkább egy lehetőséget láttam benne, arra gondoltam, hogy így talán felfigyelnek rám. Nagy élmény volt számomra ez a verseny, tulajdonképpen nem is éreztem stresszhelyzetnek.

– Hogy élted meg a sikert?

– Természetesen rettentően boldog voltam, hiszen ez nagy fordulatot jelentett az életemben. Hamar hozzászoktam a változáshoz, rövid időn belül teljesen magaménak éreztem az új létformát. Mivel a Csillag születik után kétéves szerződés kötött az RTL Klub csatornához, Magyarországra költöztem, a középiskolát is ott végeztem el. A verseny nyereményeként elkészült az első lemezem, közben folyamatosan képeztem ének- és zongoratudásomat. Érettségi után három évig a Kőbányai Zene Stúdió zongora szakán folytattam tanulmányaimat. Folyamatosan hívtak különböző fellépésekre, nemcsak Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében, hanem az óceán túlpartján – Amerikában, Ausztráliában – is énekelhettem az ott élő magyar közösségeknek. Ezek mind nagyon megható, életre szóló tapasztalatok voltak. 2018-ban Clevelandban, a Szent István-napi fesztiválon léphettem közönség elé, ez volt az egyik legmaradandóbb élményem. Ugyanakkor nagy boldogság volt számomra, hogy tavaly több önálló, telt házas koncertet adhattam Budapesten, a Duna Palotában és a miskolci Zenepalotában.

– Mikor kezdtél el saját zenét írni?

– 2013-tól, tizenhat éves korom óta foglalkozom rendszeresen zeneszerzéssel, hangszereléssel és szövegírással. Az igényes zene mellett a komolyabb mondanivalóval rendelkező szöveg is fontos számomra. Legutóbbi dalom, a Van remény című – amelynek videoklipje tavaly novemberben jelent meg – a hajléktalanokról szól. Ez a téma régóta foglalkoztatott.

– Van-e példaképed, kedvenc énekesed?

– A magyarok közül Presser Gábor, a külföldiek közül Elvis Presley.

– Facebook-oldaladon minden hétvégén dalajándékkal – saját szerzeménnyel vagy egy feldolgozással – leped meg rajongóidat. Milyen hozadéka van számodra a folyamatos internetes jelenlétnek?

– Nagyon hamar kialakult a facebookos hallgatóságom, jelenleg 160 ezer követőm van. Voltak, akik még a hosszú hajú tizenéves énemre emlékeztek, mások megfeledkeztek rólam. A feltöltött videókkal az ő szívükbe is vissza tudtam lopni magam.

– Milyen gyakran van lehetőséged hazatérni Kézdivásárhelyre?

– Sajnos elég ritkán. Mindig nagyon jó érzés a családdal, az otthoni barátokkal lenni, erre hamarosan sor is kerül, március elsején ugyanis a kézdivásárhelyi Vigadóban lépek közönség elé.

– Van-e valami, ami a szülővárosodtól távol különösen hiányzik?

– A fenyvesek és a hegyek.

– Február 22-én egy erdélyi körút második állomásaként első alkalommal koncertezel Marosvásárhelyen. Jártál-e még a városunkban?

– Inkább csak átutazóban. Azt viszont tudom, hogy a Kultúrpalota gyönyörű, így nagy izgalommal készülök a koncertre, és bízom benne, hogy sikerül szép pillanatokat szerezni a marosvásárhelyieknek.

László Attila Én és a zongorám című koncertjére február 22-én, szombaton 20 órától kerül sor Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. Jegyek 30 lejért a Kultúrpalota jegypénztáránál válthatók, illetve a 0758-133-617-es telefonszámon foglalhatók naponta 15–21 óra között.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató