2018. november 14., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az illyefalvi születésű LAM-mozgalom, kezdetben LAM Alapítvány, majd az időközben létrehozott LAM Mikrohitel Rt. 1992-től szolgálja Székelyföld fejlesztését, saját hitelezési, szaktanácsadói és felnőttképző tevékenységekkel.

Fotó: penzcsinalo.ro


Az illyefalvi születésű LAM-mozgalom, kezdetben LAM Alapítvány, majd az időközben létrehozott LAM Mikrohitel Rt. 1992-től szolgálja Székelyföld fejlesztését, saját hitelezési, szaktanácsadói és felnőttképző tevékenységekkel. Ez idő alatt közel 6.000 hitelt folyósított több mint 25 millió euró értékben, ugyanakkor mintegy 8.000 hallgató részesült a LAM alapítvány által szervezett képzésben – olvasható Kotró Adél igazgató közleményében.

A 22 évvel ezelőtti indulásnál a Svájci Evangéliumi Egyházak Segélyszervezete (HEKS) segédkezett, és közös vezérelvünk – a siker kulcsa a tőkét kiegészítendő szakmai tudás, tapasztalat – azóta is változatlan.

A LAM Mikrohitel Rt. Kovászna, Hargita, Maros, Brassó és újabban Kolozs megye területén működő kis- és középvállalkozók, mezőgazdasági őstermelők, egyéni és családi vállalkozások számára nyújt hitelt.

A részvénytársaság jelenleg a nyolc fiókján keresztül közel 1.000 aktív hitellel és 5,8 millió euró értékű hitelállománnyal rendelkezik. Ügyfeleink többségében mezőgazdászok, kis- és középvállalatok, valamint egyéni és családi vállalkozók. Termékeink között megtalálható mind a beruházási hitel, mind pedig a rövid lejáratú, forgótőkét biztosítani hivatott, de akár az uniós pályázatok előfinanszírozását vagy a mezőgazdasági területek/föld vásárlását célzó hitelkonstrukció is.

A LAM Mikrohitel Rt. több mint egy klasszikus kereskedelmi bank, hiszen tulajdonosai civil szervezetek (LAM Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházközség Nyugdíjpénztára), és az itt megtermelt profit nem egyes magánszemélyek vagyonát gyarapítja, hanem ezen szervezetek tevékenységeik finanszírozására fordítják. A társadalmi felelősségvállalás nemcsak nyilatkozatok szintjén van jelen az életünkben, hanem konkrét cselekedetekben valósul meg. A LAM Mikrohitel Rt. által megtermelt jövedelem egy része a Diakóniai Keresztény Alapítvány házi beteggondozó szolgálatának finanszírozásához járul hozzá immár több mint 10 éve – olvasható az alapítvány közleményében.