2021. december 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szombaton a marossárpataki Adorjáni Károly Általános Iskola szervezésében tartották a harmadik osztályosok versmondó versenyének egyik körzeti szakaszát.

Fotó: Berekméri Edmond


Szombaton a marossárpataki Adorjáni Károly Általános Iskola szervezésében tartották a harmadik osztályosok versmondó versenyének egyik körzeti szakaszát. A vetélkedőn 18 iskola 32 tanulója vett részt, a szabályzat értelmében három diák jutott a megyei döntőbe. 

Az ünneplőbe öltöztetett helyi sportcsarnokban a Marossárpatakra érkező versenyzőket, pedagógusokat, szülőket elsőként Mózes Sándor iskolaigazgató köszöntötte, aki a település oktatási intézményét mutatta be röviden, majd az anyanyelvi vetélkedők fontosságáról beszélt.

 

Huszáros keret

A szavalóverseny keretét Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye adta, amelyben mese és valóság fonódik össze. A mű cselekményét Berekméri Enikő tanítónő ismertette röviden, aki a bevezetőben a kis versenyzők „segítségét” is igénybe vette. Bebizonyosodott, hogy a tanulók közül többen ismerik a költemény szereplőinek nevét, János vitéz történetét. A bevezetőt követően a tanulók együtt mutatták be a tanítónő irányításával Jancsi kalandjait. A fiú versenyzők egy része nemzeti szalaggal díszített piros csákót kapott, és fából, papírból készített lóra ülhetett, hogy Kukorica Jancsival együtt járja be a világot, eljutva a francia király udvarába. Amíg a szerepjáték tartott, Berekméri Enikő és Oláh Zita pedagógusok részleteket olvastak fel az elbeszélő költeményből. A csemeték megtudhatták, hogy mindnyájan ünnepi vacsorára hivatalosak a francia király udvarába, és mivel a királylány nagyon szereti a verseket, egy-egy verset kell ajándékba vigyenek neki. A művészi élményt is jelentő, figyelemfelkeltő és feszültségoldó mozzanat után kezdetét vette a verseny. A megterített asztalnál elfoglalta helyét a francia királylány, s az elhangzott versek címét jelképesen az abroszra rögzítették, huszárcsákók formájában. 

 

Közkedvelt költeményeket szavaltak

A vetélkedőn részt vevő harmadikosok ismert gyerekversekkel rukkoltak elő, főként Petőfi, Móra, Kányádi, Kovács András Ferenc közkedvelt költeményeivel. Kizárólag magyar szerzők versei hangzottak el, a követelmények között szerepelt a hibátlan szövegismeret, a tiszta és helyes beszéd, megfelelő hanghordozás és hangerő, valamint a levegővel való helyes gazdálkodás. A versenyzők többsége eleget is tett a felsorolt kritériumoknak, néhányan pedig népi viseletben próbálták erősíteni a hatást. 

Szünetben, a megterített asztalon szendvics, ízletes kalács és citromos tea várta a tanulókat, kávéval kínálták a kísérő szülőket, pedagógusokat. Nagy sikert aratott a gyerekek körében a rímkereső játék, ahol a harmadikosok előbb humoros mondókákat kellett kiegészítsenek egy-egy szóval, annak érdekében, hogy a sorvégek összecsengjenek, majd egy kis segítséggel téli verset alkottak. „Hó borítja be a tájat, / Erdőt, mezőt, utat, házat. Csendben pihen most az erdő, / Csak a farkas nagy tekergő. A barlangban három medve, / Alszik félig megdermedve. Madáretetőkben magvak, / Cinkék egy szemet sem hagynak. Hóember áll az udvaron, / Forralt bor van az asztalon. Előkerült sí, korcsolya, / Elkészült a friss kocsonya. A domboldal nagyon zajos, / Ott szánkózik Gizi, Lajos. Télen vidám minden gyerek, / Senkit nem csípnek a legyek” – állt a közösen komponált költeményben. 

 

Valódi huszárral ismerkedhettek meg a versenyzők

A zsűri döntésére várva Göndör Rezső tanító, hagyományőrző huszárkapitány jóvoltából a helyi Mátyás huszárok öltözetével, felszerelésével ismerkedhettek meg a jelenlévők. Gyerekek és felnőttek egyaránt nagy érdeklődéssel hallgatták a pedagógus tartalmas ismertetőjét, a csemeték csodálattal bámulták a huszár számára nélkülözhetetlen kardot. A kis versenyzők a helyi pedagógusok segítségével, élőzenekar kíséretével huszárnótákat is tanulhattak. Az eredményhirdetést megelőzően a jelenlévők azt is megtudhatták, hogy a helyi történelmi szoborparkban huszárszobor is díszeleg (Miholcsa József Sebesült huszár című alkotása), amely az 1848-as magyar szabadságharc első győztes, Marossárpatak határában vívott csatájára emlékeztet. A zsűri kiértékelőjét dr. Szilveszter László főiskolai tanár tolmácsolta, aki hangsúlyozta, hogy a verseny keretében nagyon sok tehetséges gyerek lépett közönség elő, s ilyen alkalmakkor nagyon nehéz a továbbjutók személyéről dönteni.

„Mindenkinek szívből gratulálok, hiszen nagyon színvonalas versenyt láthattunk. Az értékelésnél arra törekedtünk, hogy azokat a bemutatókat emeljük ki, amelyek mindannyiunk számára érdekesnek tűntek, amelyek előadói szempontből különlegesek voltak (…) Javasolnám a felkészítő pedagógusoknak, hogy figyeljenek jobban oda a versek kiválasztásánál, mert elhangzott néhány olyan költemény is, amelynek szövege nem felel meg a tanulók életkorának. Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy nemzeti hagyományainkat megőrizve arra is figyeljünk, hogy a vallásos verseket is megismertessük tanulóinkkal” – mondta összefoglalójában dr. Szilveszter László.

 

A továbbjutók

Az öttagú zsűrit pedagógusok alkották: dr. Szilveszter László főiskolai tanár, Tövissi Éva magyartanár, Kristóf Piroska tanítónő, Schaffer Erzsébet óvónő, Szilágyi Andrea iskolapszichológus, akik a dobogós helyezettek kitüntetése mellett öt dicséretet is kiosztottak. A versmondó verseny megyei szakaszára továbbjutott tanulók: Siklódi Pálfi Barbara (Al. Ioan Cuza Általános Iskola, Marosvásárhely, tanítónő: Szakács Aranka), Veress Anna (gernyeszegi Teleki Domokos Gimnázium, tanítónő: Fülöp Mária-Magdolna), illetve Suflea Johanna (Al. Ioan Cuza Általános Iskola, Marosvásárhely, tanítónő: Szakács Aranka) Az első három helyezett oklevelet és jutalomkönyvet vehetett át, minden résztvevő emléklapot és népművészeti dísztárgyat kapott. „A játékos, mesés kerettel igyekeztünk feloldani a feszültséget, megszüntetni az ilyen alkalmakkor gyakori lámpalázat, érdekesebbé tenni a versenyt. Reméljük, hogy mindenki elégedetten és békés szívvel távozik, hiszen kellemesen és hasznosan töltöttük el együtt a délelőttöt” – mondta Nagy-Vajda Annamária tanítónő, szervező. A rendezvény főtámogatója a Marossárpatakért Egyesület volt.

Berekméri Edmond