2020. február 29., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hét végén korcsolyapályát nyitottak Nyárádszeredában is, de nem műjégre, hanem a Nyárádra várják a siklani vágyókat. 

Kacsó István tűzoltóparancsnok azt mondja: gyakran hallotta, hogy a szeredaiaknak be kell utazniuk Marosvásárhelyre vagy át Szovátára, hogyha korcsolyázni szeretnének. Évek óta várják egy szeredai korcsolyapálya felállítását, de végül ez nem valósult meg, hiszen egy ilyen létesítmény bérlése több ezer eurót, működtetése pedig havi több ezer lejes villanyszámlát jelent, amit nem lehetne a belépőkből származó bevételekből fedezni – mondta el lapunknak. A Nyárád egyik holtágában, az egykor közkedvelt fürdőhelyen, a Szakadátnál egy szakaszt – egy kisebb és egy nagyobb részt – alkalmasnak találtak a korcsolyázásra. Múlt csütörtökön kollégáival egy tartálykocsival szálltak ki a helyszínre, és vízzel locsolták le a befagyott vízfelületet, hogy teljesen sima legyen. Kérdésünkre kifejtette: a terepen szalaggal határoltak körül egy biztonságos övezetet, de teljesen veszélytelen a jégfelület, vizsgálatuk során bebizonyosodott, hogy vastagsága meghaladja a tíz centimétert, ezért már pénteken délutánra az új pályára hívták a korcsolyázni vágyókat. A parancsnokot is meglepte a helyiek reagálása, már délután kisgyerekek, kamaszok, fiatalok és felnőttek léptek a jégre, majd sötétedés után a tűzoltók autóval érkeztek a helyszínre, hogy megvilágítsák a terepet. Egy fiatalember kérdésünkre elmondta: korcsolyázott nemrég a Maros jegén is, de a Nyárádon sokkal jobb körülményeket talált, és hasonlóan vélekedett egy kislány is, aki megállapította, hogy a befagyott vízfelületen kényelmesebben lehet siklani, mint a marosvásárhelyi korcsolyapályák műjegén.

A Nyárádon nemcsak ingyen lehet korcsolyázni, hanem remélhetőleg a gyerekek mellett a fiatalokat és felnőtteket ki tudják mozdítani otthonról vagy a szórakozóhelyekről a természetbe – tette hozzá Kacsó István. 

Már pénteken délután ellepték a jeget a korcsolyázni vágyók 

Fotó: Gligor Róbert László