2018. november 14., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Igen értékes adományt kapott a napokban három civil szervezet,

valamint a Maros megyei sürgősségi, illetve a klinikai kórház a marosvásárhelyi Rotary Téka Klub jóvoltából. A tavalyi jótékonysági bál bevételéből 30 kerekes széket adományoztak a rászoruló betegek segítése végett. Az egy hét múlva tartandó idei bál bevételét szintén nemes célra fordítják: mintegy ötszáz vidéki gyereket részesítenének ingyenes szemvizsgálatban. 

Karácsony Erdei Etel, a marosvásárhelyi Rotary Téka Klub idén nyáron leköszönt elnöke az ünnepélyes átadás után lapunknak elmondta: minden évben szerveznek egy bált, amelynek a bevételét jótékonysági célokra fordítják. A tavalyi bál célkitűzése az volt, hogy harminc kerekes széket vásároljanak. Ez valójában egy országos projekt része, amit az egyik amerikai Rotary szervezettel közösen sikerült kivitelezni. Országszerte 285 kerekes széket szereztek be. 

Fotó: Nagy Tibor

A marosvásárhelyi Rotary Téka Klub által vásárolt székeket igyekeztek úgy elosztani, hogy tényleg oda kerüljenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Vadonatúj tolószékeket juttattak tehát három civil szervezetnek: a Hifa Egyesületnek, a Bethlen Alapítványnak, valamint a Máltai Szeretetszolgálatnak, de emellett a Maros Megyei Klinikai Kórház, illetve a Maros Megyei Sürgősségi Kórház egyes részlegeinek, ahol a leginkább hiányoztak a betegek szállításában elengedhetetlen kellékek. A klinikai kórház esetében a tüdő-, valamint az onkológiai részlegeknek adományoztak kerekes székeket, a sürgőségi kórház esetében pedig az idegsebészet, a belgyógyászati részleg, és a szív- és érrendszeri rehabilitációs klinikának juttattak székeket. 

Karácsony Erdei Etel rámutatott, azért döntöttek úgy, hogy a tavalyi bál bevételét erre a célra fordítják, mivel egyrészt adott volt a lehetőség az országos projekt keretében, másrészt pedig a klub tagjai közül többen is megtapasztalták, hogy a kórházi ellátás során gyakran órákig kell várni, amíg kerül egy kerekes szék, amivel szükség esetén vizsgálatra elvihetik a beutalt beteget. 

Ugyanakkor köztudott, hogy nagyon sok magánszemély nem tudja megengedni magának, hogy beszerezzen egy kerekes széket, ha valamilyen okból kifolyólag ideiglenesen vagy hosszú távon tolószékbe kényszerül, és általában a civil szervezetekhez fordulnak segítségért, ezért fontos, hogy legyenek náluk készleten kerekes székek, amelyekkel kisegíthetik a bajbajutottakat. 

– Tartjuk a kapcsolatot a civil szervezetekkel, és jelezték, hogy kevés a rendelkezésre álló szék, viszont nagy az igény, ezért döntöttünk úgy, hogy támogatjuk őket – tette hozzá a korábbi elnök. 

Mint mondta, az idei jótékonysági bált november 17-én, jövő szombaton szervezik meg, és ennek a bevételét is igen nemes célra fordítják majd: szeretnék megvizsgálni főként a Vásárhely környékén lévő vidéki településeken élő gyerekek látását. A tervek szerint mintegy 500 gyerek részesülne ingyenes szemvizsgálatban, akikről pedig kiderül, hogy szükségük van szemüvegre, viszont az elkészíttetésével járó költségeket nem tudja felvállalni a családjuk, azoknak ingyenesen szemüveget is biztosítanának. 

Úgy érzik, erre nagy szükség van, ugyanis az eddigi felmérések alapján a gyerekek mintegy ötven százaléka látásproblémákkal küszködik, amihez a számítógép, tablet egyre szélesebb körű használata nagyban hozzájárul.