2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hatósági felszólítás kellett

Ismét a felelőtlen, a környezetet szennyező lakosokra panaszkodik Jedd község polgármestere. Bányai István február 17-én mutatott be tucatnyi felvételt azokról a helyszínekről, ahová Jedd és Kebeleszentivány között, a megyei út mentén szemetet, többnyire építkezési törmeléket és építkezésből, épületjavításból származó egyéb hulladékokat raktak le, a téglától az angolvécécsészéig, csomagolóanyagtól burkolóanyagig. 

„Jedd község nem szemétdomb” – fakadt ki az elöljáró, és határidőt is szabott a hulladék elszállítására, a területek takarítására, ellenkező esetre a törvény által előírt legnagyobb bírságokat helyezte kilátásba, illetve felhívta a figyelmet, hogy nem bocsátanak ki építkezési engedélyt olyan területekre, amelyen hulladékot találnak.

Megkeresésünkre Bányai István elmondta: az alpolgármester és a községháza egyik alkalmazottja felleltározták a szóban forgó területeket, azonosították azok tulajdonosait, akiknek felszólítást is küldtek. Ez hatásos volt, néhány nap alatt sokat javult a helyzet, szinte teljesen normálissá vált. A legtöbb tulajdonos munkagépeket bérelt, és a hulladékot eltüntette, volt, aki be is kerítette azóta a területét, hogy senki semmit ne rakhasson le oda. A jelenség azonban ezzel nem tekinthető felszámoltnak, mert folyamatosan szállítanak ki hulladékot, már a rendőrség is fülön csípett néhány személyt – tudtuk meg. Ehhez hasonló eset tavaly ősszel is előfordult, amikor ugyancsak kifakadt a polgármester: hiába van évente két nagytakarítás a községben, helyenként újra megjelennek a törvénytelen hulladékkupacok.

Tavaly szeptemberben takaríttatták el, de már februárban ismét megjelentek az út menti hulladéklerakatok

(Fotó: facebook.com/Bányai István)


Míg az építkezési törmelék és hulladék elszállításáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia egy szakcéggel kötött szerződés révén, addig a háztartási hulladék elszállítása többnyire normálisan zajlik a községben. Ebben a hónapban bevezetik az eddig hiányzó szelektív hulladékgyűjtést is, azaz a jelenlegi köztisztasági szolgáltatóval szerződést kötöttek: havi kétezer lejért minden hónap utolsó csütörtökén elszállítja majd a szelektív hulladékot a négy település háztartásaiból. Erre vonatkozóan most készül egy szórólap, amelyet mindenkihez eljuttatnak, ezáltal tájékoztatva és bátorítva a lakosságot a szemét különválogatására – tájékoztatott a község vezetője.

Ezenkívül évente kétszer szerveznek nagytakarítási akciót is a községben, amikor minden faluban néhány napra kihelyeznek egy konténert, hogy a lakosság ingyenesen abba hordhassa a háztartásban felgyülemlett, de nem háztartásinak minősülő szemetet. Erre idén is sor kerül, valószínűleg még húsvét előtt.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató