Nem az ősi római istennőről szeretnék írni, habár névrokonok, és talán – mai szóhasználattal élve – a „foglalkozásuk” is azonos. Az ókori istennő többek között a vad természet, az erdők védője volt. Akiről szólnék, az Diana Buzoianu brassói születésű 31 éves jogász, aki 2020 és 2024 között a Mentsétek meg Romániát (USR) képviselője volt, 2025 júniusától pedig környezetvédelmi, víz- és erdőgazdálkodási miniszter. Mindeddig ténykedéseivel azt a vonalat képviseli, amelyet, igen markánsan, civil szervezetből politikai formációvá lett pártja felvállalt, konkrétan a korrupcióellenes harcot, a közigazgatási reformot, az európai integráció és az ország erősítését. A miniszterasszony „éles kardvágással” szembeállt a minisztérium hatáskörébe tartozó mamutintézményekkel, mint a vízügyi hatóság, vagy az erdészeti igazgatóság (Romsilva). Mindkét intézményben olyan maffiaszerű hálózatot sikerült kiépíteni, ahol – főleg az utóbbiban – egymást fedezve lopták el az ország természeti kincseit, a „zöld aranyat”. A korábbi környezetvédelmi miniszterek – köztük az RMDSZ által jelölt Borbély László, Korodi Attila, Tánczos Barna – úgy tűnik, részleges sikereket érhettek el. Mert a Diana Buzoianu vezette szaktárca által nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumok, amelyek többek között a kavicsbányák kitermelésére, az erdőgazdálkodásra, vagy a Duna-delta Bioszféra Rezervátumra vonatkoznak, elképesztőek, igazi rendőr-akciófilmekbe való témák, amelyeknek a felgöngyölítése folyamatban van. A miniszterasszonyt nem kerülték el a támadások, hiszen több bizalmatlansági indítványt is kezdeményeztek ellene az AUR képviselői, többek között a Prahova megyében kialakult ivóvíz-válság miatt. A szenátusi beszédében a miniszter igazolta, hogy az ellene irányuló támadások csupán azoknak az előjogait és törvénytelenségeit védik, akik évtizedekig „kirabolták az országot”, és azt is elmondta, hogy komoly fenyegetést kapott. Mi több, voltak olyan erdészek, akiket feletteseik, kollégáik félemlítettek meg, nehogy feljelentsék a törvénytelenségeket. És mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen aki nyitott szemmel jár a természetben, az lépten nyomon tapasztalhatta, hogy eddig azok, akikre rá volt bízva a védelme, mennyire nem törődtek ezzel. És ez a legkevesebb. Tájainkon is – a felső Maros mentén – önkényes törvényszéki határozatok miatt nem szolgáltattak vissza jogos tulajdonosaiknak több ezer hektár erdőt, ahol az állami erdészet garázdálkodhatott. Ott van a vitatott ratosnyai vízgyűjtő, ahol a gazdasági érdekek és a környezetvédelem között ingadozott a munkálatok további engedélyeztetése, folytatása. Az évek során több panasz is érkezett kavicskitermelőkről, és ezeket sem oldották meg. Diana Buzoianu intézkedéseihez mérten eddig mintha a környezetvédelmi és az erdészeti őrség és a környezetvédelmi ügynökség egyfajta kirakatintézmény lett volna. Az évtizedek során civil környezetvédelmi szervezetek emeltek szót a rendellenességek ellen, és mindezek az állami intézményeknél „süket fülekre találtak”. Babits Mihály szavaival élve, „vétkesek közt cinkos, aki néma.” Talán emiatt is jó, ha Diana ténykedéseire odafigyelünk. De lehet, hogy már késő intézkedni a több százezer hektár illegálisan kivágott erdő ügyében. Értsük meg már végre, hogy a természet közkincs, amit valóban meg kell őrizni a jövő nemzedéknek, és ez jelszó, nem üres beszéd kell legyen. Diana Buzoianu kilőtte nyilait. Reméljük nem törik el nyílvesszője.
