2022. augusztus 16., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Harminchárom képző- és iparművész alkotásaival ünnepli Petőfi Sándor szellemiségét és irodalmi örökségét A velünk élő Petőfi című kiállítás a szentendrei MANK Galériában.

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a 2022-23-as Petőfi-emlékévhez kapcsolódva írt ki 2021 decemberében nyílt alkotói pályázatot, arra invitálva a kortárs alkotókat, hogy járuljanak hozzá Petőfi Sándor kortárs recepciójához, fogalmazzák újra a költő alakját a mai kor számára – közölte a MANK csütörtökön az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a beérkezett több mint 170 alkotást mind egy-egy, a művészek által megnevezett Petőfi-idézet inspirálta.

A pályaművek közül a szakmai zsűri – Baksai József festőművész, Sipos Tünde művészettörténész, a kiállítás kurátora és Thimár Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense – választotta ki azt a harminchárom képző- és iparművészt, akinek a munkáit a tárlat bemutatja.

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója olyan alkalom a magyar kulturális életben, amely új lendületet adhat nem csupán az irodalmi életnek, de a kortárs vizuális művészetek területén alkotóknak is – idézi a közlemény Tardy Annát, a MANK ügyvezetőjét.

Sipos Tünde szerint a pályázatra érkezett alkotásokból világosan kirajzolódik, milyen meghatározó az első találkozás, az első élmény, amely Petőfi Sándorhoz kötődik. Petőfire a legtöbben sokszínű egyéniségként gondolnak, „sokunk számára ő egy személyben bátor hazafi, szerelmes hős, lázadó ifjú és nem mellesleg zseniális költő is” – fejtette ki.

Mint a szervezők hangsúlyozzák, a sokszínűség visszaköszön a kiállított alkotásokban is, hiszen a látogatók egyaránt találkozhatnak interaktív, kísérletező jellegű alkotásokkal és olyanokkal, melyek a videóinstalláció és a konvencionális grafika ötvözéséből jöttek létre. Mindezek mellett többször köszön vissza a vásznakról az ősfényképnek nevezett Petőfi-dagerrotípia, ugyanakkor egyes alkotók átvitt értelmezésben, absztrakt festmények, fotográfia, szobor vagy éppen faliszőttes formájában asszociálnak Petőfi egy-egy költeményére – szól a közlemény az április 23-ig látogatható kiállításról.

 

Március 14-én a marosvásárhelyi Petőfi kávézóban 
  Fotó: N.M.K.