2019. december 8., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szinte minden este a Medve-tó körül kószál a nagyvad

Megelégelték  a szovátai lakosok, valamint a helyi vendéglátóegységek üzemeltetői, hogy a hatóságok nem hajlandók hatékonyan fellépni medveügyben, annak ellenére, hogy már a telepen, a sétálóutca közvetlen közelében, a Medve-tó körül is szinte naponta megjelenik a nagyvad a kora esti órákban. A lakosok aláírásgyűjtésbe kezdtek, a vendéglátóegységek pedig tiltakozást fontolgatnak a tarthatatlan helyzet miatt. 

Sötétedés után lassan senki sem merészkedik ki Szovátán az utcára, hiszen a városban és a fürdőtelepen is szinte mindennapos a medve jelenléte. A Szovátára érkező turisták számára mindig  igen kellemes esti programnak számított, hogy beültek valahová vacsorázni, majd sétáltak egyet a Medve-tó körül, ahol jó  ideje szépen kivilágított,  térfigyelő kamerákkal ellátott sétányt alakított ki a helyi önkormányzat. Egy ideje azonban a sötétedés utáni sétát kevesen merik vállalni, ugyanis este 9 óra után lassan naponta látható a medve a környéken. A közösségi oldalon közzétett fényképeken több ízben látható a sétálóutca közvetlen közelében, a tó körül, valamint a kezelőbázisnál a nagyvad. Egy, a tóhoz közeli vendéglátóegység tulajdonosától megtudtuk, az ott dolgozók este együtt zárnak, majd gépkocsival indulnak haza, a turistáknak azonban azt javasolják, hogy este, sötétben mellőzzék a tó körüli sétát. A tulajdonos hozzátette, sajnos kénytelenek együttélni azzal, hogy a medve a szomszédban jár, és nagyon várják, hogy végre az emberek számára is kedvező megoldás szülessen medveügyben. Addig is abban reménykednek, hogy ha beáll a hideg,  elhúzódnak a nagyvadak. 

Fülöp László Zsolt, Szováta polgármestere szerint is tarthatatlan a helyzet,  mind a lakosságnak, mind a vendéglátóegységek tulajdonosainak elfogyott a türelme. 

– Évek óta egyre rosszabbodik a helyzet, a hozzánk érkező panaszokat továbbítjuk az összes illetékes hatósághoz, de  sehonnan sem kapunk érdemleges választ, úgy érezzük,  zárt ajtókat döngetünk. Mindenkinek kezd elfogyni a türelme, hiszen  aktuális a veszély, ami sajnos negatív fényt vet a településünkre. Az évtizedek során több tízmillió eurót fektettünk a településfejlesztésbe, és  oda kerültünk, hogy esténként nézzük a térfigyelő kamerákon, ahogy sétál a medve a tó körül, a szépen kivilágított sétányon, amit azért alakítottunk ki, hogy a turisták nyugodtan, biztonságban élvezhessék a sétát. Szovátának a turizmus a jövője, és úgy érezzük, veszélybe kerülhet  a több tíz éves munka, amit a település fejlesztésébe fektettünk, és aminek az eredménye két-három éve kezd komolyabban látszani, hiszen tavaly például 640 ezer vendégéjszakánk volt. Civil kezdeményezések is vannak medveügyben, aláírásgyűjtés is folyik a településen, ezeket  összesítve továbbítani fogjuk az összes illetékes hatóságnak. Ami rajtunk múlik,  megtesszük – mutatott rá a polgármester. Hozzátette, a vendéglátósok is több ízben jelezték, hogy amennyiben a hatóságok továbbra sem hajlandók hatékonyan fellépni medveügyben, tiltakozásképpen akár az útelzárást is fontolóra veszik.

Mint mondta, egy ideje egy fiatalabbnak tűnő állatot látnak a környéken, nemrég  megjelent egy nagyobb példány is.  Ám nemcsak a tó körül, hanem a város több pontján is gyakran megfordul a medve, például Szakadát környékén, valamint a Szarvas utcában szinte minden este látható. – Eljutottunk oda, hogy a gyerekeinket nem merjük kiengedni a házból sötétedés után. Nem normális ez a helyzet. Szerencsére eddig még nem történt medvetámadás, viszont sohasem lehet tudni, a  vadállatnak nincs mit keresnie lakott területen  – hangsúlyozta a városvezető. 

Lapunk érdeklődésére, hogy észlelhető-e visszaesés a turisták számát illetően a medvék  miatt, a polgármester azt mondta, egyelőre nem tapasztalnak visszaesést, a turisták továbbra is szívesen látogatnak el a fürdővárosba, viszont azt többen jelezték, hogy sötétedés után nem mernek sétálni az utcán.

 Fotó: Nagy Tibor (archív)