2021. január 26., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Folytatás múlt pénteki lapszámunkból)
Marosvásárhely illusztris vendége; „Be szégyellem, hogy csak most ismerkedünk…” – írta Ady Endre Erdélyről a Világ 1915. júl. 26-i számában
 Személyvonattal, a székely körvasúttal utaztak. A hosszú és kimerítő úton Ady rosszkedvű és szótlan volt. A Csíki- és Gyergyói-medence tájainak, bérceinek gyönyörű látványa sem derítette jobb kedvre. Csak a kopár hegyoldalak láttán tett bíráló megjegyzést az idegen hatalom profitorientált rablógazdálkodásának jeleire és Erdély osztrák gyarmatként kezelésére. De érdeklődéssel figyelte az utazó székelyek beszédét, öltözetét.
 1915. július 23-án, pénteken délután érkeztek Marosvásárhelyre. Az illusztris vendéget a nagyállomáson nagy tömeg, főleg a Kemény Zsigmond Társaság tagjai, szimpatizánsai és a helyi hatalom képviselői tapssal fogadták. Egy pillanat alatt hangulata megváltozott! Talán életében először volt alkalma ebben a szép erdélyi városkában élvezni a kor legnagyobb költőjének kijáró dicsfény jótékony ragyogását. A rájuk váró kocsival a főtéri Transzilvánia szállóba (ma: Hotel Plaza) hajtattak. Este a költő és kísérete tiszteletére Bernády György főispán bankettet adott a Domokos szálló elegáns éttermében (ma: Bolyai utca 18. szám). A meghívottak a város előkelőségei és az irodalmi kör képviselői voltak. A sok köszöntőbeszéd után a KZST felkérésére Ady Endre megtartotta székfoglaló beszédét Az erdélyi magyar lélek címmel, amelyben a nemzetféltő próféta jajkiáltása, a rá jellemző látnoki jóslat fogalmazódott meg: „Csak ez a háború nehogy a mi széthullásunkhoz vezessen!” Beszédét kitörő lelkesedéssel fogadták. A pohárköszöntők érdemeit, korszakalkotó irodalmi munkásságát dicsőítették. Majd ismerkedések, beszélgetések következtek sűrű koccintások közepette.
Az éjfélbe hajló vacsora végén Bernády György főispán, látva a flekkenvacsora sikerét, meghívta másnapra trébelyi villájába (Trébely utca 7.) flekkenpartira.





Szombaton délelőtt Bernády vendégeinek személyesen mutatta be a két éve felépített Közművelődési Házat. Elragadtatással állapították meg, hogy ehhez hasonló közművelődési palotával egyetlen magyar város sem dicsekedhet. Végül a könyvtárba is bementek, ahol Ady örömtől sugárzó arccal, nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy kötetei a legolvasottabbak között szerepelnek.
Ezt követően a főispán, hivatali kötelességét teljesítve, a Városháza előtti téren a frontra induló újabb menetszázad búcsúztatásán vett részt, amit Adyék a palota erkélyéről figyeltek. Megható, tragikus jelenet! Az aggódó Ady könnyekre fakadt, látva a sok búcsúzó asszony és síró gyermek fájdalmát. A költő a Nyugat augusztusi számában erről az emlékezetes látogatásról így írt: „Egy fontos erdélyi város egy különösen nagyszerű ember jóvoltából kultúrpalotát csinált, különöset és nagyszerűt. – Ez lesz, ha a Sors úgy akarja, a magyar menedék, dús és takaró. Itt fogjuk őrizni magunkat mi, magyarok, kik egymás ellen annyit vétettünk. Ide fogunk verssel, zenével, beszéddel összevonulni, ha baj lesz…” Ezen publicisztikai írása nyomán kezdték városunkban Kultúrpalotának nevezni az új Közművelődési Házat. Mi büszkék lehetünk, hogy Ő volt e csodálatos szecessziós épület „keresztapja”!
A szombat délelőtti program után már a rendkívül patinás, reneszánsz és barokk stíluselemekkel díszített Európa szállodában (ma a Bernády téren a saroképület) pihenhettek. Innen mentek ebédre a gazdagon díszített szecessziós Bernády-villába. Ünnepi beszédek, pohárköszöntők követték egymást. Csinszka boldogan fogadta a férjének szóló csodálatot és hódolatot. A vacsorát hajnalig tartó mulatozás követte.
A harmadik napon, július 25-én az Európa szállóban nem pihenhettek sokáig, mert a marosvásárhelyi irodalombarátok, Ady-rajongók, azaz költészetének szerelmesei és barátai mind-mind tiszteletüket óhajtották tenni a legnagyobb nemzeti költőnk előtt. Régi ismerősük, Vásárhely neves költőnője, Szász Piroska (akit Bölöniék is ismertek) és férje, Bucher Lajos bankár Adyékat ebédre invitálták, amit el is fogadtak. Bucherék háza a Széchenyi téren (ma: Rózsák tere) volt. Itt, Vásárhelyen mindenhol személyében az új hangú költő zsenit ünnepelték. Hosszú hónapok óta boldognak, elégedettnek és nyugodtnak látta Őt Csinszka és Bölöniék. Vásárhelyen jó hangulatban volt, sőt tréfálkozott barátaival.
 Amikor az ebédről a szálloda felé tartottak, a költő összetalálkozott a budapesti Galilei Kör volt elnökével, Turnowsky Sándorral, és szívélyesen meghívta, hogy vacsorázzanak együtt, ugyanis utolsó vásárhelyi napjukon a KZST elnöke, Tóthfalusi József  házigazdaként a híres Súrlott Grádics kocsmába hívta meg Adyékat egy csendes, kellemes búcsúbeszélgetésre és flekkenezésre. A kellemes beszélgetéssel, csendesen indult vacsorát váratlanul megzavarta a már ittas városi főügyész és Tóthfalusi megérkezése, így nagy mulatozásba csapott a kiegyensúlyozott beszélgetés. Ezek egymás után erőltették Adyba, barátságuk igazolására („pajtikám” dicsfényében ragyogni óhajtván), a búcsúpoharak sokaságát. Ezért Ady, tervükkel ellenkezően, a harmadik este is nagyon boros állapotban került ágyba, bár szovátai kirándulásuk érdekében korai indulást terveztek.





„Rajongó csodálattal Erdély és a Székelyföld iránt” – levél Ady Lajosnak, július 29-én
 A főispáni hintóval hétfőn (július 26-án) kora reggel a Székelyföldön, a Kis-Küküllő mentén utazva érkeztek Szovátára. Illyés Lajos fürdőtulajdonos fogadta a neves vendégeket, és Bernády felkérésére a Bernády-villában szállásolta el őket. A Fővárosi étteremben elfogyasztott ebéd után siettek a Medve-tó jótékony hatását megtapasztalni. Ady rendkívül jól érezte magát, óriási élményt jelentett számára a szovátai fürdőzés. Erről évekkel később Bölöni így számol be: „A hírneves Medve-tó pompás sós vizében fürdőző Ady boldog volt, gyerekes örömmel lubickolt… Később barátai előtt sokat emlegette… és éveken át készült vissza a tüneményes Szovátára megegészségesedni.”
Szovátán, szinte estig tartó fürdő után, cigányzenés, pompás halvacsora következett.
1915. július 27-én, kedden hajnalban a főispáni hintóval visszaindultak Marosvásárhelyre, ahol újra a főispán és Tóthfalusi József búcsúebéden vendégelte meg Adyékat, a már említett Domokos szálló elegáns éttermében.
Hétfőn délután vonattal utaztak vissza Csucsára. A költő két nap múlva, július 29-én öccséhez, Ady Lajoshoz címzett levelében ezt írta: „Tegnapelőtt érkeztünk holtfáradtan haza erdélyi utunkról, kevés pénzzel, de tele rajongó csodálattal Erdély és a Székelyföld iránt. Brassó, Vásárhely, Szováta voltak stációink.…”
A helyi sajtó, a Székely Ellenzék és a Székely Napló naponta beszámolt a nemzet nagy költőjének programjáról, és még távozása után is méltatták látogatását. A Rakéta című humorlap is megemlékezett a kiváló költő látogatásáról.
Később Lenn, Erdély földjén című írásában így vall: „Erdélyben, én, a Részekből támadott hű fia sohse jártam Kolozsváron még túl.… Szép és drága föld!... S le kellett gyűrnöm minden porokkal (gyógyszerek) lázamat és magamat, hogy lássam: gyönyörűek és örökök a hegyek, völgyek, folyók, erdők, voltak és leendők, és minden, ami ott van, ami történik…” (Életem nyitott könyve, 475. old.)
(Folytatjuk)