hétfő, október 23, 2017

Szerdán kezd a cukorgyár

Marosludas

Pár nap múlva ismét cukorrépával megrakott kamionok kígyóznak majd a cukorgyár utcájában, ugyanis szeptember 25-én, hétfőn megkezdődött a répa betakarítása. Ottjártunkkor éppen a kampány előkészítéséről tartottak megbeszélést a Tereos francia menedzserei és a helyi vezetőség. 

Lapunkat Luta Adrian helyettes igazgató tájékoztatta arról, hogy szeptember 27-én, szerdán indul a cukorrépa feldolgozása. Idén 5400 hektáron termeltek cukorrépát, s becslések szerint 280 ezer tonna termést kell betakarítani. Arról, hogy milyen cukortartalmú répát gyűjtenek be, korai beszélni, hiszen ez még az utolsó napokban is változhat. Ha száraz marad az idő, akkor magasabb, ha csapadékos, akkor alacsonyabb cukortartalmú lesz a répa. 

– A betakarítást megelőzően komoly előkészületeket végeztünk, a gépek készenlétben állnak, a gyárban is minden készen áll a feldolgozásra. Jelenleg 160 munkással dolgozunk, s ha szükséges lesz, szezonmunkásokat is alkalmazunk. Számításaink szerint karácsonyig befejezzük a répa feldolgozását – mondotta el az igazgató.