péntek, augusztus 18, 2017

Orth István „szentjei” Marosvásárhelyen

Fotó: Bálint Zsigmond

Húsvétra hangolva nyitotta meg egyéni kiállítását Orth István Marosvásárhelyen. A Bernády Ház nagytermében a szebeni művész szentképei fogadják és nyűgözik le a látogatókat. Olyan olajkompozíciók, amelyek a sokoldalú alkotó kevéssé ismert arcát, művészetének ritkábban közönség elé tárt vonulatát mutatják fel, így még fokozottabb a képek nézőkre tett hatása. A vásárhelyi tárlat előtt ezek a festmények csak a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban, a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban és a csíkszeredai magyar főkonzulátuson voltak kiállítva. Az Orth Istvánról tavaly ősszel megjelent monográfiában viszont már benne vannak, alkotójuk részletesen vall róluk. Érdemes néhány gondolatát itt is felidéznünk. 

„A sorozatot én neveztem el Szentképeknek. Talán jobb lenne, ha az ikonok elnevezést használnám. Az ikon nem csak szentkép, képet is jelent, kis emblémát, a műszaki szókincsben. A festményeken olyan szentjeim is vannak, akiket én »avattam szentté«. Szakrális értelemben veendők, egyházilag nem voltak szentté nyilvánítva. A Csaba királyfiból indultam ki. Őt senki nem avatta szentté. Az emberek mégis imádkoznak hozzá. Lásd a székely himnuszt. Nem istenítik, de úgy viszonyulnak hozzá, mint a szentekhez. Ott látják valahol a Hadak útján. A néphagyomány emelte szakrális szintre mondabeli vagy történelmi nagyjainkat. Bethlen Gábort is. A fejedelemnek nincs dicsfény a feje körül, de nagyon tiszteli a nép. Felmagasztosult költőink, íróink is beilleszthetők a sorba. De elsősorban mégiscsak azok határozzák meg a ciklust, akik valóban betöltik a szentség fogalmát. Például Mihály és Gábor, a két arkangyal, vagy Szent György, a tavasz szentje, Szent István, az államalapító. A legutóbbi, a Heten című szentkép egyik változatát Szárhegyen csináltam 2013-ban. A 7-es szám nagyon sok formában és sokszor visszatér életünkben. Hét nap van egy hétben, de van hét szentség is, hét főbűn. Vagy 7 bolygó, hét vezér. A hét gonosz, és mások is heten vannak, de nincs konkrét figurájuk. A sorozatomban ezért is arctalan a legtöbb szereplő, a szentek is, mert nem tudjuk, hogyan néztek ki. Arctalanok olyan értelemben, hogy nem egyénítettek. De száz arcuk van, hiszen ahány művész, annyiféle arcot talál ki nekik. Én nem festettem arcokat. Esetleg bajuszt vagy szakállat, de az se fontos. A szakralitást bizonyos jelek érzékeltetik. A jól ismert szimbólumokat használtam, a közismert szenteknek köztudott a jelvényük, emblémájuk. A négy evangélistát például négy zodiákus képviseli. Márk Oroszlán, Máté, az Angyal Vízöntő, János, a Skorpió Sasként jelenik meg, Lukács mindenik ikonográfiában Bika. Vagy az arkangyalok esetében Mihály karddal, Gábor liliommal jelentkezik. Azoknál, akiket én próbáltam szentté emelni, nekem kellett kitalálnom, kreálnom valami hasonló jelzést, valamilyen erre utaló konkrétumot. Szent István fején a korona a glória része. A képen ott a címere, és itt van az Országház is. Ezzel arra utalok, hogy államalapító. Az államot az országház szimbolizálja, azt a kezében tartja. A régi ikonográfiában a templomalapítók mind megjelennek a templom egy bizonyos helyén, a kapun belül jobb oldalon, a templomkép az ölükben. Innen jött az ötlet. És akárcsak a régiek, én is használok szöveget is. A templomi szentképeken általában betűvel is szerepel a nevük. A Szent Istvánomnál nincs felirat, de ott van a jelvénye. Szent Györgynél megjelenik a Georgius. A jelképek: a kulcs, a korona, a sárkánykígyó. Bethlen Gábornál híres iskolája, a nagyenyedi kollégium képe, a Bagolyvár. És a címer is. Vagy a másikon eligazít a római VII-es. Stílusban eléggé elvonatkoztatott, absztrakt ez a sorozat, de szinte mindeniknél van valami nagyon konkrét. Ez »segít« közelebb kerülnünk a képhez.” A sorozat stílusjegyei egységesek. Ívelt formájú, spektrumszerűen feltett, szivárványos árnyalatok jellemzik ezeket az olajképeket. Lendületesek az ecsetvonások, pasztellszerűen visszafogottak a színek, könnyed lebegés képzetét keltik a nézőben. Természetükből adódóan emelkedettség árad belőlük, sugárzó az itt is, ott is domináló aranyos ragyogás. 

Orth Istvánt elsősorban nagy tudású, inventív és karakteresen egyéni hangvételű grafikusként ismerték meg a vásárhelyiek, eddigi kiállításain főleg ilyen munkái szerepeltek. Linómetszeteiből, míves rézkarcaiból, fekete-fehér remekeiből most is hozott néhányat mutatóba, sőt híres pasztellciklusára, a Tündérkert nagyszerű stilizált templom- és műemlékképeire is emlékeztet a két kisebb terem anyaga. A tárlat ekképpen főhajtás is nagy földije, a kétszáz éve született Arany János előtt. A kiállított pasztellképen a nagyszalontai Csonkatorony szervesen egybeolvad a költő szobrával. És egy külön sorozat idézi fel Arany élvezetes verses meséjét, a kicsik, nagyok által kedvelt Rózsa és Ibolyát. Az epikus költői művet több műfajban örökítették meg az eltelt évtizedekben. Rajzfilm és animáció egyaránt készült belőle. Orth színes illusztrációi a rá jellemző eredetiséggel állnak össze ötletgazdag, vidám, lényegre törő, mesés világgá. Ezt is biztos örömmel fedezik fel a művészetkedvelők ezen a műgonddal megkomponált, figyelemre méltó kiállításon.