Ön szereti, ha fenyegetik? Ön, aki belekóstolt az ötvenévnyi kommunista diktatúra áldásaiba, nem rezzen össze egy kicsit, amikor olyan módszereket sejtet a hatalom esetleges várományosa, amilyenekkel utoljára a szekuritáté sötét pincéiben találkozhattak? Amikor egy ország vezető pozícióra törekvő politikusa még tulajdonképpeni hatalom nélkül, de már olyan diskurzust enged meg magának, amely Hitler, Sztálin és Ceauşescu óta nemcsak súlyos tabu, hanem abszolút elfogadhatatlan az európai politikában? Ön szereti, ha azt mondják, ha burkoltan ugyan, de egyértelműen azt az üzenetet közvetítik, hogy amennyiben nem ért egyet valakivel, akkor meg fogják keresni? Ön ezt elfogadhatónak tartja 2025-ben, az Európai Unió tagországában?
Mert alább idézni fogok. És úgy olvassa az idézett sorokat, hogy ha eltér a véleménye az egyik elnökjelölt (nem taglalom, hogy melyik, úgyis egyértelmű) ideológiájától, akkor azok Önnek is szólnak. Nem csak nekem. És nem csak a romániai magyar közösségnek. És nem csak a romániai, felelősségteljesen gondolkodó román közösségnek. Hanem mindenkinek, aki ebben az országban él. Mert a történelemből tudjuk: mindegy, ki hova húz, és melyik oldalon áll – ha egyszer beindul a totalitarizmus gépezete, akkor nincs megállás. Ha csak egy kicsit is belegondolnak, átérezhetik: mennyire elképesztően súlyos az, ami itt történni fog, ha egy olyan jelölt kerül az elnöki székbe, aki ezt (és az összes többi, a napokban lezajló, elképesztő mennyiségű és minőségű „marketinget” – a 35 ezer eurós házaktól a jellegzetes viselkedésmintákon keresztül a közvitás bukásig, majd megfutamodásig, vagy az újságírók titkokban történő lefilmezéséig, hogy csak párat említsünk a hihetetlen közéleti ámokfutásból) képes megengedni magának úgy, hogy közben a szeme sem rebben.
Nem azokhoz szólok, akik a normalitást választják, és azokhoz sem, akik bosszúból, rendszerellenességből, vélt vagy valós sérelmekből, sületlenségből vagy gazemberségből tönkre akarják tenni a szavazatukkal a gyermekem jövőjét. Mert tönkreteszik, ehhez nem is fér kétség, bármit is papolnak. (Tudják, hogy van a mondás: akinek van esze, az olyannak látja a világot, amilyen. Akinek nincs, az olyannak, amilyennel hitegetik.) Nekik úgyis mindegy, bármit is tesz a kiválasztottjuk, ugyanazt a két szót mantrázzák, amiből az egyik az elnök. Hanem azokhoz, akik bizonytalanok vagy távol maradtak. Mert ők döntik most el ennek az országnak és lakosainak a sorsát. Ők döntik el a gyermekeink sorsát. A döntés létfontosságú.
Úgy olvassa az alábbiakat, úgy maradjon távol – de inkább menjen el szavazni –, hogy amennyiben az alábbi sorok szerzője lesz az ország prófétája, amit odavetett, az Önön is csattanni fog. Ha nem hiszi, akkor 1990 után született. És nem is tudja, hogy milyen szerencsés. Nagyapámat ártatlanul, a várandós felesége mellől a Duna-deltába vitték azok, akiknek a neve és rendszere a szóban forgó írás kapcsán azonnal eszembe jut. És akkor idézem a jelölt saját blogján megjelent sorokat:
„Most az foglalkoztat, hogy mit kezdjek veletek május 19-e után. Milyen veletek? Néhányatokkal azok közül, akik azt állítjátok magatokról, hogy műveltek, civilizáltak, európaiak vagytok, de pont az ellenkezőjét bizonyítjátok. (....)
Május 18-tól nekem a ti elnökötöknek is kell lennem. És ez már önmagában is nyugtalanít. A legtöbben az én generációmhoz tartoztok, hasonló műveltséggel és aspirációkkal. De nem tudom, mit kezdjek veletek, szédültnek, irracionálisnak tűntök, és egyáltalán nem vagytok hajlandóak elfogadni, hogy a világ nem csak olyan, ahogyan ti látjátok. Itt vagyunk mi, a többiek is.
Remélem, segítetek megoldani a dilemmámat:
nem Mit keresek én itt?
nem Kire szavazzak?
hanem Mit kezdjek veletek? Egyenként, nem csoportosan.”
Önnel vajon mit kezdenének?
