Jakab Ödön sírjánál

A történet úgy kezdődött, hogy meghívást kaptam a Vadasdról Budapestre áttelepedett Rózsa Judittól, vegyek részt egy megemlékezésen, amelyet Budapesten, a Fiumei sírkertben szeretne megszervezni. Erre március 5-én, Jakab Ödön, Vadasdon született költő halálának 86. évfordulóján kerülne sor. Hozzátette: ez jó alkalom arra, hogy a Vadasdról Magyarországra elszármazot-tak találkozzanak, s megbeszéljék a 2010-ben felállított Jakab Ödön-sírkő rendbetételének kérdését. 

Arról van szó ugyanis, hogy az MTA által 1931-ben felállított sírkő a közel 80 év alatt megrongálódott, összetöredezett, újat kellett állítani. Ezt vállalta fel dr. Sipos Béla ny. pécsi egyetemi tanár és Dóra testvére – mint oldalági leszármazottak –, akik saját költségükön egy új sírkövet csináltattak 2010-ben. Erre azonban nem került fel az MTA által eredetileg felvésetett négysoros szöveg, amely így hangzik:

„Ott születtem a hegyvidéken,

Oda köt minden jó emlékem;

A hegyi dalt még most is hallom

Vándorolni a hűs fuvalmon.”

A vadasdi kis csapat a temető bejáratánál gyülekezett. Felemelő érzés volt látni a régi, kedves arcokat, akikkel 30 éve nem találkoztam. Nagy volt az izgalom, amikor körbeálltuk Jakab Ödön sírját, kibontottuk a székely zászlót, és Jutka köszöntötte az egybegyűlteket. A sírra helyezett csokron ez a szöveg állt: Kegyelettel emlékezünk! Szülőfalud, Vadasd nem felejt! Rózsa Judit beszédéből idézve: „Jakab Ödön Vadasdon született 1854. július 26-án, Jakab István földbirtokos és Nagy Mária gyerekeként. Egy testvére volt, Jakab Árpád. Édesapját korán, 11 éves korában elveszti, édesanyja egyedül neveli fel két fiát. 

Jakab Ödön termékeny író volt, akiről Gyökössy Endre azt írja, hogy csak magvetőnek tartja magát, aki nehéz munka közben is dalol: »mert jólesik énekelnie, aki előtt nyitva áll minden jó magyar szív kis szobácskája, hová ő kopogtatás nélkül beléphet, aki csak annyit vár a világtól, elég, ha elmondják rólam, becsületes munkás voltam s megbecsülik vetésemet.« Régi újságokban találkoztam Jakab Ödön verseivel, novelláival – folytatta beszédét Rózsa Judit – amit szépen gyűjtögettem, de sehol nem találkoztam azzal a szöveggel, ahol gyerekeit említené, csak édesanyját meg szerelmét, Rózát. Nagy késztetést éreztem, hogy megismerjem életútját, munkásságát, s nem utolsósorban bebizonyítsam állításomat: Jakab Ödönnek nem voltak gyerekei.”

Egy verssel készültem a megemlékezésre, amit erre az alkalomra írtam. Dr. Sipos Béla a rokoni kapcsolatokról, a sír megtalálásáról és gondozásáról beszélt.

A megemlékezést élőben nézték az otthon maradt vadasdiak a Vadasd otthonunk Facebook-oldalon. 

A temetőbeni megemlékezésről egy étterembe vezetett utunk, ahol – a Rózsa család jóvoltából – egy külön helyiségben, meghitt baráti hangulatban beszélgettünk Vadasdról és gyermekkori éveink szép emlékeiről. Közben a boríték is körbejárt, s így összegyűlt az az összeg, amely lehetővé teszi a sírkő teljes befejezését. 

E nagyszerű esemény példája annak, hogy összefogással sok mindent meg lehet tenni, ha egy kicsiny falu szülötteiben van hazaszeretet, ősök iránti hálaadás és tisztelet. 

Köszönet Rózsa Juditnak és dr. Sipos Béla pécsi professzor úrnak, akik korábban jelentős könyv- és kéziratcsomagot vittek Vadasdra, a református parókiára. Ennek kiállítására és közhelyen való elhelyezésére – a Havadi Polgármesteri Hivatalnak köszönhetően – nemsokára sor kerül.

Török Stenczer Enikő, Pécs-Újhegy