hétfő, június 25, 2018

Amputált fák városa

Múlt pénteken arra jártamban megálltam, és elkeseredetten néztem, ahogy tovább csonkolják a „bulevárd” ostorfáit, amelyek Marosvásárhely hajdani pezsgő, virágzó korszakára emlékeztetnek. A felszámolására tett kísérletek helyett a szakemberek szerint a helyet védett övezetté kellene nyilvánítani, hiszen a város legrégibb, egybefüggő, öreg fasora külföldi vélemény szerint is Európa legromantikusabb sétánya. Az ostorfák különös formájú kúszó ágai az esti megvilágításban érvényesülnek igazán, meghatározva a bulevárd egyedi hangulatát. Tudom, öregek már, s van, amelyiknek a belseje a mostoha idők viszontagságai közepette korhadni kezdett, és esetleg veszélyezteti az alatta parkoló autók épségét, de manapság nem a találgatások idejét éljük, ugyanis lehetőség van a pontos diagnózisra. Ami a járműveket illeti, zseniális módon a fák alatt jelölték ki a parkolóhelyeket, ahelyett hogy a várfal melletti tágas szabad teret adták volna használatba erre a célra, ahonnan a játszótér megszüntetésével a gyermekhangot már régen kiűzték. Kíváncsian várjuk, hogy az ígéretek szerint mikor hozzák vissza.

Tudom, hogy a fákat metszeni kell, de korántsem olyan barbár módon, ahogy szép magasra nőtt, bokros fáinkkal teszik a kora tavasszal működésbe lendülő fanyűvők. Azt is tudom, hogy sokszor a lakosok kérésére döntenek a fák koronájának, no, nem alakító, sokkal inkább csonkoló metszéséről, mert nem engedik át a napfényt, esetleg madarak seregének a pihenőhelyeként a károgás zavarja az ottlakókat. Ahol erről szó sincs, mint például a Petru Maior egyetem előtt vagy a Klastrom utca kiszélesedő szakaszán, a drasztikus kivágásuk helyett a késleltetett elpusztításukról döntöttek. Úgy megcsonkították őket, a fő ágaikat levágva, hogy két-három éven belül maguktól száradnak ki. Addig is amputált koronáikkal vaskos felkiáltójelként üzenik, hogy ebben a városban, amelynek Erdély-szerte talán a legszennyezettebb a levegője, hogyan becsülik (le) a természet bőkezű adományát. Mintha azt a kis oxigént is sajnálnák tőlünk, amit sudár fáink még adni tudtak volna. Nézem a megcsupaszított Bolyai teret, a Kornisa sétány durván visszametszett fáit, amelyek csonkán-bonkán még inkább vonzzák a károgó madárseregeket, s meleg nyári napokra gondolok, amikor jólesne akár tenyérnyi árnyék is. Mire ezek a sorok már felkerültek a számítógép képernyőjére, olvasom a közleményt, miszerint a város alpolgármestere a lakossági riasztás nyomán kiszállt a „bulevárdra”, ahol megállapította, hogy minden a legnagyobb rendben…