2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sporthétvége a marosvásárhelyi Víkendtelepen

A csónakázó vizét kenuevezőkkel szelő fiatalok, lóháton „trónoló” apróságok, karate- és ritmikustorna-bemutatójuk alatt egyszerre mozduló csapattagok, rögtönzött „jégen” hokizó gyermekek: edzőtársak és érdeklődők – néhány villanás a marosvásárhelyi Víkendtelep hétvégi hangulatából. 

A tavaly a Ligetben debütált – akkor még egynapos – SportOK! nevű rendezvény szombaton és vasárnap is várta a helyi sportszervezetek mindennapjaiba bepillantani kívánó szülőket és gyermekeket, utóbbiak ki is próbálhatták a felkínált sportágakat, és így talán azt is eldönthették, milyen edzésforma vonzza őket a leginkább.

Az All Chris rendezvényszervező cég, reklámügynökség és a szívbeteg gyerekeket támogató „Nagy szívekkel a kis szívekért” egyesület közös kezdeményezéséhez ezúttal a Maros Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság is csatlakozott. A testmozgást, illetve a megyei sportlehetőségeket népszerűsítő akció a szeptember 23–30. közötti európai sporthét, a Be activ! (Légy aktív!) uniós projekt keretében valósult meg – tudtuk meg Nagy Emőke szervezőtől. 

Fotók: Nagy Tibor


Kenukaland tizenéveseknek

Mindkét nap délelőttjén több mint negyven sportklub és egyesület nyújtott ízelítőt tevékenységéből. Az idei legnagyobb újdonság a vízisportok élményszerű bemutatása volt, a helyszín ugyanis lehetővé tette, hogy – a múlt évi gyakorlattól eltérően – ne csak szórólapokról tájékozódjanak választott sportágukról a jövendő úszók, vízilabdázók, kenuzók.

Talán nem mindenki tudja, hogy az idén hatvanéves Maros Sportklub keretében kenuoktatás is zajlik. Claudia Balint 27 éve foglalkozik tizenéves „vízre szállókkal”, az évek során több világbajnokot is kinevelt – köztük a tavalyi abszolút győztest, Ungurean Ancuţa Adelinát –, és idén is mintegy húsz érmet szereztek tanítványai a különböző versenyeken. 

– Ez a sportág a teljes izomzatot fejleszti, ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy a természetben űzhető – sorolta az edző a kenu előnyeit, miután két tanítványának is segített vízre bocsátani a kecses járművet. A csapatba 14 éves kortól várnak jelentkezőket, a téli időszak erőnléti edzéseit leszámítva a szabadban zajlik az oktatás, és ingyenes.


Harcművészetek gazdag kínálata

A kenuzók szomszédságában a székelybósi lovarda négylábú szépségei rótták köreiket a nyeregbe kívánkozó gyermekekkel, odébb lábtenisz-, azzal szemben tollaslabda- és asztaliteniszmeccsek zajlottak egyszerre egy időben. A futballpályán éppen ekkor kezdődött egy karatebemutató, amelynek legkisebb résztvevője egy négyéves kislány volt.

– Figyelemre méltó, hogy mennyiféle harcművészetet oktató egyesület tevékenykedik Marosvásárhelyen. Itt is széles kínálat van belőlük, a karate mellett a cselgáncs (dzsúdó), a dzsúdzsucu, a kendo, a taekwondo és az ökölvívás is képviseltetik – mondta Nagy Emőke, miután bemondói szerepében a sportiskola ritmikustornász-lányait bekonferálta. A sporthétvége illetékese a kínálatból a fedett olimpiai uszodában délben kezdődő vizes produkciót (az aquashow-t) is kiemelte, amely tulajdonképpen egy nyilvános edzés volt az úszás-, verseny- és szinkronúszás-, valamint a vízilabda-oktatás bemutatására. 



A „matekeztető” sport 

A legnépszerűbb sportágak közé tartozik az íjászat és a darts is. Ez utóbbit Marosvásárhelyen a 2010-től működő Helios Mures sportklubnál lehet versenyszinten űzni.

– Tíz–tizenkét éves kortól ajánlott ez a sportág, amikor a gyerek elérte a szükséges magasságot, de a kisebbeket sem küldjük el, ha betoppannak hozzánk. A darts fejleszti a finommozgást és a koncentrálóképességet, mi több, a matektudást is, hiszen a gyerekek – miközben gondolatban megkétszerezik, megháromszorozzák a pontokat – észrevétlenül gyakorolják a fejben számolást – magyarázta Kádár László, a sportklub vezetője, aki idén világbajnokságot nyert, edzőként pedig jelenleg 22-es létszámú csapattal foglalkozik. 

A SpoktOK! aktív résztvevői, az egyes klubokhoz, egyesületekhez tartozó gyermekek a saját csapatuk bemutatója előtt vagy után más sportágakat is kipróbáltak. A megyeszékhelyi H2O Team Sportklub kis úszói például lelkesen sorakoztak fel a dartstábla előtt, köztük a tízéves Péter Erik is, aki négy éve jár edzésre, és már országos versenyen is volt. 



Jegesmedvék őszi öröme

A hoki tavaly is több gyereknek felkeltette az érdeklődését, és most is sokan szerették volna kipróbálni a rögtönzött „minijégen” a korongcsúsztatást. A marosvásárhelyi Jegesmedvék csapat vezetője, Kui Csaba úgy tapasztalta, amióta tavaly télen Marosszentgyörgy területén, a Maros-parti Sörpatika mögött megnyílt a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sátortetős műjégpályája, robbanásszerűen ugrott meg ennek a különleges sportágnak a népszerűsége.

– Nagyon ki voltak éhezve a vásárhelyiek a téli sportokra. 2018 óta, amikor átvettem a csapat vezetését, három éven át hetente ingáztunk a gyerekekkel edzésekre és versenyekre a Hargita megyei Karcfalvára. Nagyon megerőltető volt, de a szülők támogatásának és a helyszínt biztosító Székelyföldi Jégkorong Akadémiának köszönhetően nem adtuk fel. Most pedig végre itthon edzhetünk a 140 fős csapattal, amelyhez 4–15 éves gyermekek, illetve külön lányalakulat is tartozik – mondta el Kui Csaba, majd arra is felhívta a figyelmünket, hogy október elején a korcsolyaoktatás is újraindul. Tavaly is több száz gyereket tanítottak meg a jégen siklani, egyesek közülük a Jegesmedvékhez csatlakoztak – tette hozzá a csapat vezetője.

A víkendtelepi sporthétvégén több száz gyermek mutatta meg ügyességét, tehetségét az érdeklődő tömegnek, amelyben bizonyára jócskán nézelődtek jövendőbeli sportolók is. Sokan a városból és a környező településekről szervezetten jöttek oktatóik kíséretében, szombaton a legnagyobb ilyen csoport 45 fős volt, Mezőpanitból pedig 38 diákot hozott el egy pedagógus. Vasárnap délelőtt 11 óráig – tehát a rendezvény második napjának első órájában – 25-en érkeztek szervezett formában a víkendtelepi sokszínű sportszemlére. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató