2020. július 6., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Maszkkal vagy anélkül?

Április 6-tól az ország négy megyéjében – Galac, Vaslui, Iaşi, Máramaros – kötelezővé tették a maszk viselését mindazoknak, akik elhagyják lakhelyüket. Április 5-én a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság is kidolgozott egy hasonló határozatot, ami azonban csak a közösségi médiába szivárgott ki. Az illetékesek szerint egy munkapéldányról van szó, amit még nem véglegesítettek, mivel azt a bizottság minden tagjának el kellett volna fogadnia. Amíg ez nem történik meg, és a határozat nem jelenik meg a kormányhivatal honlapján, a hír hamisnak számít, ezért kiszivárogtatója ellen a prefektus, Mara Togănel bűnügyi keresetet nyújt be az illetékes igazságügyi szervhez. 

Az említett négy megyében, ahol kötelezővé tették a maszk viselését, a lakosok enélkül nem léphetnek ki az utcára, nem léphetnek be közintézményekbe, üzletekbe, gyógyszertárakba, ahol fertőtlenítőszerrel átitatott szőnyeg kell várja a klienseket. A négy megye lakosai a közlekedési eszközökön sem utazhatnak maszk nélkül. Máramaros megye még tovább ment, és kötelezővé tette azok számára is, akik csak átutaznak a megyén. Vaslui megyében pedig büntetést szabnak ki azoknak az üzleteknek, munkatelepeknek, közintézményeknek a vezetőire, dolgozóira, akik megengedik, hogy az állampolgárok maszk nélkül belépjenek az általuk felügyelt helyszínekre.

Hogy valóban hatásos lehet a maszk, a kínai járvány idején is láthattuk, ahogyan azt is, hogy mióta nincsenek új fertőzöttek (és csak a beutazók viszik vissza a fertőzést), a parkokat, utcákat ellepő kínaiak, felnőttek és a gyermekek továbbra sem hagytak fel a maszk viselésével. 

A járvány kezdetén több nyugati országban azon a véleményen voltak, hogy a maszk nem kötelező, ezt hirdette az Egészségügyi Világszervezet, és Raed Arafat államtitkár is hasonlóképpen vélekedett. Ez hangzott el vagy hangzik el még most is a romániai hirdetésekben, annak ellenére, hogy mára már megváltoztak a vélemények. Mint kiderült, többen is bevallják, hogy azért nem szorgalmazták a maszk viselését, mert fontosabb volt, hogy a kezdeti szűkös készletekből az egészségügyi személyzetnek biztosítsák ezt a védekezési lehetőséget. Azóta kiderült, hogy sokkal profibb maszk nyújthat az első vonalban dolgozóknak nagyobb biztonságot. 

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy világviszonylatban nagyon sok a fertőzött, de tünetmentes személy, nemzetközi szinten is ajánlani kezdték a maszk viselését, vagy a száj és az orr bármilyen védelmét sállal, kendővel, zsebkendővel, különösen azok számára, akik tömegközlekedési eszközökön utaznak, munka vagy séta közben másokkal találkoznak. Raed Arafat is megváltoztatta a korábbi véleményét, és azt ajánlja, hogy minél hamarabb tegyen mindenki maszkot, aki kilép a lakásából. Ha nem tud vásárolni, házilag is elkészíthet olyat, ami szappanos vízben mosható, és megvédi viselőjét, ha magas hőfokon vasalással fertőtleníti. Az sem mellékes, hogy olcsóbb az egyszer használatos maszkoknál, amelyeknek szépen felvitték az árát. 

Némileg más Ludovic Orbán kormányfő álláspontja, aki szerint: „Az emberek nem kötelezhetők maszkviselésre, ha nem jutnak hozzá” – jelentette ki vasárnap este a România TV műsorában. „Nem írhatod elő, hogy kötelező a maszk viselése mindaddig, amíg nincs olyan termelési kapacitás, amely minden polgár számára lehetővé teszi, hogy elfogadható áron vásárolhasson maszkot” – nyilatkozta a miniszterelnök. Hozzátette, romániai cégek dolgoznak azon, hogy megfelelő mennyiségű maszkot gyártsanak.

Mindent összevetve, amíg megyénkben is eldöntik, hogy vállalják-e vagy sem a maszk kötelezővé tételét, csak azt ajánlhatjuk, hogy viseljék, amikor az utcára lépnek. Aki megnézi azt a felvételt, amelyben japán tudósok kísérletét mutatták be, azonnal maszkpártivá válik. A kisfilmben láthattuk, hogy az egyet köhögő fertőzött személy szájából a szabadba jutó megfestett pici nyálcseppek a vírussal együtt percek alatt elterjednek a szobányi helyiségben, és az ott tartózkodó több mint tíz személy közül valamennyit megfertőzhetik, az immunrendszerétől függően. Sőt, a nagyobb cseppek a padlóra hullnak, és a fertőtlenítés mellett a huzat lehet jó ellenszerük. Egyszóval, ne restelljék, kössék fel… a maszkot, és aki nem visel szemüveget, lehetőség szerint tegyen napszemüveget, hogy a szemét is óvja. 


Nem kötelező, de hasznos

Lapzárta után értesültünk, hogy a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség április 5-én megvitatta a száj- és orrmaszk (sál, kendő stb.) viselésére vonatkozó határozattervezetet, amely rendelkezett volna arról, hogy kötelezővé válik a maszk viselése valamennyi közösségi színtéren, kereskedelmi egységekben, közintézményekben, a közönséget fogadó vállalkozásoknál, gyógyszertárakban, élelmiszert árusító piacokon és közszállítási eszközökön. Figyelembe véve, hogy jelenleg nincs lehetőség arra, hogy valamennyi Maros megyei lakosnak biztosítani lehessen a maszk beszerzését, a felügyelőség április 6-án a határozat visszavonásáról döntött.

Fotó: Nagy Tibor




Kapcsolódó cikkek: