2021. január 26., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hajrájához ért a kampány, és ilyenkor menetrendszerűen a közvélemény-kutatók is előállnak a legfrissebb jelentéseikkel. Amelyekben elvileg a pártok támogatottságát kellene mérjék, de a gyakorlatban inkább a megrendelők preferenciáit szokták számokba önteni. A kozmetikázás mértéke majd a voksszámlálás után látszik meg, amikor a méregetők rendszerint sűrűn magyarázkodnak.
A csütörtökön kiadott jelentésben, amely a hírportálokon is megjelent, a közvélemény-kutatóknak sikerült csodát tenniük. Láthattunk már néhány érdekességet ebben a műfajban, de azért egy nem is létező pártot 3,3 százalékos támogatottságra mérni már igazi szakértelmet és kemény erőfeszítést feltételez.
Mi van a csoda mögött? A felmérést a kutatók szerint november 6-27. között készítették, ám közben november 8-án a szocik és a liberálisok szakadár kispártjai egyesültek, és azóta az ollódoktor lobogója alatt menetelnek tovább. Ez az esemény a jelek szerint nem érte el a közvélemény-kutatók ingerküszöbét, mert a fúzió nyomán megszűnt ALDE népszerűségét továbbra is mérték, s ha már mérték, közölték is. Szóval párt nincs, de támogatottsága van, sőt, még növekszik is, mert októberben még csak 2,5 százalékon álltak, onnan katapultáltak 3,3-ra. A megszűnés hatására szinte egy százalékot nőtt a népszerűségük a választók körében, ami abban a viszonyítási közegben hatalmas előrelépés. Még egy-kétszer megszűnnek, s rögvest megugorják a parlamenti bejutási küszöböt, programmal és kampányolással már fáradniuk sem kell. Az őket átvevő dokinak már nem tett ilyen jót a fúzió, mert a garantált krízisjövedelmet és egyéb finomságokat ígérgető pártjának, amely igencsak aktív az online térben, az októberi 8,9-ről 9,5 százalékosra nőtt a támogatottsága. Lehet, hogy azoknak a liberális jövevényeknek a révén, akik a közvélemény-kutatókkal ellentétben már tudták, hogy a pártocskájuk új gazdatestbe vándorolt?
Az már csak egy kisebb csoda, hogy egy kilenc számjegyet tartalmazó, egytizedes pontossággal százalékokat számláló felmérést nem sikerül úgy összefércelni, hogy a végeredmény kerek száz legyen. Ha a pártok támogatottságát összeadjuk, novemberre 99,9 százalékot kapunk, ugyanez októberben 100,1 volt. Legalább kéthavi átlagolásban kijön a fránya százas, az is valami. Kérdésnek már csak annyi marad, hogy az ilyen „alapos” felmérés mire jó? A választók pártpreferenciáinak felvázolására semmiképp, a népszerűségi trendek változásának sugallása arra viszont jó lehet, hogy a bizonytalan szavazókat befolyásolja, összezavarja, és távolmaradásra késztesse. Ne üljünk fel nekik!