2022. augusztus 17., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az iskolai bántalmazás nem kétszereplős történet

Elveszik a tízóraiját, gúnynevekkel illetik, szünetben, a mosdóban lehúzzák a nadrágját, vagy álhíreket terjesztenek róla a világhálón – mindezt egyesek tán diákcsínyként fogják fel, gyakran a pedagógusok is elbagatelizállják, ha a tudomásukra is jut egy-egy ilyen eset, ellenben a gyerekben, aki nap mint nap ki van téve ezeknek a megaláztatásoknak, igen mély nyomot hagynak, annyira, hogy rettegve megy be reggelente az iskolába. A bullying, vagyis a kiközösítés, megfélemlítés manapság igen aggasztó méreteket ölt a fiatal közösségekben a valós és az online térben egyaránt, és mindenképp tudomásul kell venni, hogy ez nem egy kétszereplős történet, ahol csak a bántalmazó és a bántalmazott van jelen, hanem egy elnéző vagy legalábbis „félrenéző” közeg is, amely nem tesz semmit a bántalmazott érdekében, a bántalmazó ugyanis mindig csak annyit tesz meg, amennyit megenged a közösség – mutatott rá a Mathias Corvinus Collegium (MCC) marosvásárhelyi képzési központjában tartott előadásán Szőnyi Lídia pszichológus, a MCC – Mindset Pszichológia Iskola kutatótanára.


Fotó: Mathias Corvinus Collegium – Erdély



Az előadó fő érdeklődési területe a resztoratív (helyreállító) konfliktuskezelés és az iskolai bántalmazás megelőzése. Pszichológusként gyerekekkel, családokkal és párokkal dolgozik, a rendszerszemléletű családterápia szemléletmódja áll hozzá a legközelebb. A Nyílt szülők akadémiáján Veled nem játszunk! – Kiközösítés az iskolában című előadása során a bullying témakörét járta körbe.

A pszichológus szerint az egyszerű iskolai konfliktust a bántalmazástól, zaklatástól az különbözteti meg, hogy a bullying esetében egy szándékos, tudatos, rendszeresen ismétlődő, erőfölényből elkövetett kár- és fájdalomokozásról van szó. Ugyanakkor vannak olyan súlyos bántások, amelyek egyszer fordulnak elő, de olyan hosszú távú következményei vannak, hogy már bántalmazásnak számítanak. A szakember hozzátette: nemrég szembesült egy esettel, amikor egy lányt lefényképeztek egy megalázó helyzetben, a fotót feltöltötték a világhálóra, és az egész iskola rajta nevetett, küldözgették egymásnak a gyerekek, mémeket gyártottak belőle. 

– Ez ugyan egyszeri eset volt, mégis bántalmazásként definiáljuk – hangsúlyozta. Szőnyi Lídia rámutatott: a bántalmazó általában egy magas kortársorientált igényű gyerek, azaz számára az a fontos, hogy a kortársai közül valamiképpen kiemelkedjen, menő, vagány legyen, ő álljon a középpontban, és ezt úgy próbálja elérni, hogy az erejét fitogtatja, így szeretné kikényszeríteni az elismerést.

Nem csak a tettlegesség minősül bántalmazásnak

Amikor a bullying szóba kerül, gyakran elsőre a fizikai bántás jut eszünkbe. Például ha pedagógusokat kérdezünk – Magyarországon volt is egy kutatás annak kapcsán, hogy melyik bántalmazási forma fordul elő a leggyakrabban az iskolákban –, azt válaszolják, hogy a fizikai. Ha viszont a szülőktől érdeklődünk, ők már elsősorban a verbális és kapcsolati bántalmazást neveznék meg. A szakember szerint ennek az az oka, hogy a pedagógusok az iskolában általában a fizikai bántalmazást veszik észre, a kapcsolati, illetve a verbális sok esetben rejtve marad, ugyanis a folyosón, a mosdóban, az udvaron, a bokrokban zajlik. A fizikai bántalmazás is kétféle lehet: a tényleges bántás, a hajhúzás, verés, lökdösődés, rúgás, de lehet tárgyakkal kapcsolatos is, amikor elveszik vagy dobálják az áldozat táskáját, tízóraiját. Verbális bántalmazásnak számít a csúfolódás, a rosszindulatú pletykák terjesztése valakiről, míg a kiközösítés, kirekesztés a kapcsolati bántalmazás kategóriájába tartoznak. Ugyanakkor meg kell említeni a cyberbullyingot, az online bántalmazást, amely az utóbbi időben igen elterjedtté vált, ugyanis az online oktatás miatt a gyerekek még inkább a virtuális térbe terelődtek.

A bántalmazó csak annyit tehet, amit a szemlélő közeg megenged neki 

Szőnyi Lídia hangsúlyozta, semmiképp nem szabad szem elől téveszteni a tényt, hogy ebben a történetben nemcsak a bántalmazó és a bántalmazott van jelen, hanem a szemlélők is, egy, a bántalmazást támogató vagy legalábbis „félrenéző” közeg, amely nem tesz semmit a bántalmazott érdekében. 

– A bántalmazó azért teszi, amit tesz, hogy a többiek előtt az erejét fitogtassa, ezért azt mondjuk, hogy a diszfunkcionális csoport ad teret a bántalmazásnak. Ez annyit jelent, hogy a bántalmazó szerepben lévő gyerek semmit nem tud tenni az áldozat szerepben lévővel, csak azt, amit a többiek, a közösség megengednek. Ezért van óriási szerepük a szemlélő szerepben lévő gyerekeknek. Félreértés ne essék, nem vitatom, hogy a felnőtteknek óriási szerepük van ezen jelenség kezelésében, viszont minden hatékony bullyingprevenciós program azon alapszik, hogy a szemlélő gyerekekből aktív beavatkozókat, védelmezőket formáljunk. Szem előtt kell tartani, hogy a szemlélő gyerekek is nagyon sokfélék lehetnek, vannak, akik a bántalmazó szerepben lévő társuk csatlósáivá válnak, teljesítik a kéréseit, előfordul, hogy ők hajtják végre helyette a bántást. Másrészt vannak, akik soha nem tennének ilyet, de titokban élvezik végignézni. Olyanok is vannak, akik szenvednek ettől, nem alszanak, szégyellik magukat, bűntudatuk van, de nem mernek közbelépni, vagy azért, mert félnek, hogy ők válnak a következő célponttá, vagy azért, mert nem tudnak mit tenni, nincs erre eszközük – mutatott rá. 

A tapasztalat az, hogy a bántalmazó szerepben lévő kóstolgatja azokat a gyerekeket, akik valamiképp másnak tűnnek, gyakran hallani, hogy valakit azért pecéznek ki az iskolában, mert más. De joggal tevődik fel a kérdés, hogy mit is fed a másság, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk. A különbség valójában abban áll, hogy az áldozat mindig gyengébb, mint a bántalmazó szerepben lévő gyerek, lehet ez fizikai vagy pszichológiai erőfölény, vagy éppen menő családból származik, gazdag szülőkkel, és azt gondolja, ő megteheti, hogy uralkodik mások felett. A zaklatott gyerek azért tűnik ideális áldozatnak, mert láthatóan sebezhető. Azok a gyerekek kerülnek általában áldozati szerepbe, akik magányosak, nincsenek barátaik, alacsonyabb az önbizalmuk, látszik, hogy nem tudják megvédeni magukat, és látványosan összeomlanak, amikor a bántás történik. Akkor érzi a bántalmazó, hogy célt ért, ha az áldozat elsírja magát, látszik, hogy szenved, nem bírja tovább.

Az online bántalmazás elől nem lehet hazamenekülni

A pszichológus megjegyezte, a magyarországi adatok alapján az iskolai osztályok kétharmadát érinti ez a jelenség, a cyberbullying is aggasztó méreteket ölt, ellenben erre még kevesebb rálátása van a felnőtteknek, és az úgymond „határterület”, azaz senkinek nem a felelőssége. Például, ha egy osztályban működik egy vibercsoport, abból valakit kirekesztenek, és ott kibeszélik, vagy létrehoznak egy olyan oldalt, ahol egy adott tanulót megszégyenítenek, képeket küldözgetnek egymásnak róla, ilyenkor gyakran a pedagógusok hárítanak, hogy ez nem az ő felelősségük, mert otthon történik. Az online bántalmazással azonban fontos foglalkozni, ugyanis még kiterjedtebb hatásai vannak, mint a személyes jelenléttel történő zaklatásnak. Egyrészt azért, mert ennek a nap 24 órájában ki van téve az áldozat, miközben az iskolai bántalmazás legalább délután, amikor a gyerek hazamegy, megszűnik. Ugyanakkor a bántalmazó itt sokszor olyan határokon is túllép, amit offline térben nem tenne meg, mert itt nincs kontroll, nem látja, hogy a másik összeomlik, hogy sírva fakad, ráadásul egy nagyobb közönség előtt történik a megalázás.

Fáj a hasa, a feje, nem akar iskolába menni

A kisgyerek óvodáskorban még elmondja, ha bántják, de később szégyelli, sokszor úgy derül fény a bántalmazásra, hogy a szülők észreveszik, hogy nem akar iskolába menni, romlottak a tanulmányi eredményei, fej- vagy hasfájásra panaszkodik, esetleg egyéb pszichoszomatikus, illetve pszichés tünetek jelentkeznek, és amikor elkezdik felgöngyölíteni, hogy mi áll a háttérben, gyakran fény derül a bullyingra.

Mit tehet a szülő, a pedagógus?

Amikor egy iskolai bántalmazásra fény derül, a tapasztalat az, hogy az áldozatszerepbe került gyerekekkel foglalkozunk a legkevésbé – tette szóvá Szőnyi Lídia. Mint mondta, talán emögött a szándék jó lehet, hiszen nem szeretnénk újra és újra szembesíteni a történtekkel, de azáltal, hogy nem beszélgetünk erről vele, csak a szégyenérzetet erősítjük meg a gyerekben, ami amúgy is erősen él benne, hiszen azt gondolja, ő a hibás, azért bántják, mert ügyetlen, nem érdemel barátokat, nem elég jófej, nem elég laza. 

– Ezért nagyon fontos, hogy ha megosztja velünk egy gyerek ezeket a történteket, soha ne erősítsünk rá, hanem mondjuk neki, hogy nem az ő hibája, nem ő tehet róla, senkit sem kellene bántani, és egyedül csak a bántalmazónak van oka arra, hogy magát szégyellje. A felnőtt feladata, hogy az áldozatszerepben lévő gyereket biztosítsa arról, hogy nincs egyedül. A szülőnek támogatnia kell őt azzal, hogy együtt mennek be az iskolába, hogy megosszák a tanítóval, az osztályfőnökkel a történteket. Amikor szülőként halljuk, hogy a gyerekünket bántják, általában beindul a tettvágy, rendet szeretnénk tenni, kézbe venni a dolgokat, sokan megkeresik a bántalmazó gyerek szüleit, de a tapasztalat az, hogy ezáltal nemigen szokott konstruktív megoldás születni. Inkább első lépésben a pedagógusnak, az osztályfőnöknek kell jelezni a problémát. Ugyanakkor ebbe a jelzésbe, segítségkérésbe azért ajánlott bevonni a gyereket, mert aki áldozatszerepben van, az végtelenül tehetetlennek érzi magát, úgy érzi, kicsúszott a kezéből a kontroll, és ha a szülő veszi kezébe a dolgokat, azzal erősödik a tehetetlenségérzés, hogy őt már megint meg kell menteni – tanácsolta a pszichológus.

Mi legyen a bántalmazóval meg a szemlélőkkel?

Amikor fény derül egy ilyen helyzetre, természetesen a bántalmazóval és a közösséggel is foglalkozni kell. A felnőttközösség ilyenkor általában a bántalmazóra fókuszál, elítéli, és valamilyen büntetéssel sújtja. A pszichológus szerint ez azonban nem jó megoldás, hiszen a megtorló technikák nem fognak segíteni abban, hogy a gyerek empatikusabbá váljon. Ugyanakkor előfordulhat, hogy ilyenkor a másikat kezdi hibáztatni, amivel csak újabb feszültséget gerjeszt.

Semmiképpen ne hagyjuk szó nélkül, hanem avatkozzunk közbe, de nem büntetéssel, hanem a jóvátétel irányába mutató módszereket ajánlott alkalmazni, amelyek segítenek a bántalmazónak, hogy empatikusabb legyen, a szociális készségei fejlődjenek – mutatott rá Szőnyi Lídia, aki szerint az iskolai zaklatás egyik megoldása az igazságszolgáltatásból átvett resztoratív (helyreállító) konfliktuskezelés lehet, amelynek lényege, hogy a kapcsolatban történt sérülést kell helyrehozni. El kell érni, a bántalmazónak legyen egy belső indíttatása arra, hogy megértse: az, amit tett, rossz a másiknak, az ilyenfajta viselkedés elfogadhatatlan, és képes legyen változtatni. Fontos, hogy mindkét fél része legyen a beszélgetésnek, amely során mindenki elmondhatja, mi volt számára a legnehezebb ebben a helyzetben. Ezzel elindul a bűntudat a bántalmazóban, és a szándék a változtatásra.

A pszichológus rávilágított, gyakran elfeledkezünk a szemlélőkről is, holott sok gyereket érint a bullying az osztályokban, ha nem is bántják őket, de a biztonságérzetük csökken, hiszen megterhelő egy olyan közösségbe járni, ahol tudom, hogy ez bármikor velem is megtörténhet. Ami szintén nagy teher lehet a szemlélő gyerekek számára, az a bűntudat és a szégyenérzet. Ezért nekik úgy tudunk segíteni, hogy tudatosítjuk, miért nehéz közbelépni, illetve megtanítjuk őket, hogy miként lehet biztonságosan is támogatni az áldozatot, akár egy kedves szóval vagy egy mosollyal – szögezte le.