Szeretném hinni, amit Marosvásárhely polgármestere e heti sajtótájékoztatóján a szakoktatás felkarolásáról mondott.
Szeretném hinni, amit Marosvásárhely polgármestere e heti sajtótájékoztatóján a szakoktatás felkarolásáról mondott. Összefüggő stratégia kidolgozásáról, európai pénzek megpályázásáról, korszerű iskolaműhelyekről, s szakemberek hiányában akár külföldről meghívott oktatókról. Népszerű témába vágott bele, mivel az utóbbi hetekben divatossá vált az évekig elhallgatott, parlagon hagyott szakoktatás témáját felmelegíteni. Sajnos, akkor, amikor az oktatásügynek ez a hajdan megbecsült és kellő mértékben támogatott, a diákok körében népszerű ágazata már a „nagy romlás” útján jár. Az általános iskolát elvégző diákok számára nem vonzó a kétkezi munka, s egyre ritkábban lehet ma jó szakembert találni, ha valami elromlik a házban vagy a ház körül, ha tatarozni, lakást felújítani, építeni kell.
A korábban jól menő ipari egységek felszámolásával a biztos munkahely lehetősége odalett. A televízió, a számítógép előtt felnövő, mobiltelefonnal és táblagéppel játszó fiatalok, akiket kevés kivételtől eltekintve otthon is megkímélnek minden fizikai munkától, szülői ambíciókat követve a középiskolán át a felsőfokú diplomagyárak felé sodródnak. Ahol helyenként a felvételi vizsgáról is lemondtak, hogy ne maradjanak hallgatók nélkül, akik közül a kevésbé ambíciós, tessék-lássék végzősök a munkanélküliek táborát gyarapítják, vagy külföl-dön találnak gyakran a szakmájuktól távol álló területen megélhetést. Hol vannak ma már azok az idők például, amikor a hírneves vásárhelyi cukorgyárban a legnagyobb érdemnek számított a kiváló szakmunkásként ismert apa nyomdokába lépni, amit szorgalmas, odaadó munkával lehetett kiérdemelni! Munkásnak lenni már nem érdem, nem vonzó, és hiányzik társadalmi megbecsülése is. A szakközépiskolák többsége nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A végzős fiatalnak, aki a folyton megreformált képzés során lassan már csak elsétál a szakma mellett, alig van esélye arra, hogy megszerezze az érettségi diplomát. Amíg nem vezetik be a B kategóriás szakérettségit, hogy biztos kimenetele legyen a szakközépiskolai tanulmányoknak, addig csak a kényszerűség taszítja ezekbe az iskolákba a fiatalokat. Pedig vannak még kitartó, lelkes, lelkiismeretes tanárok, igaz, ritkuló számban. Az infrastruktúra pedig elfogyóban. Az iskolaműhelyeket felszámolták, átalakították, jó pénzért eladták, bérbe adták, s a legkésőbb épült, a körülményekhez képest jól felszerelt iskolaépületből is kitessékelték a diákokat, másutt pedig albérlőket varrtak a főbérlők nyakába. Bár szeretném hinni a polgármester ígéreteit, ilyen előzmények után, ilyen háttérrel sokkal inkább cinikusnak érzem.
