2026. november 5., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lábbuszra kényszerült 130 nyárádkarácsoni gyerek

Nyárádkarácson községben két vadonatúj elektromos iskolabuszra pályáztak, és ezeket sikerült is beszerezni az önkormányzatnak. Ennek ellenére november ötödikétől az iskolások gyalog vagy alternatív közlekedési eszközökkel juthatnak el a község tanintézményeibe. Ennek előzménye, hogy november 4-én, szerdán reggel Nyárádkarácson község területén a tömegszállító járművek ellenőrzésekor a diákokat szállító iskolabuszokat is ellenőrizte a Maros megyei közúti rendőrség. 


Fotó: Nagy Tibor


A rendőrség közleménye szerint a járművek szállítási engedélyek nélkül közlekedtek, ezért a két új elektromos iskolabusz üzemeltetőjét, a Nyárádkarácsoni Polgármesteri Hivatalt 6–6 ezer lejre bírságolták, és felfüggesztették az iskolabuszok használati jogát, alaposan felfordítva a diákok és szüleik mindennapjait. 

A közúti ellenőrzés során reggel nyolc óra körül állították le és ellenőrizték a 151 D megyei úton és egyik mellékutcában a két iskolabusz engedélyeit, és kiderült, hogy egyik jármű sem rendelkezett szállítási engedéllyel, ezért hat hónapra felfüggesztették a járművek használati jogát, bevonták a forgalmi engedélyeket és a rendszámtáblákat is – tájékoztatott a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség.

A Népújság a két iskolabuszra kivetett 6.000-6.000 lejes bírság nagyságát és a vadonatúj környezetkímélő kisbuszok hat hónapnyi felfüggesztését kifogásolta, lévén, hogy nagy közösséget, gyerekeket és szüleiket egyaránt érint a tanintézményekbe való oda-vissza utaztatás nehézsége. Arra a kérdésünkre, hogy nem lehetett volna-e csak figyelmeztetést kiróni amiatt, hogy még nincs meg az iskolabuszok szállítási engedélye – ami végül is csak egy bizonyos összeg fejében kiváltott okirat, nem műszaki vizsga –, a rendőrség jelezte annak lehetőségét, hogy a bírság kifizetését követően és a szállítmányozási engedély megszerzése után egy hónapra csökkenthetik az iskolabuszok forgalomból való kivételét. Azzal érveltek, hogy szeptemberben, a tanévkezdés előtt felhívták a polgármesteri hivatalok figyelmét a 2023. évi 1.317-es számú kormányrendeletre, az iskolai személyszállításra vonatkozó törvényes előírások betartására, valamint a szükséges engedélyek beszerzésére. A közlekedési rendőrök a továbbiakban is folytatják az iskolai személyszállítás ellenőrzését. Ennek során nemcsak a jogszabályok betartását, hanem a gyermekek biztonságának feltételeit is ellenőrzik – válaszolták megkeresésünkre.

Bodó Károly Gyulát, Nyárádkarácson község polgármesterét és a községközponti iskola igazgatóját, Mátyus Andreát arról kérdeztük, hogy miként oldják meg az említett időszakban a gyerekek iskolába szállítását. A polgármester reményét fejezte ki, hogy sikerül a szükséges dokumentumokat beszerezni, és a hat hónapos felfüggesztést egy hónapra csökkenteni. A községben hatszáz diák van, és a két iskolabusz Fintaházáról Somosdra és Csibára, valamint Folyfalváról a községközponti iskolába szállította a diákokat, ezenkívül a községközpontban az iskolától távol lakó gyerekek is ezekkel az iskolabuszokkal utazhattak az iskolába és haza. Az ingázás nagyon sok gyermeket érint. Sajnos a szüleik az elkövetkező időszakban össze kell fogjanak, és meg kell oldják a szállításukat – mondta a községvezető.


Fotó: Nagy Zoltán


Amíg visszatérnek az iskolabuszok

Mátyus Andrea, a községközponti iskola igazgatója megkeresésünkre hangsúlyozta, hogy az iskolabuszok üzemeltetése, a szükséges engedélyek beszerzése, valamint a gépjárművezetők alkalmazása Nyárádkarácson Polgármesteri Hivatalának hatáskörébe tartozik. Az iskola részéről az iskolabuszokkal történő diákszállításhoz kapcsolódó dokumentáció megfelelően elkészült és naprakész, az intézmény hatáskörébe tartozó kötelezettségek teljesültek, ezért semmiképp sem a gyermekek kellene kárát lássák az intézkedésnek. Az iskolabuszok közlekedésének átmeneti felfüggesztése miatt kialakult helyzetben a Nyárádkarácsoni 1-es Számú Általános Iskola és a hozzá tartozó alegységek olyan alternatív megoldásokat kerestek, amelyek elősegítik a gyermekek zavartalan részvételét az oktatásban.

A nehézségből is közösségi élményt kovácsolnak

– A kialakult helyzet megközelítőleg 130 gyermeket érint, akik közül mintegy 40-en az iskolától 2,5 kilométernél nagyobb távolságra laknak. Ennek érdekében a szülőkhöz fordultunk, és kezdeményeztük az úgynevezett Lábbusz programot, amelynek lényege, hogy a gyermekek előre egyeztetett gyűjtőpontokon találkoznak, ahonnan önkéntesen, felváltva közreműködő szülők kíséretében, közösen gyalogolnak az iskolába. Különösen ösztönözzük ezt a kezdeményezést, hiszen a közös gyaloglás nemcsak környezetbarát és egészséges közlekedési forma, hanem a gyermekek közösségi élményeit is gazdagítja, és hozzájárul az egészséges életmódra neveléshez.

Természetesen azok számára, akik nagyobb távolságra laknak, és nem tudnak bekapcsolódni a Lábbusz programba, továbbra is lehetőség van arra, hogy a szülők egymással egyeztetve, felváltva, saját gépjárműveikkel, biztonságos és szervezett módon gondoskodjanak több gyermek iskolába juttatásáról.

Intézményünk számára elsődleges szempont, hogy egyetlen gyermek se maradjon távol az oktatástól a kialakult helyzet miatt. Bízunk abban, hogy a szülők, a pedagógusok és a helyi közösség összefogásával sikerül áthidalnunk ezt az átmeneti nehézséget. Legutóbbi információim szerint a polgármesteri hivatal már elindította az iskolabuszok közlekedéséhez szükséges engedélyezési eljárásokat, így reményeink szerint a kialakult helyzet mielőbb rendeződik, és az iskolabuszok hamarosan ismét biztosíthatják a gyermekek szállítását. Ezúton is szeretném megköszönni a szülők megértését, rugalmasságát és segítőkészségét. Meggyőződésem, hogy a kölcsönös támogatás és a közös felelősségvállalás segítségével ezt az átmeneti nehézséget is sikerül megoldanunk – hangsúlyozta Mátyus Andrea, a községközponti iskola igazgatója.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató