Az út Mohácsig

• 2026-11-05 15:00:00

• Benedek István

Mohács 500 – Egy csata előzményei és hosszú árnyéka (6.)

1526. július 16-án Antonio Burgio pápai követ Budáról még azt írta Rómába: talán a magyaroknak kedvez, hogy a szultán serege olyan lassan halad. Úgy vélte, az oszmánok esetleg beérik néhány déli vár elfoglalásával, és a nagyobb támadást jövőre hagyják. Mire a követ papírra vetette ezt a lehetőséget, Pétervárad városa már elesett. A fölötte emelkedő vár még tartotta magát. II. Lajos négy nappal később vonult ki a budai várból. A király csapatait ekkor még Tolnára várták.

Mit lehetett tudni Budán?

A háború híre jóval a seregek előtt járt. A magyar udvarba már az év elején érkeztek értesülések a szultán készülődéséről. Szulejmán április 23-án indult el Isztambulból, és a Balkánon át Nándorfehérvár felé vette útját. Az 1521-ben elfoglalt vár, amely korábban Magyarország déli határát védte, immár a szultáni had felvonulását segítette. Itt találkozott a Száva a Dunával; innen szárazon és vízen is tovább lehetett szállítani az ágyúkat, a lőport és az élelmet.

Június végén Tomori Pál kalocsai érsek, a déli végek főkapitánya azt jelentette, hogy oszmán csapatok keltek át a Száván. Burgio figyelmét különösen egy részlet keltette fel: a törökök a szárazföldön hajóhídhoz való felszerelést hoztak magukkal. Vajon megkerülik Péterváradot, és följebb kelnek át a Dunán? Vagy már a Drávára szánják a hidat? A követ mindkét lehetőséget megírta Rómába. A két feltevés más-más feladat elé állította Tomorit. Aki a dunai átkelőkhöz küldte az embereit, annak kevesebb katonája maradt a Drávánál.

Kikhez jutott el a véres kard?

Mialatt a déli várak őrségét erősítették, az ország belsejében is megkezdődött a hadba hívás. A június 1-jén kiadott királyi parancs július 2-ára Tolnára rendelte a hadra kötelezetteket. A nemeseknek személyesen kellett megjelenniük, és jobbágyaik ötödét is magukkal kellett hozniuk. Június elején egyes főúri és egyházi bandériumok – a saját uruk zászlaja alatt szolgáló csapatok – már a Szerémségben voltak. A tolnai határnap így nem a védekezés kezdetét jelölte: a király ott akarta összegyűjteni azokat, akikkel a már harcban állók segítségére indulhatott.

A véres kard körülhordozását is elrendelték. A vérbe mártott penge az ország végveszélyét jelezte, és nyomatékot adott az írásban is kiküldött hadba hívó parancsnak. II. Lajos a horvát és szlavón nemeseknek meg is hagyta: amint megkapják a levelét és meglátják a kardot, hűtlenség terhe alatt csatlakozzanak a bánhoz. Egy udvari számadásból az is kiderül, hogyan jutott el a parancs Budáról az ország távoli megyéibe. Kovács Viktória levéltáros feldolgozásából név szerint ismerjük a június 23-án útnak indított futárokat. Fodor István például öt északkeleti megyébe, köztük Szepesbe és Ungba vitte a parancsot. A címzettek között összesen negyvenegy vármegye szerepelt, de külön levelet kaptak a saját csapatot kiállító főurak, püspökök és a székesegyházak kanonoki testületei, a káptalanok is. Az ispánok feladata volt, hogy a kardot körülhordoztassák.

Miután a futár átadta a levelet, a falvakban még ki kellett jelölni a hadba vonulókat, fegyvert, szekeret és igásállatot adni melléjük. Aratás idején a szekérre otthon is szükség volt; az útra az embereknek kenyeret, a lovaknak zabot kellett vinni. Július 2-án a tolnai gyülekezőhelyen még korántsem állt együtt az a sereg, amelyet a király oda várt.

Két hét Pétervárad alatt

A Duna jobb partján, a mai Újvidékkel szemben álló Péterváradnál a hadba hívás már egészen másként hangzott. Tomori július 8-án azt írta Bodrog vármegyének: a nemesek és a parasztok, amint a levelet megkapják, még aznap éjjel jelenjenek meg a péterváradi révnél. A rév birtokában a túlsó parton álló csapatok tarthatták a kapcsolatot a védőkkel. Bent a várban Alapi György parancsnokolt. Burgio értesülése szerint az őrségben ötszáz gyalogos szolgált pápai zsoldon. Az előző részben még az volt a kérdés, eljut-e a pápai segély Magyarországra. Péterváradnál azt is látjuk, mire fordították.

Az ostrom július 13-án kezdődött. Ibrahim nagyvezír csapatai két nap múlva elfoglalták a várost, a vár alatt azonban csak ezután következett a nehezebb munka. Az oszmán hajók lovasságot tettek át a Duna bal partjára. Tomori kénytelen volt hátrálni, a védők külső segítség nélkül maradtak. Az ostromlók ágyúkkal lőtték a falakat, közben alájuk ástak, és lőport helyeztek el az üregekben. Július 27-én a robbantással megnyitott résen át betörtek a várba. Alapi és embereinek nagy része elesett.

Ibrahim csak ezután fordulhatott a következő nagyobb dunai erősség, Újlak ellen. Pétervárad védői így két hetet nyertek, a felmentésükre ez sem volt elég: a vár elestének napján a király még Érden táborozott.

A király és a mozgó tábor

II. Lajos július 20-i budai kivonulásáról rajz is fennmaradt. Az uralkodót lóháton, az ország előkelői között mutatja; a menetben ott van Sárkány Ambrus, aki csapatok vezetésére kapott megbízást. C. Tóth Norbert az oklevelek keltezését és a követjelentéseket összevetve rámutatott: a csapatok alighanem folytatták útjukat, Lajos viszont július 22-én még Budán volt, és 24-én már az érdi táborban. A király ünnepélyes kivonulásának napját tehát ismerjük; Budát végleg csak később hagyta el.

A Duna menti út előnye az volt, hogy a nehéz felszerelést hajók is vihették a sereg után. Érdet Adony, majd délebbre Paks és Tolna követte. A király útja közben is intézkedett: július 31-én Adonyból arra utasította Batthyány Ferenc horvát–szlavón bánt, hogy Valpónál gyűjtse össze hadait. A délvidéki parancsban ekkor már a jobbágyok felének hadba hívását írta elő a korábbi egyötöd helyett. Hogy a bán zászlaja alatt végül hányan jelentek meg, arról a parancs már nem tudósít.

Augusztus 10. és 13. között Lajos bizonyosan a tolnai táborban volt. Szinte mindennap tanácsot tartottak. A legégetőbb kérdés az volt, hogy kit küldjenek előre a Drávához.

Lehetett-e tartani a Drávát?

Újlak eleste után az eszéki átkelő maradt a legfontosabb hely, ahol még a folyót is segítségül lehetett hívni a szultán ellen. A tolnai tanácskozáson Bátori István nádort és Sárkány Ambrust bízták meg azzal, hogy a melléjük rendelt főúri és megyei csapatokkal előremenjenek. Burgio szerint az urak egy része vonakodott: ha maga a szultán vezeti ellenük a seregét, ők is a saját királyuk zászlaja alatt kívánnak harcolni. Csakhogy Eszéken előbb volt szükség katonákra, mint ahogy a király a derékhaddal odaérhetett.

A csata után író Brodarics István kancellár ebből a történetből az urak vonakodását emelte ki. Burgio augusztus 15-i jelentésében viszont arról számolt be, hogy a csapatok végül elindultak. C. Tóth Norbert szerint azt már nem tudjuk megmondani, meddig jutottak el. Az bizonyos, hogy az átkelést nem akadályozták meg. Eszéknél a szultáni sereg hidat épített; augusztus 20-án megkezdődött a csapattestek átvonulása, és 23-ára az anatóliai had is átért. Amikor az első csapatok partot értek, a mögöttük jövők már a hídfő védelmében kelhettek át.

Milyen messze volt az erdélyi sereg?

Miközben a király Szekszárdon át Bátára vonult, még számoltak Szapolyai János erdélyi vajda érkezésével. A vajdának eredetileg Erdély határát is biztosítania kellett. Brodarics szerint utóbb egymástól eltérő utasításokat kapott: az egyik a királyhoz hívta, a másik azt a tervet vetette fel, hogy a havasalföldi vajdával együtt támadja hátba az oszmánokat. Szapolyai követe magyarázatot kért. A király Dunaföldvárról már egyértelműen azt üzente: a vajda hagyjon fel minden más tervvel, és hozza a csapatait a királyi táborba. A kancellár szerint a követ maga kérte, hogy szigorú hangon írják meg a parancsot: így könnyebb lesz hadba szólítani az embereket.

Az erdélyi mozgósítás fennmaradt irataiból C. Tóth Norbert megállapította, hogy Szapolyai augusztus 24-én még Kolozsváron volt. Öt nap maradt az ütközetig, a két város között pedig több száz kilométer az út. Egy lovas hírnök egészen más idő alatt tehette meg ezt a távolságot, mint egy gyalogosokkal és szekerekkel vonuló sereg. Az utókor sokáig annak ismeretében ítélte meg a vajda távolmaradását, hogy ősszel királlyá választották. A későbbi trónverseny azonban nem mondja meg, hol tartottak nyár végén a csapatai. Bátán mindenesetre még számoltak vele a vezérek között: megérkezéséig öccsére, Szapolyai Györgyre bízták a feladatot. Mohácsnál így Tomori mellett egy Szapolyai állt a magyar had élén.

Megütközni vagy még várni?

Augusztus 23-án Lajos már Mohácson volt. Brodaricstól tudjuk, miért a püspök házában szállt meg: a király sátrát hozó hajók még nem érkeztek meg Budáról. Tomori katonái eközben délebbre, az ellenséghez közelebb táboroztak. A két táborban más érveknek volt súlya. A király környezetében azt mérlegelték, kik érhetnének oda néhány nap haladékkal. Batthyány Ferenc bán már Pécs közelében járt; reméltek további csapatokat a cseh korona országaiból, és várták a tapasztalt horvát hadvezért, Frangepán Kristófot is. A király azzal küldte Brodaricsot a főurakhoz, hogy próbálja megnyerni őket a halasztásnak. Érvelése szerint egy visszavonulással területet veszíthetnek, egy csatavesztéssel viszont a királyt és az összegyűlt hadat is.

Tomori táborának küldöttei az ütközetet sürgették. Ha északabbra vonulnak, a szultán előtt újabb vidékek nyílnak meg; arra sem volt biztosíték, hogy az ellenség zavartalanul engedi őket visszavonulni. A tanácskozások legrészletesebb elbeszélését Brodarics hagyta ránk. Ott volt, saját álláspontját is megörökítette, de szavait már a vereség ismeretében rendezte el.

Végül a két tábor közelebb húzódott egymáshoz, és a magyar sereg Mohácstól délre készült fel a csatára. Az utolsó napokban is érkeztek erősítések: Batthyány megérkezett a szlavóniai csapatokkal, Szerecsen János pedig a Dráva mellől hozott gyalogos íjászokat. Budáról megjöttek az ágyúk és a lőpor is. Brodarics az összegyűlt hadat huszonnégy-huszonötezer főre becsülte. Ez európai mércével is tekintélyes seregnek számított: egy évvel korábban Paviánál I. Ferenc francia király is nagyjából ennyi katonával ütközött meg V. Károly császár hadaival. A szultán tábora jóval népesebb volt, de ott sem egy ütemben mozgott mindenki: a hadinapló szerint augusztus 27-én az oszmánoknak az elmaradt málhára kellett várniuk.

Augusztus 28-án már nem az volt a kérdés, melyik folyónál lehetne feltartóztatni a szultánt. A magyarok az előző napokban is kivonultak a Mohácstól délre fekvő síkra, mert nem tudták, melyik napon éri el őket az oszmán sereg. Sorozatunk következő részében augusztus 29-ét követjük végig: mit láthattak egymás mozdulataiból a szemben álló felek, mikor indult meg a támadás, és meddig tudjuk ma a források alapján rekonstruálni a mohácsi csata lefolyását.

Forrásjegyzék

B. Szabó János – Farkas Gábor Farkas (szerk.): Örök Mohács: szövegek és értelmezések. Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2020. Különösen Burgio 1526. június 30-i, július 16-i, augusztus 15-i és 19-i jelentése, az oszmán hadinapló augusztusi bejegyzései, valamint Brodarics István elbeszélése a felvonulásról és a haditanácsokról. https://real.mtak.hu/126071/1/OROK_MOHACS_KONYV.pdf

Kovács Viktória: A véres kard körülhordozása a Magyar Királyságban Mohács előestéjén. In: Varga Szabolcs (szerk.): Elsüllyedt Mohács. Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2023. 145–154. A június 23-i futárszámadás, Tomori július 8-i levele és a király július 31-i adonyi parancsai. https://www.academia.edu/115293812/A_v%C3%A9res_kard_k%C3%B6r%C3%BClhordoz%C3%A1sa_a_Magyar_Kir%C3%A1lys%C3%A1gban_Moh%C3%A1cs_el%C5%91est%C3%A9j%C3%A9n_Carrying_around_the_Bloody_Sword_before_the_Battle_of_Moh%C3%A1cs_Marosi Endre: Török várostromok Magyarországon, II. Szulejmán korában. Hadtörténelmi Közlemények, 1975. 3. sz. 427–464. Pétervárad ostromáról különösen: 434–435. https://epa.oszk.hu/00000/00018/00265/pdf/EPA00018_hadtortenelmi_1975_03_427-464.pdf

C. Tóth Norbert: Bátori István nádor útja a mohácsi síkra. Kísérlet az egyik parancsnok csata előtti tevékenységének feltárására. In: Varga Szabolcs (szerk.): Temetetlen Mohács. Az 1526. és az 1687. évi csata új kutatási eredményei. Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2024. 205–211. https://real.mtak.hu/213899/1/CTothBatoriIstvanMohacsnal.pdf

C. Tóth Norbert: Szapolyai János erdélyi vajda törökellenes harcai (1510–1526). In: Egy elfeledett magyar királyi dinasztia: a Szapolyaiak. Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2020. 99–112. https://real.mtak.hu/112869/1/CTothSzapolyaitorokelleneshadjaratai_magyar.pdf

Szaszkó Elek: Mit tanítsunk Mohácsról? – A régi paradigmák leváltása. Újkor.hu, 2026. augusztus 28. Az évfordulós kutatások áttekintése, különösen a mozgósításról, az élelmezésről és a csatát megelőző napokról. https://ujkor.hu/content/mit-tanitsunk-a-mohacsi-csatarol-a-regi-paradigmak-levaltasa