2020. augusztus 8., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedden írt alá Csíkfalva és Hódmezővásárhely

Múlt héten kedden a csíkfalvi iskolába érkezett egy hódmezővásárhelyi tanintézmény küldöttsége. A látogatás nem csupán protokolláris jellegű volt: bár az anyaországiak először jöttek, a két intézmény máris megállapodást írt alá.

Negyvenöt diák és öt felnőtt érkezett kedden délután a csíkfalvi iskolába a Határtalanul program keretében. Balogh Tünde igazgató a csíkfalvi intézményt mutatta be a vendégeknek, a vendégek a sajátjukat, a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolát, majd mindkét fél rövid énekes irodalmi műsort adott elő a küszöbön álló nemzeti ünnep kapcsán. Ugyanakkor a vendégek díjaztak három csíkfalvi diákcsoportot – a legjobbnak bizonyult Napfényvitézeket, továbbá az Ökomanókat és a Természetbarátokat –, akik az elmúlt időszakban sikeresen szerepeltek egy, a hódmezővásárhelyiek által meghirdetett környezetvédelmi versenyen, majd a vendég diákok nyújtottak át ajándékokat nyárádmenti társaiknak.

Tartalmas lehetőség

A hódmezővásárhelyi iskola évek óta sikeresen pályázik a magyar kormány Határtalanul programjában, és igyekeznek olyan útvonalakat tervezni, amelyek során a diákok az erdélyi magyarok életével is megismerkedhetnek, de kapcsolatokat is építenek – mondta el elöljáróban a Népújságnak Juhászné Wolf Edit igazgató. Nagy örömükre egy verseny keretében összeismerkedett a két iskola, és ebből egy év leforgása alatt létrejöhetett a mostani személyes találkozás, amely a Határtalanul programban számukra egy mérföldkő: testvériskolai nyilatkozatot is aláírhattak. A két iskola nevelésében és oktatásában olyan közös pontok vannak, amelyekre építeni lehet, és amely alkalmat ad arra, hogy egymástól tanuljanak, hiszen a több száz kilométer távolság ellenére is hasonlóak a hagyományaik. A hódmezővásárhelyi iskola nem önkormányzati, hanem egyházmegyei intézmény, de azért jó látni azt a keresztény magatartást, amely kiteljesedhet a két iskola között – fejtette ki az igazgató, aki örült a vendéglátók közvetlenségének, szeretetének, odafigyelésének, és ezt viszonozni is szeretné már március végén, amikor egy csíkfalvi csoportot várnak viszontlátogatásra. 

Balogh Tünde és Juhászné Wolf Edit igazgatók kedden írták alá a két iskola közötti megállapodást

Fotó: Gligor Róbert László



Az anyaországi intézmény már próbálkozott előzőleg egy testvériskolai kapcsolattal, amely azonban nem volt hosszú életű. Tavaly egy testvérvárosi utazás során a német Ulm egyik iskolájával is kezdeményeztek kapcsolatot, de szerettek volna egy erdélyi szálat is. A múlt hétfőn elindult csapat első nap a tordai sóhátságot és a bányát látogatta meg, majd a gyönyörű Torockót zárta szívébe, másnap Kolozsvárra, Csíkfalvára és Szovátára utazott, majd a zeteváraljai szállásukról csillagtúrákat terveztek: harmadik napon a Madarasi Hargitára utaztak hócsatázni a hómentes alföldhöz szokott hetedikes diákok, délután a csíksomlyói kegytemplomhoz utaztak, egyrészt hálát adni, amiért itt lehetnek, másrészt, hogy a böjti időszakban a gyerekek is érezhessék az istenközelséget és a lelki tisztulást. A Gyilkos-tó meglátogatása után a negyedik napon Korondot, Farkaslakát és Szejkefürdőt vették célba, majd március 15-én hazafelé utazva Szentegyházán, Segesváron és Vajdahunyadon álltak meg sétálni és verssel, énekkel emlékezni a nemzeti ünnep kapcsán. Közel 1700 kilométert tettek meg az öt nap alatt, s bár fárasztó, igyekeztek sűrű, tartalmas programot szervezni, ha már ilyen lehetőséget kaptak a magyar államtól, hogy a diákok értékekkel gazdagodva térhessenek haza – részletezte az igazgató.

Együtt tanulni, dolgozni, nyerni

A kapcsolatot az anyaországi fél részéről Hézső Magdolna igazgatóhelyettes alakította. Lapunknak elmondta: nagy örömükre A rigó énekeljen című versenyen ismerkedtek meg a csíkfalviakkal, és kialakult közöttük egy kötődés, barátság, ami szép együttműködést indított el. Március 28-29-én egy csíkfalvi csoportot látnak vendégül Hódmezővásárhelyen. Az iskola tíz éve szervezi az Édes hazám, Magyarország című honismereti vetélkedőt, és ezt idén kiterjesztették Erdélyre is, így a két intézmény diákjai közösen tanulhatnak, készülhetnek és dolgozhatnak majd. Ez alkalomból képzőművészek alkotóházat is felállítanak az iskolában, hogy a diákok megélhessék az alkotás örömét is.

Az elmúlt időszakban a csíkfalviak már bekapcsolódtak a magyarországi iskola egy másik, környezetvédelmi versenyébe, amelyben az újrahasznosításról tanultak, majd három nyárádmenti csapat küldött be újrahasznosítható anyagokból készült pályamunkát, így most átadhatták az ügyeskedő gyerekeknek a verseny során megszerzett díjakat is.

Gyümölcsöző kapcsolatot remélnek

A kapcsolat csíkfalvi kezdeményezője, Antal Ilka tanárnő fontosnak tartotta azt, hogy külföldi kapcsolataik élők legyenek, a diákok találkozzanak, ismerkedjenek. 

Mivel a két iskolának hasonló értékrendje, elvei vannak, remélhetőleg jól fogják érezni magukat egymással a két fél diákjai, és sok közös tevékenységre kerülhet sor, amiből mindenki nyerhet – közölte lapunkkal Balogh Tünde igazgatónő. A csíkfalviaknak az anyaországi Kakasddal is van – még egyelőre nem hivatalos – testvériskolai kapcsolata, de már sok közös tevékenységük volt, és mindezt velük is folytatni szeretnék.